Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-01-01 / 1. szám

2 EVANGELIKUS OKÁLLÓ 190Í) Mélyebben szántani! Amidőn az egyházias szellem egyházunkban való ébresztését tűztem ki jelen felolvasásomnak tárgyául, — önkéntelenül is eszembe ötlik Krisztus urunk egyik szép és találó parabolája, amelyben a meghívott munkások nemtörődömségüket, közönyüket ezen szavakkal mentegetik: „Szántóföldet vettem, hat iga barmot vettem, feleséget vettem, azért nem jöhetek — kérlek: ments ki engemet." Krisztus urunk ezen példázata örök érvényű, — örökké igaz marad; hisz ő ismerte az emberi szív gyengéit, kinövéseit, fogyatkozásait. Nem olyan emberekről szói itt a Megváltó, akik egyáltalában nem akarnak munkálkodni az Ur szőlőjében, vagy akik ellenségei az Isten országának; hanem olyanokról, akik közömbösek, akik hideg-rideg nembánomsággal elfordulnak e munkától, mert: szántóföldet vettek, s akik ezen közönyükért bocsánatot kérnek, ezt mondván: kérlek: ments ki engemet És ha a mai modern életet s abban a létért való küzdelmet — struggle for life — s az annak megfelelő egyházias szellemet nézzük specziel protestáns egyházunkban: — úgy fájdalmasan tapasztaljuk, hogy az említett parabola megfelel sok tekintetben a mai vallási és egyházi viszonyoknak. Mi lelkészek tudjuk és tudhatjuk legjobban, hogy ez — fájdalom — igy van, hisz úton-útfélen találkozunk a fentemlített közönnyel, amelynek szanálása par excellence kötelességünk, ha mi is nem akarunk az Úr szőlőjének közömbös munkásai lenni. Az egyházias szellemet, az egyházhoz való ragaszkodást kell nekünk ébreszteni, emelni egyházunkban: mélyebben kell szántanunk, jó magot kell vetnünk: csak akkor várhatjuk a jó aratást. E tekintetben sokat tanúihatunk a mi született, mondhatnám esküdt ellenségünktől: a római egyháztól. Nagy akadály nálunk az egyházias szellem nevelésében, hogy arra, ami ezt felébresztené, nevelhetné, ami a kedélyre hat: arra gyakran nem nagy súlyt fektetünk, azt ósdinak tartjuk. A catholikus egyház ezt nem ösmeri. A catholikus hívőben épen azért jobban ki van fejlődve a catholikus öntudat. Ezt felébresztik benne már a családban, az iskolában. Ha catholikus házba lépünk, — azonnal látjuk, hogy hol vagyunk: ott a Mária, Jézus, Szent Antal, a kereszt, a szentelt-víz tartó, stb. stb. Ä gyermek már ebben nevelődik. Ugyanezt látja a gyermek az iskolában. Ott a Megváltó, Szent Antal, — ellátják szent képekkel, keresztekkel stb. Úgyanazt látjuk a kath. leányiskolákban, zárdákban is. Folyosókon, tantermekben kifejezésre jut a katholikus jelleg: ez neveli a kath. öntudatot. Miután mindezen külsőségek alkalmazása nagyon bevált a római egyházban: nekünk nincsen szükségünk kísérletezésekre, hanem ugyanazon kipróbált eszközökkel kell élnünk és — beválnak nálunk is. Tanúljunk a római egyháztól: szántsunk mélyebben ; egyházainkban, társadalmi téren és politikai téren. Mélyebben kell szántanunk: egyházainkban. Miután a fentemlített úgynevezett külsőségek a római egyházban beváltak, alkalmazzuk mi is őket a családban: lássuk el családainkat jó prot. olvasmánnyal, imakönyvekkel, Luther és a buzgó prot. ősök, vértanúk életrajzával, a prot. egyház történetével, Luther- és más prot. nagyok képeivel. — Emelnünk kell a templombajárást. A catholikus hívő a templomba nem-járást, illetve egy vasárnapnak elmulasztását, bűnnek tartja, — ezt bele nevelik; aki catholikus vidéken élt közülünk, — tapasztalhatta, hogy a hívek — alacsony sorsuak, magasrangúak egyaránt — milyen szorgalmasan járnak a templomba. Többen vannak náluk az éjjeli, vagy hajnali istentiszteleten, mint nálunk nappal; — mert azt tartják, azt tanítják, — azt bele nevelik a gyermekbe — hogy az Úrnak nemcsak akkor kell szolgálni, amikor az nekünk kellemes, kényelmes, hanem akkor is, amikor az nekünk nehezünkre esik : áldozattal jár. Nálunk a böjti, ádventi könyörgéseket kevesen látogatják, azt mondván: elég, ha vasárnap megyünk templomba és kevés helyen tartják úgy gondolkodván: egy pár emberért nem érdemes a templomba menni. Szerintem nem elhagyni kell ezen ájtatosságokat — vallásban nincsen ósdiság — hanem a híveket, gyermekeket, az ifjúságot buzdítani kell erre. Tanúljunk a római egyháztól: mélyebben kell szántanunk. Ezen ájtatosságokat mindenütt egységessé kellene tennünk. Tanuljunk a római egyháztól: ők nem mondják, hogy az ő sok czeremóniájuk nem való a XX. századba; hanem napról-napra mennek — viszszafelé a középkorba. És mégis vagy épen azért: megvan a kedvező eredmény. Mélyebben kell szántanunk az iskolában. Az iskola az életnek, az egyháznak neveli a nemzedéket. Amilyen szellemű az iskola, olyan szelleműek a felnőttek: a hívek, az egyház. Azért az egyházias szellem ápolására különösen itt kell nagy súlyt fektetnünk. Mindenek előtt iskoláinkat, gimnáziumainkat,