Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-12-23 / 52. szám

1909. EVANGELIKUS ORALLO 451 nést se keltenének ; mert többnyelvű egyházban mindég lesznek nyelvi súrlódások. De ev. autonomiánk köpenyét kár féltenie Dr. Zolnay úrnak a nemzetiségi kérdéstől. A nemzetiségi kérdés hazánk nagy és fontos kérdése ; de azt nem egyházi téren fogják eldönteni, mivel ott már eldöntötték nagyon régen, az első pünkösd ünnepén — s ezt a kérdést ma sem lehet másként eldönteni. Hozhatnak paragraphusokat óriási számban — a kérdés Krisztus egyházában végérvényesen el van döntve: az összes népek teljes egyenjogúsága az egyházban, a templomban, Isten előtt j Azok a tulbuzgó urak a bányai egyházkerület közgyűlésén teljesen jóhiszeműen járnak el — különösen a fővárosiak, kik egy modern főváros szemüvegén keresztül nézik a vidéket és gyülekezeteinket. Jóhiszeműen elhiszik mind azt, amit rosszhiszemű, stréber, sokszor nagyon is ludas alakok terjesztenek egyes papok és tanítók hazafiasságáról. Az állapot annyira beteg, hogy egyházunkban már csak az immunizál a hazafiatlanság vádja ellen, ha valaki magyarnak született, vagy nem magyar születésű lévén denunciál, vádol. És én a túlbuzgó világú urainkat nem is Ítélem el. Sokkal inkább azokat a lelkésztársakat, kik őket fel nem világosítják, sőt jobb meggyőződésük ellenére világi jóhiszemű, tulbuzgó férfiainkat belelovalják a „helyes ismeretet" nélkülöző cselekedetekbe. Sőt feltéve, de meg nem engedve, hogy volnának egyes tulcsapongó nemzetiségi papok egyházunkban, még ez sem ártana távolról sem annyit egyházunknak, mint ennek a kérdésnek örökös* hánytorgatása. Az ilyen egyházkerületi gyűlési tárgyalásokkal csak egyházunk jó hírnevének ártunk. Ezen egyházkormányzati irányzat következtében oda jutottunk, hogy egyházunk hazánkban a világ szemében a leghazafiatlanabb egyház. Az evangelikus pap, ha nem magyar ev. gyülekezetben szolgál — már gyanús férfiú — akár positiv, akár negatív az ő hazafiassága. Egyházkormányzatunk pedig folyton erősiti a beteges közvéleményt e hitében, ahelyett, hogy a felett állva, a tulajdonképeni célra törne. Okulhatnánk a rom. kathegyház eseményein. Hlinkát izgatás cimén börtönbe vetik. A hazafias közvélemény elitéli őt. A római pápa egyházilag felmenti. Senkinek sem jut eszébe a római pápa ezen cselekedete következtében a rom. kath. egyházat, mint intézményt, a hazaftatlanság vádjával illetni. Mélyen elszomorító, hogy a bányai egyházkerület különös intézkedése felett a papság fel nem háborodott s majdnem kizárólag nem papok küzdtek az ellen. Már maga az a körülmény, hogy egy bizottság jogos dönteni végérvényesen, megfellebbezhetlenül egy ev. lelkész jelölt hazafiassága felett, mélyen lesülyeszti ezen karnak önbecsülését és szellemi nívóját. Nincs pálya e világon — még a detektívek és fináncok pályáját sem véve ki, melynek tagjai egy ilyen eljárásnak ki lennének téve. A hazafias érzés a sziv legbensőbb és legnemesebb érzése. A legutolsó napszámos emberi méltósága érzetében visszautasíthatja, ha bárki merészkednék szive ezen legbensőbb érzete felett végérvényesen határozni. Az evangelikus lelkészpária örüljön, ha nem kerül a hazafias bizottság elé, örüljön, ha nem kell megjárnia a mély megalázás kálváriáját. Minden önérzetes, nem magyarajku ifjú, kerülni fogja a lelkészpályát, — ahol csak denunciánsok kellenek és elvesztheti önbizalmát, készültségét s egész jövőjét. Az alakoskodók, a pénzimádók majd özönleni fognak erre a sokat igérő pályára. Dr. Zolnay ur kilátásba helyezi a javaslatot, illetőleg, hogy majd gondoskodnak más módon a javaslat érvényesítéséről. Ez a folytonos hazafiaskodás, politizálás az egyházban már is szinte pótolhatlan veszteségeket okozott. Az igazi fegyelem meglazult, az egyházi közszellem elhalványult. Egy két tulbuzgó nationalista lelkész nem árt annyit az egyháznak, mint a világ szemében kiválóan hazafias világfi pap, a ki ismeri jelenleg egyházunk gyengéjét, — hogy nálunk most nem a szeretet, hanem a hazafiasság mindent elfedez. Nekünk nem politikai fegyelemre — mely az egyházban pusztulást jelent — hanem erkölcsi fegyelemre van szükségünk. Sajnos oda jutottunk, hogy tekintélyben ma hazánkban egyházunk az utolsó helyen áll. Veszteségeink a legnagyobbak és mi nem akarjuk látni szerencsétlen helyzetünket, nekünk van időnk energiánkat politikai ferde buzgóságban elfecsérelni. Ma még megfordulhatunk, ma még nem késő ; de már ütött az utolsó óra. * * Ugyanezen tárgyban vettük a következő nyilatkozatot : Nyilatkozat. Mindig bizonyos fájdalmas érzés fog el, valahányszor azt tapasztalom, hogy valamely szavam vagy gondolatom félreértésre adott alkalmat. Természetes, hogy ilyenkor először is magamban keresem a hibát és csak azután másban. Ebből a szempontból indulva ki, most is első sorban magamban keresem okát annak, amiért DrZolnay Jenő, mint bizottsági előadó, „Andiatur et altera pars" cimü felszóllalásában azt állítja, hogy én a papválasztási javaslat készítők és sürgetők „jóhiszeműségét gyanússá tettem /" Ez a félreértés indította őt és társait arra, hogy „védekezzenek s a jóhiszeműségük ellen állítólag tett megjegyzést visszautasítsák Ezt olvasva, mégegyszer átnéztem illető cikkemet, keresvén benne a »jóhiszeműség meggyanusitását« De nem találtam sehol, mivel ez nem is lehetett szándékom. Ellenkezőleg ott olvashatja mindenki a követ; kező szavakat: „ Teljes tisztelettel vagyok mindenkinek