Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-11-25 / 48. szám
416 EVANGÉ LIKUS ÓRÁLLÓ 1909. helyeseljük az egyetemes közgyűlés erélyesebb állásfoglalását. Általában elmondhatjuk, hogy habár a kedvezőtlen térviszonyok miatt másodnap ismét a régi tanácskozási helyiségbe kellett is vonulnunk, — mintha ez az 1909. évi egyetemes közgyűlés mégis valamelyes határkövet jelképezne, amelyen túl közegyházunk életében mintha egészségesebb szellem bontogatná szárnyait. Vajha úgy lenne és úgy maradna! * A közgyűlésről szóló részletes tudósításunk ekként hangzik : Elöértekezlet. November hő 16-án este 6 órakor tartották. Előzőleg zajlott le a kerületek szokásos tisztelgése az egyetemes felügyelőnél, mely alkalommal Laszkdry Gyula dunáninneni ker. felügyelő üdvözölte az egyetemes evang. egyház köztiszteletének, közszeretetének változó viszonyok és előrehaladó kora dacára is változatlan tárgyaként Br. Prónay Dezsőt s kért működésére további kegyelmet, családjára áldást a minden jó adomány Urától. Br. Prónay Dezső válaszában hálás szivvel mondott köszönetet a négy egyházkerület közönségének ezen, előtte minden földi kitüntetésnél becsesebb ragaszkodásáért, bizalmáért. Kijelentette, hogy előrehaladó kora dacára változatlan hűséggel és odaadással kívánja erejét az evangélium egyházának oltárára áldozatul adni. És habár nem hallgathatja el, hogy napjainkban evang. egyházunk helyzetét sokkal fenyegetettebbnek, veszélyesebbnek találja, mint volt az ötven év előtti patentalis küzdelemben, amikor a lelkek emelkedettebb gondolkozása és elhatározottabb cselekvése biztosított sikert küzdelmeinknek, — mégis a régi ellenségnél, a mely akkor is, most is polypkarokkal fenyeget: sokkal veszedelmesebbnek tartja a belső ellenségeskedés tüneteit, azoknak áldatlan munkáját, akik a falakon belül szítják a meghasonlás tüzét. Kijelenti, hogy ezekkel szemben fokozottabb erélylyel és határozottsággal kell eljárni és ő előrehaladottabb kora dacára is kész azoknak élén állani, akik ilyen szellemben fognak küzdeni. (Éljenzés). A tisztelgés végével nagy tömegekben gyülekezett az elöértekezlet közönsége a Deáktéri díszteremben. A jegyzők a megbízó leveleket szedték át. Megállapodás történt az istentiszteletnek a Szentkirályi utcai épület dísztermében háromnegyed 10 órakor elkezdésére, a közgyűlésnek ottani megtartására s a pesti testvéregyházak közönségével szemben az őszinte hála lerovására nézve azért, hogy évtizedeken keresztül készségesen átengedték a,Deáktéri dísztermet. Majd Dr. Zsigmondy Jenő főjegyző ismertetett néhány fontosabb tárgyat s az ezekre vonatkozó határozati javaslatot, amelyekre nézve szintén megállapodott az értekezlet, amely ekként fél 8 órakor minden nagyobb kedélyhullámzás nélkül véget ért. Az istentisztelet. Az egyetemes egyház Szentkirályi-utcai épületének dísztermében a megállapított időpontban folyt le. Már ezt megelőzőleg hallatszottak hangok a terem célszerűtlen, szűk volta miatt. Érdemes, veterán munkásai egyházi közéletünknek voltak kénytelenek a hátsó sorokban állva szorongani s így várni be az istentisztelet végét. Magán az istentiszteleten harmónium kiséret mellett énekelték a jelenvoltak az „Erős várunk" 1-ső és 2-ik versszakát, majd HaendI Vilmos egyet, főjegyző mondott minden ízében megható könyörgést s olvasott fel a szentírásból egy igazán alkalomszerűen megválasztott szakaszt. (I. Thess. V. 12 — 23. v.). — Egy záróvers éneklésével az intentisztelet véget ért s következett A közgyűlés. Azaz, hogy következett volna, ha a terem kérdése óriási mementóként nem lebegett volna állandóan a vizek felett. Általános zúgolódás, hangos panaszok, megszakittatlan zaj töltötték be a levegőt, mig végre a hivatalos megnyitást megelőzőleg szólásra emelkedett br. Prónay D. egyetemes felügyelő és tekintettel arra, hogy a terem 202, tehát jóval több ülőhelyre van berendezve, mint a mennyi a szavazati és tanácskozási joggal kiküldöttek száma, mégis esetleges szavazás szüksége esetén az eljárás megkönnyítése végett fölkérte a többi jelenvoltakat, hogy a karzaton foglaljanak helyet. Ez ellen ugyan sem a jog, sem az illem szempontjából kifogást emelni nem lehetett, a minthogy az egyet, felügyelő felszólalását nagyjából helyeslés kisérte — mégis akadtak néhányan, akik e kijelentés fölött hangosan adtak elégedetlenségüknek kifejezést és jobban szerették volna, ha az az előértekezleten hangzik el. — Közben a báró folytatta beszédét ekként: „A dolog természetének megtelelő elhelyezkedés a teremben megtörténvén . . ." a'ig ért azonban ide, Hevessy Bertalan egy kérést akarva előadni, közbeszólott, mire a báró leszállott az elnöki emelvényről és Hevessyhez lépett, hogy kívánságát négyszem között hallgassa meg. Nem tagadható •— pár pillanatig erős kétely szállta meg a lelkeket e kínosnak látszó, alapjában véve azonban ártatlan incidens láttára : nem fejlődik-e ki az eset valami kellemetlenséggé. Azonban csakhamar megnyugodtak a kedélyek, mert a báró ismét elfoglalta az egyetemes felügyelői széket és megtartotta megnyitó beszédét a következő tartalommal: Egyházunk uj épületében a régi tisztelettel és változatlan bensőséggel üdvözli az egyetemes közgyűlésre egybegyűlteket. És habár az a körülmény, hogy új épületben jöttünk össze, sokakat talán arra ösztönözhet, hogy a jövő felé irányozzák tekintetüket: ő mégis a múltba tekint vissza. Hiszen épen napjainkban múlt 50 esztendeje az 1859. szept. 1-én megjelent császári nyílt parancs, az u. n. 'pátens kibocsátásának s az ennek nyomán egyházunkban támadt lélekemelő küzdelemnek, amelyben az egyház a hatalommal szemben a jognak egyetlen fegyverét állította, hogy az ősöktől átvett önkormányzatot megvédelmezze. És ámbár méltó visszapillantást vetni e küzdelmes idő történetére, sőt azzal bővebben is foglalkozni, ám ez a körülményeknél fogva ki lévén zárva, azt ez alkalommal nem teszi, hanem inkább egy óhajtást fejez ki. Ez a mai nemzedék közvetlen kapcsolatban állván a letűnt küzdő nemzedékkel (hiszen — u. m. — még sokan vagyunk, akik együtt működtünk egy Haubnerrel, Zsedényivel, Karsayval, Radvánszkyval. Közbekjáltások: és Br. Prónay Alberttel) ennek a hatását mint drága, élő hagyományt őrizheti meg és származtathatja át az utánunk következő nemzedék lelkébe s úgy lesz a fejlődés ősi autonom
