Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-09 / 37. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 320 ják, sőt ellenkezően, a hítnövekedést bizonyítják, állít- 1 ván, hogy szélesebb s nagyobb tűz több melegséget s fényt áraszt; a magyarosodásban pedig semmi veszedelmet nem látnak, sőt azt kívánatosnak tartják ; Rómával szemben megy, Istenen kívül épen az Unió erejében bíznak. Hol van már most az igazság ? Ä gordiusi csomót lehetett karddal ketté vágni; az Unió kérdését nem lehet. Mert miről van itt szó? Mi itt a fődolog, a főkérdés ? Felelet: az üdvösség ; a legfőbb jó. Es kereken kijelenthetjük, hogy aki üdvösségét az Uniótól félti, azaz, amely ág. hitv. ev. keresztyén lelkiismereti furdalás, vagy általán lelke nyugalmának kára nélkül nem tudna vallásilag egyesülni a református testvérrel s viszont, — sohasem fog állni az Unió lelkes harcosai sorába. Valamely vallási vagy nemzeti nagy átalakulások igaz, irányíthatják Isten akaratából az emberek lelkét, úgy, hogy abban nagy változások is keletkezhetnek s így Unio-eszmék is megfogamozhatnak, amit sem eltiltani, sem megparancsolni vagy elrendelni nem lehet; ma azonban még ott tartunk, hogy „megtartani akarjuk azt, amink vagyon, hogy senki el ne vegye koronánkat". Genfet tiszteljük, de mienk Wittenberg. Ami pedig a magyarosodást és magyarosítást illeti, jöjjünk egyszer evvel a döntő tényezővel is tisztába s alkalmazzuk reá is azt, amit fentebb mondottunk, hogy t. i. a fődolog a summum bonum: az üdvösség. Tehát nem a nyelv. Ä nyelv eszköz; a cél: az üdvösség. A Szent Lélek sem nemekre, sem nyelvekre nem tekint lényegileg. Épen azért a magyarosodás nem bűn, amint nem bűn a német vagy a tót nyelvhez való ragaszkodás, de kettős bűn a természetes folyamatú, kulturális magyarosodás ellen való ádáz küzdelem, mert ez hazafiatlanság Magyarországon és bűn a tűzzel-vassal való magyarosítás; mindkettő bűn azért, mert a lelkek nyugalmát szükségtelenül s károsan fölzavarja. Ä magyar prédikátiónak úgy mellőzése, mint kierőszakolása nem egyszer hatott igen zavarólag; a békeszerető ember minden igényt kielégíteni törekszik. Az Uniót soha ne nézzük, sem egyik, sem másik részről, a magyarosítás vágyával, avagy a magyarosítástól való félelem érzetével. Ez nem nyitja az Isten akaratából szentté is válható dolognak. Az Unió hítelvi kérdés s mint ilyen is elegendőképen súlyos és szakadásra vezetne még akkor is, ha a nyelvi kérdéseket sikerülne belőle kikapcsolni. Ámbátor üdvösségbe vágó hítelvi ügy az Unió s eszméje a hit szempontjából megvalósíthatatlannak látszik, azért van mező s tág tér, hol a protestáns testvérek teljes védő és ha kell, támadó szövetségbe léphetnek s lépjenek is egymással. Melyik terrenum ez? Az irodalom, a háztartás, a közigazgatás tere? Nem. Itt is jobb, ha kiki őrzi lehetőleg a saját tűzhelyét. Ott azonban, hol a régi ellenség : az ultrámontanizmus erejének túlsúlyával elnyomni, bántólag mellőzni avagy fölemészteni törekszik a protestantizmust, — bontsuk ki a szövetség zászlaját s védjük igazainkat és küzdjünk együtt „viribus unitis" s amellett külön is, szóval, tollal (s ennyiben irodalmi egyesülésünk is helyén való) es cselekedettel. Itt, e téren, az örökös csata terén Rómával s ha kell, a Rómának egyoldalúlag kedvező állam vagy államokkal szemben s belül éljen, nőjön s virágozzék az Uniónk ! A hitelvek sértése nélkül vállvetve s együttesen vívhatjuk meg továbbá ezidőszerint az üdvös harcot a világfelforgató, helytelen irányú socializmus vallásellenes s igazságtalan igyekezetü hatalma és erejével is; e harc egy adag missió a pogányok közt. És az idők méhe hozhat még oly eredményt e világra, hogy az Unió is meglesz: az egy akol és egy pásztor felé való istenadta ideál valósításának közeledtével, de ekkor már az Istenországa teljes fényében tündökölni fog s a láthatatlan egyházat nem fogja homályosítani a látható egyházak tökéletlensége. Én ezidőszerint különösen még egy irányban s épen a Kálvin-emlékünnep utáni általános és természetes meghatottság visszhangjaképen, de főképen s igazán az üdvszükségben szenvedő s tisztulni hivatott emberi lélek javítása, mentése bizonyára fontos, élet s halálba vágó érdekében kívánnék egy nevezetes tárgyat, pontot érinteni, egy eirozsdásodott húrt megzendíteni, ahol az Uniót, azaz a közös hittestvéri eljárást sikeresen megindítani felette szükségesnek és lehetségesnek is tartom és ez az annyira ügyefogyott vagy elhanyagolt, hogy már úgyszólván nem is létező, tehát majdnem kihalt, .mondjuk kialudt egyházi fegyelem egyházközségi gyakorlásának életrekeltendő ügye. E fontos tárgyról azonban későbbKrupec István, honti ev. alesperes. Báró Radvánszky Antal indítványa. Az Evang. Őrálió f. évi 33. számában a zólyomi ev. egyházmegye julius hó 20-án Besztercebányán megtartott közgyűlésről szóló tudósításban szószerint olvasom a következőt: „Báró Radvánszky Antal indítványára a közgyűlés feliratot intézett az egyházkerülethez, hasson oda, hogy a református testvér-egyház — tekintettel a százados jó viszonyra, melynek fentartása a közös ellenféllel folytatott küzdelem sikere érdekéből továbbra is szükség van, a vegyesházasságok kötése alkalmával hitfeleinkkel szemben a reversálisok követelésétől tekintsen el.« Azt hiszem, hogy mint távol és a közgyűlésen jelen sem levő, nem tévedek abban, hogy megjegyzem, hogy a fent szószerint idézett tudósítás nem fejezi ki híven és helyesen a megtett és az egyházmegyei közgyűlés által elfogadott indítványt. — Mert hogy a vegyes házasságok kötése alkalmával hitfeleinkkel szemben a revelsalisok követelésétől, csak a református egyház tekintsen el, mi pedig nem, mi továbbra is követeljük mindenkinél s igy a reformátusokkal szemben is, az igy egyoldalú, annak értelme és célja nincs, ilyet Báró Radvánszky Antal bizonyára nem indítványozott s a zólyomi egyházmegye ily indítványt bizonyára el nem fogadott. — Téves, hiányos kétségtelenül a tudósítás e tekintetben. Az indítványban, mely e tekintetben megtétetett és elfogadtatott, lényege, tartalma és célja szerint röviden ki van fejezve az, hogy az evangelikus és református vegyesházasságoknál reversális ne létezzen, hogy a ref. és az evangélikusok a reversális hajszában egymás között és egymással szemben ne versengjenek, hanem minden erejüket e tekintetben a közös ellenféllel szemben közösen és együttesen fordítsák. — Igy már egészen más és sokkal fontosabb, és közérdekübb ez az indítvány, semhogy az egy — a legtöbb által át nem olvasott, észre sem vett szerény tudósítás keretében eltűnjön.