Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-09 / 37. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 320 ják, sőt ellenkezően, a hítnövekedést bizonyítják, állít- 1 ván, hogy szélesebb s nagyobb tűz több melegsé­get s fényt áraszt; a magyarosodásban pedig semmi veszedelmet nem látnak, sőt azt kívánatosnak tartják ; Rómával szemben megy, Istenen kívül épen az Unió erejében bíznak. Hol van már most az igazság ? Ä gordiusi cso­mót lehetett karddal ketté vágni; az Unió kérdését nem lehet. Mert miről van itt szó? Mi itt a fődolog, a főkérdés ? Felelet: az üdvösség ; a legfőbb jó. Es kereken kijelenthetjük, hogy aki üdvösségét az Unió­tól félti, azaz, amely ág. hitv. ev. keresztyén lelki­ismereti furdalás, vagy általán lelke nyugalmának kára nélkül nem tudna vallásilag egyesülni a refor­mátus testvérrel s viszont, — sohasem fog állni az Unió lelkes harcosai sorába. Valamely vallási vagy nemzeti nagy átalakulások igaz, irányíthatják Isten akaratából az emberek lelkét, úgy, hogy abban nagy változások is keletkezhetnek s így Unio-eszmék is megfogamozhatnak, amit sem eltiltani, sem megpa­rancsolni vagy elrendelni nem lehet; ma azonban még ott tartunk, hogy „megtartani akarjuk azt, amink vagyon, hogy senki el ne vegye koronánkat". Genfet tiszteljük, de mienk Wittenberg. Ami pedig a magyarosodást és magyarosítást illeti, jöjjünk egyszer evvel a döntő tényezővel is tisz­tába s alkalmazzuk reá is azt, amit fentebb mondot­tunk, hogy t. i. a fődolog a summum bonum: az üdvösség. Tehát nem a nyelv. Ä nyelv eszköz; a cél: az üdvösség. A Szent Lélek sem nemekre, sem nyel­vekre nem tekint lényegileg. Épen azért a magyaro­sodás nem bűn, amint nem bűn a német vagy a tót nyelvhez való ragaszkodás, de kettős bűn a termé­szetes folyamatú, kulturális magyarosodás ellen való ádáz küzdelem, mert ez hazafiatlanság Magyaror­szágon és bűn a tűzzel-vassal való magyarosítás; mindkettő bűn azért, mert a lelkek nyugalmát szük­ségtelenül s károsan fölzavarja. Ä magyar prédiká­tiónak úgy mellőzése, mint kierőszakolása nem egy­szer hatott igen zavarólag; a békeszerető ember min­den igényt kielégíteni törekszik. Az Uniót soha ne nézzük, sem egyik, sem másik részről, a magyarosítás vágyával, avagy a magyarosítástól való félelem érzetével. Ez nem nyitja az Isten akaratából szentté is válható dolognak. Az Unió hítelvi kérdés s mint ilyen is elegen­dőképen súlyos és szakadásra vezetne még akkor is, ha a nyelvi kérdéseket sikerülne belőle kikapcsolni. Ámbátor üdvösségbe vágó hítelvi ügy az Unió s eszméje a hit szempontjából megvalósíthatatlannak látszik, azért van mező s tág tér, hol a protestáns testvérek teljes védő és ha kell, támadó szövetségbe léphetnek s lépjenek is egymással. Melyik terrenum ez? Az irodalom, a háztartás, a közigazgatás tere? Nem. Itt is jobb, ha kiki őrzi lehetőleg a saját tűzhelyét. Ott azonban, hol a régi ellenség : az ultrámon­tanizmus erejének túlsúlyával elnyomni, bántólag mel­lőzni avagy fölemészteni törekszik a protestantiz­must, — bontsuk ki a szövetség zászlaját s védjük igazainkat és küzdjünk együtt „viribus unitis" s amel­lett külön is, szóval, tollal (s ennyiben irodalmi egye­sülésünk is helyén való) es cselekedettel. Itt, e téren, az örökös csata terén Rómával s ha kell, a Rómának egyoldalúlag kedvező állam vagy államokkal szemben s belül éljen, nőjön s virágozzék az Uniónk ! A hitelvek sértése nélkül vállvetve s együttesen vívhatjuk meg továbbá ezidőszerint az üdvös harcot a világfelforgató, helytelen irányú socializmus vallás­ellenes s igazságtalan igyekezetü hatalma és erejével is; e harc egy adag missió a pogányok közt. És az idők méhe hozhat még oly eredményt e világra, hogy az Unió is meglesz: az egy akol és egy pásztor felé való istenadta ideál valósításának közeledtével, de ekkor már az Istenországa teljes fényében tündökölni fog s a láthatatlan egyházat nem fogja homályosítani a látható egyházak tökéletlensége. Én ezidőszerint különösen még egy irányban s épen a Kálvin-emlékünnep utáni általános és termé­szetes meghatottság visszhangjaképen, de főképen s igazán az üdvszükségben szenvedő s tisztulni hiva­tott emberi lélek javítása, mentése bizonyára fontos, élet s halálba vágó érdekében kívánnék egy neveze­tes tárgyat, pontot érinteni, egy eirozsdásodott húrt megzendíteni, ahol az Uniót, azaz a közös hittestvéri eljárást sikeresen megindítani felette szükségesnek és lehetségesnek is tartom és ez az annyira ügyefogyott vagy elhanyagolt, hogy már úgyszólván nem is létező, tehát majdnem kihalt, .mondjuk kialudt egyházi fegye­lem egyházközségi gyakorlásának életrekeltendő ügye. E fontos tárgyról azonban később­Krupec István, honti ev. alesperes. Báró Radvánszky Antal indítványa. Az Evang. Őrálió f. évi 33. számában a zólyomi ev. egyházmegye julius hó 20-án Besztercebányán megtartott közgyűlésről szóló tudósításban szószerint olvasom a következőt: „Báró Radvánszky Antal indít­ványára a közgyűlés feliratot intézett az egyházkerü­lethez, hasson oda, hogy a református testvér-egyház — tekintettel a százados jó viszonyra, melynek fen­tartása a közös ellenféllel folytatott küzdelem sikere érdekéből továbbra is szükség van, a vegyesházassá­gok kötése alkalmával hitfeleinkkel szemben a reversá­lisok követelésétől tekintsen el.« Azt hiszem, hogy mint távol és a közgyűlésen jelen sem levő, nem tévedek abban, hogy megjegy­zem, hogy a fent szószerint idézett tudósítás nem fejezi ki híven és helyesen a megtett és az egyház­megyei közgyűlés által elfogadott indítványt. — Mert hogy a vegyes házasságok kötése alkalmával hitfele­inkkel szemben a revelsalisok követelésétől, csak a református egyház tekintsen el, mi pedig nem, mi továbbra is követeljük mindenkinél s igy a reformátu­sokkal szemben is, az igy egyoldalú, annak értelme és célja nincs, ilyet Báró Radvánszky Antal bizonyára nem indítványozott s a zólyomi egyházmegye ily indít­ványt bizonyára el nem fogadott. — Téves, hiányos kétségtelenül a tudósítás e tekintetben. Az indítványban, mely e tekintetben megtétetett és elfogadtatott, lényege, tartalma és célja szerint röviden ki van fejezve az, hogy az evangelikus és református vegyesházasságoknál reversális ne létezzen, hogy a ref. és az evangélikusok a reversális hajszában egy­más között és egymással szemben ne versengjenek, hanem minden erejüket e tekintetben a közös ellen­féllel szemben közösen és együttesen fordítsák. — Igy már egészen más és sokkal fontosabb, és közérde­kübb ez az indítvány, semhogy az egy — a legtöbb által át nem olvasott, észre sem vett szerény tudósítás keretében eltűnjön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom