Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-09-02 / 36. szám

313. kell tennem még: a segélyegylet közgyűlése a kormányzó bizottság iránt teljes bizalmát nyilvánította s az egyházmegyei közgyűlés rátette a kormányzóbizottságra a teljes bizalomnyilvánítás koronáját. Ä mit különben megmagyarázhat az a körülmény, hogy az egyházmegyei közgyűlésnek inkább állott érdekében a segélyegylet vezetősége tekintélyét kompromittálni nem engedni, mint az én esekélységem igazait mérlegelni. Kijutott egyébként a kormányzó-bizottságnak a segélyegyleti tagok bizalmából a része, kevéssel az említett közgyűlési bizalomnyilvánítás előtt is, amenynyiben a közben lefolyt választás ismét a régi kormányzó-bizottságra esett. De hát a kormányzó-bizottság úgy gondolta, hogy nem elékszik meg (!) magával az iránta való bizalom nyilvánításával, hanem az iránta való ez a bizalomnyilvánítás, egyszersmind az én eljárásom igazságtalannak nyilvánítása, helytelenítése és rosszalása is legyen. Pedig hát tudjuk, hogy az ilyen bizalom miben áll és hogy nagyon sok keli ahhoz, hogy valakinek bizalmatlanságot szavazzanak. A segélyegylet tagjainak ezúttal keresztyén kötelessége is volt a bizalom nyilvánítás a kormányzóbizottság iránt, mert ime az én eljárásom amellett, hogy javára volt a segélyegyletnek, javított a segélyegylet kormányzó-bizottságán is. Eljárásom eredménye volt, hogy egyes szabálytalanságok megszűntek s hogy jövőre a kormányzó-bizottság vonakodni fog az alapszabálysértésekből és így az írás szavai nyertek mintegy alkalmazást a segélyegylet tagjai részéről a kormányzó-bizottsággal szemben : öröm lészen egy megtérőn nagyobb, hogy nem kilencvenkilenc igazakon ! Kiss Kálmán, ev lelkész. Megokolt indítvány Pctrovics Soma esperesnek az isteni tiszteletek egyöntetűsége kérdésében beterjesztett javaslatára. (Olvastatott a csanád—csongrádi egyházmegyei lelkészi értekezleten.) A bányai ág. hitv. ev. egyházkerülettől nyert megbízásból kifolyólag Petrovics Soma esperes elkészítette az istenitiszteletek egyöntetűségének a kérdésében nagy ügybuzgalommal kidolgozott javaslatát. A ker. gyűlés jkönyvébe bejött ugyan a munkálatot készítő esperes azon indítványa, hogy a kérdést Püspök úr saját hatáskörében kezelje, mindazonáltal mégis az ügy tárgyalás végett közigazgatási útra tereltetvén, leszállíttatott az egyházkerület egyházközségeihez. Nyilatkoznunk kell tehát. A kérdés felől véleményalkotásra az elnökség által megbízatván, azt a kővetkezőkben van szerencsém a tisztelt értekezlet elé terjeszteni : Külső nyilvános istentiszteletünk szépsége, épületessége, vonzó hatása oly lényeges, szükségszerű kellék, amely „sine qua non"-ját képezi az isteni tiszteletnek, amely nélkül a szó evangeliumi értelmében vett isteni tisztelet nem is képzelhető. Kiindulva abból az alapigazságból, hogy csak azt tisztelhetjük, akit szeretünk, — mikor a földi hazaszeretetet dicsőítő költő azt mondja: „Szentegyház keblem belseje, oltár a képed, Te állj s ha kell, e templomot ledöntöm érted", — ebben az van kifejezve, hogy azért a látható hazáért fenn foroghat szüksége a Porsátor szétfoszlásának, ámde az apostoloknak és szent vallásunk egyéb vértanúinak története s főleg magának a nagy megváltónak martirhalála, önfeláldozása mintegy parancsolólag követelik tőlünk, hogy az ennél sokkal feljebbvaló láthatatlan mennyei hazáért is, — ha kell, kötelességszerűleg meghozzuk ugyan azt az áldozatot, „mert a testnek kevés haszna vagyon, de az isteni tisztelet mindenre hasznos, melynek Ígérete van mind a jelen, mind a más világon való megjutalmazásra". De mindaddig, mig földi bujdosásunk hazájában hivatásukat betöltve testben kell járnunk, a szó betű szerinti értelmében nem teljesíthetjük a jézusi parancsot: »Az Isten lélek s a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják őt." Mert fizikumunknak lelkűktől való abstrahálásában lelkünk ruhájának testünknek levetkőzésében nem tisztelhetjük az Istent. A Kálvin-féle rideg puritánizmus ugy látszik, mintha betűszerinti értelmet tulajdonitana a lélekben való imádásnak, A genfi reformátor az isteni tiszteletnél minden külsőséget eltörölt, ugy szólván csak a templom négy falát hagyta meg; a minden külsőségek megszüntetésének, a minden szertartások kiküszöbölésének reformációja nem tudja, hol álljon meg, a végletekig mehet; a megölő betű szerinti magyarázat konzekvenciája rombolásra, felforgatásra, szóval oda vezef, hogy minden külsőség, még a kézzel csinált templom, a külső építésnek a sátora is, sőt még saját testünk is akadályul szolgál a 'lélekben való imádás magasztos tana megvalósításának s az így fölállítoti tételnek alapján végső elemezésben annak a borzasztó hitelvnek a kijelentéséhez tévelyedhetünk, hogy csak öngyilkosság által juthatunk be az Isten lélekben és igazságban való örök imádásának a templomába. Karlstadt mindent kidobált a templomból, a mi a róm. katholicizmusra emlékeztetett, a misemondó papokat kiűzte, a képeket, a feszületet, gyertyákat stb. kiszórta, mintha bizony a vallás megtisztítását a külső megszokott szertartásoknak erőszakos megszüntetésében s az ezeknek gyakorlásánál alkalmazott s csaknem a szentség fényévei övezett földi dolgoknak elkobzásában állna! Hiába töröd össze a bálványimádásnak isteneit, újra megfaragják azokat. A nap, hold és a csillagok imádóit ilyen módon nem vezethetnéd az egy, igaz Isten tiszteletére, — mert hiszen azokat az égi testeket nem téphednéd le az égboltozatról s akik a teremtő helyett a teremtmények előtt hullnak porba, azok tévelygésének talán ama teremtmények elpusztításával akarnál véget vetni ? A reformációt a szívben, a gondolkodásban kell keresztül vinni, de nem úgy, mintha uralkodni akarnánk a lelkiismereten. Á külső isteni tisztelet reformációjának is a tanításból, a meggyőzésből, az igazság megismertetéséből kell kiindulni. Jól mondja a javaslatot tevő szerző: „Alig vezetne célra, sőt veszedelmet jelentene, több rontást, mint épülést hozna magával azt kívánni, sürgetni, hogy mindenütt egyszerre minden átmenet nélkül egyöntetűség legyen az istenitisztelet rendjében." Nem az a cél, hogy, ha törik, ha szakad,