Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-29 / 31. szám

264 EVANGELIKUS ÖRÄLLO 1909. delmet — nem a r. katholikus vallás — de a klerikalismus és annak minden tényezőjével szemben. Inkább legyen becsületes harcz, mint álszenteskedő hangoztatása a testvériességnek akkor, amikor mindannyian érezzük, hogy ez így tovább nem mehet, és amikor a klerikalismus előtérbe nyomulása láttára kezünk úgyis önkéntelenül is ökölbe szorul! S miért féljünk e harctól? . . . Gyengéknek érezzük magunkat ? . . . Csak nem adunk ki rni — az evangélium egyháza — magunkról ilyen szegénységi bizonyítványt? Nincsenek szellemi fegyvereink ? Nincsen mellettünk a tudomány, az írás, a korszellem, az igazság? Kitől féljünk tehát? . . . Szegények vagyunk ? . . . Nem vagyunk berendezkedve a szellemi küzdelemre szükséges intézmények dolgában ? Hát gazdagodjunk meg. Szervezzünk anyagi existenciájában biztosított sajtót, irodalmat és erre összpontosítsuk a most végre is kedvezőbbé váló anyagi helyzetből fakadó erőforrásainkat. .. Nincsenek elegendő számú munkásaink? Ezt tisztelettel kétségbevonjuk. Van a mi sorainkban elég hívatott erő, csak tessék nekik alkalmat és módot adni arra, hogy boldogulhassanak, ne kösse őket le kevésbé jelentékeny mindennapi teendők lélekölő terhe, ne kösse le őket a megélhetés olykor keserű gondja, — de tessék gondoskodni szabadságolás, helyettesítés, kellő jutalmazás és bármely más alkalmasnak ígérkező módon arról, hogy a papi státuson belül maradva, a szellemi küzdelem munkásaiként beállíthatók legyenek. Ósdi keretekkel ne feszélyeztessük magunkat akkor, ha az egyházmentő munka nagy horderejű elhatározásokat fogan lelkünkben. Az új idő új munkát, új védelmet kíván. Megadtuk a védelem kereteit. Töltsék be azok, akik vezetésre hívatottak. G. H. A káté tanítása a középiskolában. Mig a bibliai történetek tanításának jelentőségét a valláspaedagogusok általában elismerik, addig a káté tanításáról azt nem lehet mondani. Vannak, akik nemcsak Luther kátéjának, de minden káténak ellenségei, még pedig azért, mert dogmatikai műnek tekintik és saját történeti módszerükkel nem tartják öszszeegyeztethetőnek. De azok is, akik a káté tanítását szükségesnek, üdvösnek tartják, eltérnek egymástól abban, hogyan kell azt tanítani, feldolgozni. Mikor e fölött vitáznak, különösen Luther kis kátéja lebeg szemök előtt. — Némelyek a káté önálló, mások a bibliai történetekből folyó tanítása mellett törnek lándzsát, mások ismét a káté önálló, de a bibliai történetekre támaszkodó feldolgozása mellett kardoskodnak. Ezek. is, azok is tudnak érveket felhozni a mago< álláspontja mellett. Én már a bibliai történetek tanításának módjáról írott cikkemben jeleztem álláspontomat, t. i. hogy a kátét a bibliai történetekkel kapcsolatban azokból mintegy levezetve kell tárgyalni. Nem osztom azok nézetét, akik Luther kis kátéját Luther személyes hitvallásának tekintik s tagadják azt, hogy tankönyvnek készült volna. Aki ismeri Luther kis kátéjának keletkezését, az tudni fogja, hogy bizony a kis káté tankönyvnek, ha nem is a mai értelemben vett iskolai tankönyvnek készült. Hiszen Luther épen a vallási ismeretekben tapasztalt tudatlanságot akarta vele megszüntetni s tankönyvnek alkalmazhatnék, ha az egyház nem is vette volna fel hitvallási iratai közé, mert nem csak hitvallási tekintélye, hanern alkalmazhatósága miatt is lett iskolai tankönyvvé. Azt tartom, hogy az alsó fokon elsajátítandó hii- és erkölcstani ismeretek közvetítésére ma is legalkalmasabb tankönyvünk, bár sokan nem kedvvel tanítják iskoláinkban s elavultnak tartják. Pedig tankönyvnek alkalmassá teszi nemcsak mély bibliai alapja, rövidsége, hanem tartalmi beosztása, feldolgozása és klasszikus szövege. A tiszai egyházkerület közgyűléseinek jegyzőkönyveiben már többször olvastam a vallástanításról szóló jelentésben, hogy a kátét több iskolában nem tanítják. — Mi lehet annak az oka, hogy közgyűlési határozat dacára sem teszik ? Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, mikor azt a vélekedésemet nyilvánítom : azért nem tanítják, mert tanítását nehéznek találják s tanításának alkalmas módszerét nem ismerik, talán épen azért, mert azt megismerni, elsajátítani nem voit módjukban. Hiszen hány tanítónk foglalta el állását anélkül, hogy a vallástanítás módszertanát tanulta s a vallástanítás fontos, de nehéz munkájában magát gyakorolhatta volna még azok közül is, akik saját tanító-képzőintézeteinkből kerültek ki. Ez azonban nemcsak a tanítókkal, hanem a lelkészekkel is úgy van. A lelkészek vállaira mindinkább nagyobb súlylyal nehezül a vallástanítás gondja, azt lehet mondani, ma már minden lelkésznek számolnia kell azzal, hogy vallástant is kell tanítania. De vájjon arányban áll-e a theologiai akadémiákról kikerülő ifjú Timotheusok valláspaedagogiai készültsége a rájok váró feladattal? Valljuk meg, hogy nem. Lelkészeink, vallástanáraink is nagyrészt úgy kerültek ki eddig az életbe, hogy ismereteik e tekintetben bizony fogyatékosak voltak. Mindkettőről meggyőződhetik bárki is, ha a gyakorlati életben egy kissé körülnéz. Valláspaedagogiánk nem akar letérni a kitaposott útról. Menjen csak bárki ma is akárhány elemi iskolai vizsgára : a gyermekek hogy felelnek most is a vallástanból sok helyen? A tanító kezében a káté kézikönyve s a gyermek fújja megakadás nélkül a káté szövegét, anélkül, hogy értené. A tanító arra fekteti a fősúlyt, hogy a gyermek nyelve peregjen, mert sok helyen a lelkész és dékán is úgy követeli. Nem akar velők ellenkezésbe kerülni, de meg nem is igen tudja, hogyan kezelje a kátét, tehát memorizáltat, pedig annak hatása nem marad meg, mert a bemagolt szöveg elpárolog, vallásos érzelmet nem ébreszt, hidegen hagy.