Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-01-07 / 2. szám
14 EVANGELIKUS OKÁLLÓ 190Í) telnék ki: vehetők fel a többi vallás felekezetűek is. Sőt ha még rendelkezésre álló hely maradna fenn, jobb módúak is titoktartás kötelezettsége mellett felvendők, a jelentkezés sorrendjében. Ha a kikötött feltételek bármelyikét nem teljesítené Jókay Ihász Miklós vagy annak jogutóda, az örökséget elveszíti és megnyilík az ág. hitv. ev. Egyházkerület örökösödési joga ugyan azon kötelezettségekkel együtt, melyekkel Jókay Ihász Miklós birta. Végűi tartozik Jókay Ihász Miklós a Homokbödögén ez idő szerint lakozó özv. Lampert Györgyné sz. Ihász Zsuzsánna Piroska leányának, míg él, évnegyedenkéntí részletekben évi kettőszáz koronát kezeihez szolgáltatni előlegesen számítva. III. Vegyes intézkedések: Óhajom az, hogy a mennyiben a változó viszonyok folytán a jövedelmezőség csorbítása nélkül lehetséges, tartassanak fenn az általam annyira kedvelt állattenyésztési ágak, u. m. lótenyésztés és szarvasmarha tenyésztés. Ezek ápolása magyar nemzeti tulajdon, melyhez életemben — sokszor talán káromra, — mindig hü voltam. Ä pápai lelencházra hagyott összegek után származó kamatok fele elmúlásom napjától számított tiz év múlva fordítható a kitűzött czélra; a másik fele mind addig a tőkéhez csatolandó és azzal együtt gyümölcsöztetendő földbirtokban vagy biztos papírban, melyet az állam is elfogad biztosítékul, míg a tőke és tőkésített kamat, kamataival együtt kettőszázezer koronára nem emelkedik, azután pedig a tőke egész kamata a kitűzött czélra fordítható. Azonban örököseim terhére a lelenczházra való befizetés csak akként és addig számítható, míg az ő általuk befizetett összegek és azok kamat kamatai egészben együtt a 200,000 koronát el nem érik. Vagy is a mái; tiz év múlva kezdődő és a lelenczek ellátására fordított fele kamat az ő kárukra nem vonható le az általuk már befizetett összegből és kamataiból, mert ők az általuk befizetett tőke és annak egész kamatát tekintet nélkül a lelenczház által elhasznált összegekre, teljes nagyságban jogosultak javukra számítani, hogy így előbb leróvhassák a lelenczház iránti kötelezettségöket. Óhajom az, hogy ha Pápára lelenczház építése határoztatik el, annak felépítésénél mellőztessék minden fényűzés, mert ez az alapja a szegénysorsuak elégedetlenségének. Megszokják azt, és mikor az életben ezt nélkülözni kénytelenek, boldogtalannak érzik magukat. Ebből azután komoly szerencsétlenségek származnak. Neveltessék mindenki arányban, leendő anyagi jólétéhez képest, hogy az élet küzdelmeinek eléggé ellent tudjon állani és ne bukjék el a legelső akadálynál. — Ä jobb sorsot mindig meg lehet szokni/ de a jó után a roszszat igen nehéz eltűrni. Ha Hathalomra nézve is megnyílik az ág. hitv. ev. Egyházkerület öröklési joga, akkor Hathalom jövedelmeit épen ugy tartozik az általam a Lőrintei örökségre kikötött czélokra és arányban fordítani. Kelt Hathalom, 1903 év márczius 30. Ihász Lajos s. k. T Ä R C Ä. Nemes lelkek koalicziója száz év előtt. Irta : Jeszenszky Károly. (Felolvastatott as 1908. évi egyetemes gyűlés alkalmából az egyetemes papi értekezleten). Mélyen tisztelt Értekezlet! Hogy a protestantizmus hazánk szellemi életének irányítása szempontjából, mint egyik vezértényező, ma nem áll ott, a hol állott csak egy századdal ezelőtt; hogy a Sión hegyormáról, hol egykor a népek örömére, diadalmasan lengettük zászlónkat, lejtőre jutottunk, melyen észrevétlenül csúszunk az alattunk tátongó mélység felé : ezt nem szükséges bizonyítanom. Elég utalnom az egyházi sajtóban nap nap után, hétről-hétre megjelenő, romlásunkat hirdető czikkekre, s az egyházi gyűléseken, vezéreink ajkáról elhangzott vészkiáltások mi egyebet jelentenek, mint azt, hogy egyházi életünket válság fenyegeti ?! Igaz, hogy száz évvel ezelőtt is hullámok ostromolták egyházunk hajóját. Akkor is voltak ellenségei. A kormányzás szempontjából akkor is sokan kényelmetlen, veszélyekkel fenyegető tényezőnek tekintették a szabadság eszméjén felépült s azt ápoló intézményekkel rendelkező protestantizmust! S azok, akiknek elvük ez volt: „dum gallus cantat, licet etiam pátriám prodere", — ha rajtuk áll vala a dolog, bizonyára semmi eszköztől nem riadtak volna vissza, hogy megvalósítsák azon eszméket és terveket, melyek az 1736-ik évben oly czim alatt megjelent iratban: „Projectum de extirpandis ex universo orbe protestcintibus", láttak napvilágot. Ámde az ellenséges körülmények daczára, rendelkeztünk akkor is egy oly megbecsülhetetlenül értékes és pótolhatlan erőforrásul szolgáló szellemi, és erkölcsi tőkével, mely az ellenséges elemeket féken tartotta, s velünk szemben hatékonyan ellensúlyozta. Mi volt e tőke ? A magyar nemzet összes számot tevő, nemesen gondolkodó, felvilágosodott lelkű fiainak a teljes bizalma, rokonszenve, reményteljes várakozása, melylyel a mind két hitvallású evangélikusok egyházai iránt viseltettek. Szavaim igazolásául legyen szabad néhány vonással egy történelmi képet rajzolnom a t. értekezlet elé, egyházunk múltjából. A XIX-ik század hajnalán a bánya városoktői le az Adriáig terjedő evang. bányakerületnek csak egyetlen egy főgimnáziuma volt, — a selmeczbányai. A nagy kiterjedésű békésbánáti egyházmegye akkor elhatározta, hogy az Alföldön is állit fel egy főgimnáziumot. Fel is állította azt az 1802-ik évben, a szarvasi Tessedik féle tanintézetben segédtanárként alkalmazott ideális gondolkodású, lángbuzgalmú és nagytudományú Skolka Andrásnak igazgatóul lett elhívása mellett, — Mezöberényben. Hogy e főgimnázium megnyílhatott, — az a báró Prőnay, báró Podmaniczky és a Földváry családok pártfogásán kívül leginkább a mezőberényi róm. kath. vallású földesúr, — a báró Wenkheim család hazafias áldozatkészségének köszönhető. Mily nagy szükség volt ez intézetre, mutatja azon körülmény, hogy — a mint Benka Gyula írja a maga monográfiájában — mindjárt az első esztendőben, tömegesen jelentkeztek annak felsőbb osztályaiba, Rozsnyóról, Kézsmárkról és Pozsonyból a tanulók. Az alsóbb osztályokba pedig a messze Bácska, Bánát és a Szerémségböl is hozták a tanulókat. A feneketlen sár miatt akkor szinte járhatatlan alföldi utak daczára, — a mezőberényi főgimnázium tanulóinak száma fokozatosan 200-ra emelkedett. Ezek közt nagy számmal voltak szerb ajkúak is, mely körülménynél fogva az akkori karlóczai patriarka, Stratimirovics állandó évi seyélyben részesité a főgimnáziumot.