Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-05-28 / 22. szám
1908 EVANGEL IKUS ORALLU 191 hajlamainkból, ne a mi sajátlagos egyéni véleményeinkből akarjuk összerakni; mert igy az annyiféle és annyi szinű lesz, a hányan és a milyenek vagyunk. így az nem lenne egyéb, mini az egyéni izlés és érdekek által megvesztegetett ész által, az egyéni hajlamokból megalkotott önkényü megszokás, mely erkölcsi törvény címre érdemetlen, mert annak alapján kiki azt tehetné, a mi neki tetszik, melyből folyólag a mit egyikünk cselekszik, azt a másik elitélheti és viszont. Abból egy oly tág lelkiismeret alakul, melybe minden bele fér, mely az embert lázadásra jogosítja, engedetlenségre viszi az absolut ethicai valóság ellen, mely ép ezért sohasem boldogít; de már az első ember párt kiűzte a paradicsomból. Äz ethica tehát valami ilyen viszonylagos észjáték, indulatforgatag nem lehet. Ännak oly absolut törvénynek kell lenni, mely magában az absolut legfőbb valóság lényegében találja létokát, a legfőbb valóság akaratából veszi indító okait, cselekvő erejét. Ez absolut valóság maga az Istenség; az absolut ethica forrása is tehát csak maga az isteni akarat lehet, melyet midőn az ember megismer jónak, igaznak, szentnek, vagyis mindent átfogó üdvezítő szeretetnek; örömmel siet e forráshoz, meríteni belőle jó munkára képesítő erőt; meríteni abból, a mi ott van, magának is ethicai erőt, hogy mint Isten lelkétől illetett öntudatos erkölcsV lény, a szeretet forrásából merített szeretet elvének utmutatása szerint működhessen munkássága terén. Nekünk ennél nem is kell egyéb, mert ha »minden bölcseséggel bírnánk is és ha oly hitünk volna is, mely a hegyeket elhordja helyéről; de szeretet nincs bennünk, semmik vagyunk. De ha birjuk azt, akkor birjuk az erőt és ennek használati módját Isten és ember iránt való kötelességünk betöltésére. Gondolhatni-e azért, hogy a kiben megtestesült az isteni szeretet, ez azért jött volna, hogy kárhoztassa a bűnös világot, nem pedig azért, hogy megtartsa azt? Igaz, hogy Krisztus, az ő példázatában, megkülönböztette a tiszta gabonát a polyvától; de ezeket csak akkor választotta szét egymástól, midőn már aratás, nyomtatás megtörtént és a jó mag a csűrbe betakartatott. Igaz, hogy példázata szerint a gonoszok kivettetnek a külső setétségre; de csak az ítéletben. Äz ítéletet pedig az Úr magának tartotta fenn és nem bízta az ő bűnös szolgáira. Az ítélet jogát ám arrogálja magának a pápás egyház; de nem tehetjük mi, a szeretet evangeliomának praedikálói, mert mi tudjuk az ethicai törvényt és ha másként cselekednénk, Isten országában igen, igen kicsinyekké válnánk. Ha másként cselekednénk, elől állhatnánk-e majd az ítéletben azzal: Uram! nem a te nevedben tanítottunk-e és a te nevedben sok hatalmas dolgot nem cselekedtünk-e? Kérkedésünk dacára is aligha magáéinak ismerne bennünket az Úr. Mi nem kárhoztathatunk mást, kivált gyermekeinket, anélkül, hogy magunkat ne kárhoztatnánk. Minden kő, melyet gyermekeinkre merünk vetni, előbb sújt magunkat, mint érné gyermekeinket. Mi nem fojthatjuk passivitásunkkal gyermekeinket a bűnök örvényébe, hogy azok okozta szégyenünktől megmentsük magunkat. Velük együtt ott magunk is elveszünk az önvád kinjai közt, hová rideg szigorunk le rántott minket a Krisztusi ethicai alapról. A mi ethicánknak fundamentuma, melyen mi érzésünkkel, bölcseségünkkel, akaratunkkal, hitünkkel, egész életműködésünkkel bizton megállhatunk, csak a Krisztus lehet, kiben az isteni és emberi akarat egygyé lett. Törekedtek nyomon követni őt és nem helyezkedtek vele szembe az első keresztyének, kik »jószágaikat, marháikat eladják vala és osztják vala azokat mindeneknek, amint a szükség mutatja vala.« Ananiás és Saphirát nem Péter Ítélte halálra, azok lelkükben hallottak titkos Ítéletet és az önvád ölte őket meg. Pál apostol a vérfertőztető korinthusit sújtja szigorával szivének nagy háborúsága és keserűsége közt; de midőn ez elhagyva bűnét, megjavult, sietve írja a korinthusiaknak: »Elég az ilyen embernek e mindenek I által lett megdorgálás, annyira, hogy inkább viszont ; meg kelljen engednetek neki és őtet vigasztalnotok, ; hogy valami módon a felettébb való keserűségtől meg ! ne emésztessék az ilyen ember. Azért kérlek titeket, ! hogy erősítsétek meg ő hozzá való szerelmeteket.« íme ez a keresztyén ethica eljárása a bűnössel szemben. Én is ily eljárást kérek a nyugdíjintézettől azoknak a szerencsétlen bűnös gyermekeknek; mert — Isten látja lelkemet — nem mernék többé az Úr oltára elé, a szeretet hangoztatásával, szolgálatra kiállani, ha őket ridegen eltudnám a könyörületesség jótéteményétől taszítani. Ezeket a bűnösöket a nyomorban nem veszni hagyni, hanem őket onnét kimenteni kell, hogy megtérhessenek és éljenek. S ha én most ezeknek a szerencsétleneknek javára a legfőbb ethicai törvény nevében »kenyeret és halat« kérek; ti édes apák! képesek lennétek a ti gyermekeiteknek »követ és kígyót« vetni!? Gondolatnak is irtózatos í . . . Hogyan felelhetnétek egykor Istennek azok elvesztéséért, kiket reátok bízott, hogy megtartsátok őket az életnek!? Különben is, amit e tekintetben kérek, az a gyakorlati életben nem fogna valami nagy nyomással lenni a mérlegre és egynél, egynél mindössze is csak néhány évig tartana. Hogy pedig én mégis erősen sürgetem annak a pontnak nyugdíjintézeti szabályzatunkból való kivetését; teszem azért, mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy azt, ha meghagyhatná is szabályzata közt akármi intézet, de nem hagyhatja meg az evangeliomi egyház nyugdíjintézete, mert ennek a krisztusi ethicai törvényén kell állani, mely törvény azon az intézményen, mely ő rajta akar állani, semmi foltot nem tűr. Az „Egyházi Énektár" III. próbafüzete. Megjelent az „Egyházi Énektár" III. próbafüzete is e napokban, a dunántúli egyházkerület megbízásából és kiadásában s megkaptam azt én is bírálat és hozzászólás végett. Van szerencsém ennek folytán észrevételeimet megtenni rá a következőkben: A kéz alatti füzet 170 éneket tartalmaz. Ezek közül 39 új eredeti, a többi pedig javított, fordított, átdolgozott, vagy más ismeretes kiváló szerzőktől átvett ének. Őszintén megvallom, hogy a legnagyobb örömmel és élvezettel olvastam át ezeket az énekeket s a javítottakat és átdolgozottakat összahasonlítva a Graduál és a dunántúli énekes megfelelő énekeivel, határozott nyereségnek tartom ezeket szegényes énekirodalmunkra nézve. Van ezek legtöbbjében mély vallásosság, bibliai zamat, élet és erő s lelkeinket a föld porából a magasba emelő élő hit. A 39 eredeti új éneknek majd mindenike kiváló