Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-28 / 22. szám

190 Kéretlen vélemény az új tervezethez. 4 tervezet részleteit tekintve, ezek sorrendjében szóvá teszem mindenek előtt a 7-ik §-t, mely a segédlelkészekről intézkedik, kiknek csak akkor nyitja meg a felvételre való jogigényt, ha azok önálló lelkészekké lesznek; s teszi ezt azon kedvezésből, hogy befizetési tartozással ne terhelje azokat kápláni éveikben. E kedvezés mellett még is úgy érezem, hogy valami méltánytalanság esik a káplánokon. Nem veszi ugyanis tekintetbe ez a §. azokat a körülményeket, hogy az a segédlelkész tovább is segédeskedhetik 5 évnél s mindezidőre nyugdíjképtelen állapotban van; továbbá, hogy azt a segédlelkészt is érheti calamitás az egyház szolgálatában. Hát azért, mert még a szerencse — igen a szerencse — egyiket, másikat önállásra nem segítette, ez az ő szerencsétlenségének esetén, ne jusson semmi segélyhez; elhalálozása esetén egyház költségén való eltakarításhoz sem? Nem lehet így hagyni ezt. Tudom, hogy a káplán tagsági járulékok fizetésére képtelen, tudom, hogy a káplántartó gyülekezetre sem lehet befizetési kötelezettséget róni; mégis, akárhogyan, de ha egyszer az egyház valakit felvett a maga szolgálatába, ennek szerencsétlensége esetén gyámolítsa ezt is a többi közt, ha más módon nem, ellátási segéllyel. E nélkül vagy elveszti az a fiatal ember pályakedvét, vagy hogy mielőbb önálló lehessen, mindent elkövet, még olyant is, a mi a papi tisztességbe ütközik. Ettől pedig meg kell óvni az Illetőt magát is, meg az egyházat is. Alkotni kellene talán e célból a nyugdíjintézet körében számukra segélypénztárt, illetve a létezőt fejleszteni. S ide talán fellehetne használni a kápláni államsegélyt és az állam, a mint a congruás lelkészek javára a nyugdíjintézeti járulékot számításba veszi, bizonyára a segédlelkészeknél sem venné zokon annak felszámítását. A 12. §. második kíkezdése úgy intézkedik, hogy a megállapított nyugdíj az illetőnek havonként előre fizetendő ki életfogytáig. De az élet a hónap végénél, — melyre a kifizetés történt — előbb is elfogyhat, mi történjék a halálozás napjától a hónap végéig terjedő kis időre eső nyugdíjrészlettel? Elengedhetik-e, visszaköveteltetik-e ? elkellene határozni ezt a beállható kellemetlenkedhetések elkerülése végett. A 14. §. utolsó kikezdése a szolgálati idő számításánál, a rendkívüli esetek figyelembe vételét a nyugdíjintézeti bizottság ajánlatára bizza s csak azután dönt az ügyben az egyetemes közgyűlés. Ez intézkedés a dolog természetéből folyó. Szerintem itt mégis intézkedni kell az illető érdekelt félnek javára oly formán, hogy a szolgálati idő számítása se egészen a nyugdíjintézeti bizottság hajlamától, se az egyetemes gyűlés többségének esetleges szeszélyétől ne függjön egészen, hanem ezek korlátolására, vagy útbaigazítására fellegyen véve a §-ban az érdekelt javára, az ennek szolgálati idejét megszakító vis major, expressis verbis. Miért látom szükségesnek ezt? Talán jobban megértetem magamat, ha például felhozom Istenben boldogult Haubner püspökünket. Vajon ha ennek idején állt volna nyugdíjintézetünk, és ha nyugalomra szállásakor az ő szolgálati időszámítására utalt bizottság, a Kuzmányi superintendentiájának embereiből került volna ki, be számította volna-e ez Haubner javára a Kufsteini éveket? ajánlotta volna-e az öt kezdveményre az egyetemes gyűlés elé? és ha nem, az egyetemes gyűlés önjogulag túl tette volna-e magát mindenen és Haubner javára döntött volna-e? Haubner esetében talán igen, ha ugyan tárgyalni is lehetett volna akkor azt a dolgot az akkori politikai viszonyok között. Óh! az a politika furcsa méreg lehet, ha egyszer felkölti az emberek szenvedélyeit. Romboló, qualifikálhatatlan műveleteit nem igen rég láttuk, mikor megvesztegetve az emberek szivét, eszét, férfiak ellen tört és fosztogatta azokat — minden lelkí-furdalás nélkül — ellátási jogos igényeiktől. Nem akarták-e csak nem régiben is perbe fogni egyik atyánkfiát, a miért a jezsuita törvényt, mely összekötve az iskola állítási joggal, egy | emberöltő alatt, minden másjellegű iskolát pápistává ! tehet, egyházunk szempontjából bírálni merte ? És ha | perbe fogják és ha elitélik egy kis szolgálati időszakításra, az egyetemes gyűlés nem tekintette volna arra nézve azt időszakításnak ? Elitélhetik sajtóperben a legbecsületesebb, a legagilisabb egyházi szolgát fogságra. E fogsági időt időszakításnak veszi az egyház vagy nem ? Ha annak veszi, vétkezik önmaga és leg: jobbjai ellen, ha nem veszi, vétkezik az állampol: gári kötelesség ellen. E dilemmából szabadulni kell, illetve annak elejét kell venni a vis major elvének elfogadásával, mely minden pártszenvedélyű okoskodást és jogtiprást kizár és a mely megmenti az egyház bá: tor, határozott lelkű szolgáit attól a veszedelemtől, hogy egyházukért tanúsított szolgálatuk miatt nyugdi| jukban károsíttassanak. Ä 25. §. amaz intézkedésében, hogy az özvegy és árvák férje halála után számítandó Va év leteltével kezdhessék ellátási idejüket; meglehet nyugodni, mert a veszteséget enyhíti némileg a temetési általány. A 26-dik §. a) és b) pontjánál megkellene engedni az özvegynek a rendes bírói védelmet, mert ha az e pontokban foglaltaknak constatálása a nyugdíjintézeti bizottságra hagyatik, ez terhül szolgál ezek lelkiismeretének és megnyugtatására senkinek sem lesz. Annál kevésbé lesz pedig megnyugtatásra, mert fel kell tenni azt az esetet is, hogy valaki házasodik bona fide abban a bizodalomban, hogy semmi baja sincs, aztán másnap ki üt rajt a lappangott nyavaja, aztán hamarosan elhal; aztán tessék reá fogni, hogy csak azért házasodott, mivel feleségének ellátási díjat akart biztosítani. Ugyan-e pontban az aggkorban való házasságra nézve is szükségesnek vélem a közelebbi meghatározást, illetőleg mivel az aggkor elnevezés kissé elasticus és mivel a c) pont a 60 évesnak megengedi a házasságot, szükségesnek vélném évszámmal megjelölni az aggkori idő számításának kezdetét. A 27. §. második kikezdése visszautalva a 24. §-ra, a hivatalból jogerős Ítélettel elmozdított apának árvái számára kiutalja a fél-árva ellátási díjat, továbbá , az özvegy anyának jogigénye elvesztése után a gyermeknek a teljes árva díjat; de nincs gondoskodás arról, hogy ily esetekben az árvadíj kinek a kezébe folyósítandó? Jó lenne az ilyeneknek gondnokot nevezni. A 28. §. c) pont alatti intézkedését most is kivetendőnek tartom a szervezet szabályai közül. Igaz ugyan, hogy e pont fenntartása érdekében, az ujjászervezési tervezet füzetének 17-dik lapja második kikezdésében azt mondja nt. ügyvivő úr az én törlési óhajtásom argumentumaival szemben: »Ellenkezően e rendelkezés további fenntartása olyan ethikai alapon nyugszik, hogy e tekintetben felesleges minden indokolás.« De hát kérem, a közügy érdekében támadt vitát ily elutasítással kivégezni nem lehet, s az elutasító végzés ellen apellálok nt. ügyvivő úrnak épen ethicai érzékére, melynek alapján merem reményleni, hogy végre is helyt ád kérésemnek, elfogadja törlési indítványomat, mivel végre is megértjük egymást. I Csak az ethica alapját ne a mi egyéni sajátlagos