Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-01 / 9. szám

75 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 Hogy ez hiba — tudjuk mi is. És mi már tehetünk is róla. Ma már kedvezőbb a prot. papi stallum helyzete. Nem inpedimentum honestatis. A prot. pap odaállhat ma már — a király elé is. Az 1885 : VII. t.-c. pedig három—három püspököt — hivatali méltóságánál fogva — behelyez a magyar törvényhozásba, a főrendiházba. Nincs tehát semmi olyan akadály, a mely lehetetlenné tenné a paritás elvének keresztülvitelét. Őseink nem tehették meg, mi már megtehetjük. És a felügyelői állás fejlődéstörténetében egyetlenegy olyan momentum sincs, a mely ennek, mint a protestantizmus lényegével ellentétes eszmének, ellenmondana. Ez a kérdésnek elvi oldala. Ebben Zsilinszky Mihálynak feltétlenül igaza van. Egyházunk legmagasabb fokán nincs meg a prot. elv: a paritás. Itt apáink nem tettek ennek eleget. Mert nem tehettek neki eleget. Nem akartak nevetségessé válni. Mi már pótolhatnánk e mulasztást. Semmi sem gátolja immár a paritás elvének keresztülvitelét. És ez nem is ütközik egyházunk elveibe. Ezt mindenkinek el kell ismernie. Hogy aztán az egyetemes püspök eszméje megvalósul-e, az a zsinattól függ. Én ez alkalommal a kérdésnek tisztán elvi oldalával kívántam foglalkozni. Mert e mellett minden egyéb már csak részletkérdés. Ennek megvitatása más alkalomra maradhat. Mylos. Zavar az alapítványok és hagyományok kormányhatósági jóváhagyása körül. Az országos törvénynyel kapcsolatban az 1904. évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 112. pontja alatt megállapította s a kiadott közös püspöki utasítással életbe léptette az egyházi alapítványokról szóló szabályrendeletet. Ezen szabályrendelet, habár az országos törvénynyel egyezően elég világosan és határozottan megjelöli az alapítvány fogalmát és az ezek körüli eljárás módját, mégis az egyes birói végzések, mint az alábbi eset is mutatja, ugyanazon eljárást követelik az egyszerű hagyományoknál, mint a bizonyos célú alapítványoknál, a mi pedig nemcsak szükségtelen, de törvényellenes is s az egyházakat és testületeket legtöbbször a csekély összegű hagyományoknál sok kellemetlen utánjárásba és félesleges kiadásokba viszi. Megtörtént a következő eset, melyet mint közérdekű dolgot tanulságul a következőkben ismertetjük meg lapunk olvasóközönségével: néhai N. N. életében tett közjegyzői végrendelet szerint, minden határozott cél megjelölése nélkül, egyszerűen az X. egyháznak szabad rendelkezésére hagyományozott 100, azaz egyszáz koronát. A hagyatéki bíróság azonban átadó végzésében a fenti 100 koronára következőképen intézkedik: nevezett hagyományos felhivatik, hogy az alapítványra vonatkozó alapítólevelet korniányhatósági jóváhagyás végett 15 nap alatt mutassa be s minthogy a kormányhatósági jóváhagyással ellátott alapítólevélnek a hagyatéki bírósághoz történt bemutatásáig az alapítványi vagyonállag gyümölcsöző birói letétben tartandó, a végrendeleti örökös felhivatik, hogy a hagyományösszeget birói letétbehelyezze. A hagyatéki bíróságnak ezen végzését megfelebbeztük a kir. táblához, még pedig a következő indokolással : Sérelmes a hivatkozott végzés fenti intézkedése, mert a tek. kir. járásbíróság összezavarja a hagyományt az alapítványnyal. A hagyomány ugyanis nem egyéb, mint a mit az örökhagyó hagyatékából mint vagyoni előnyt harmadik személyeknek juttat és minthogy a hagyományos törvényeink és törvényes gyakorlatunk szerint jogának megnyíltával hagyományának kiadatását azonnal követelheti (lásd Curia 3321/84. sz. Márkus II. kötet 2687. sz., továbbá Curia 7480/95. sz., 3372/94. sz. Márkus VII. kötet 12,878. sz. és 12,880. sz): kétségtelen, hogy a hagyaték átvétele alapítóokirat kiállításától nem függ s ily alapítóokirat kiállítását követelni sem lehet, annál kevésbbé, mert a hagyománynyal a hagyományozott szabadon rendelkezhetik s azt szabadon saját céljaira és előnyére fordíthatja. Egészen más természetű az alapítváoy, mely alatt minden oly vagyonérték értendő, melyet valaki bizonyos meghatározott céllal ad vagy juttat egyes testületeknek, a kik azután kötelezve vannak az alapító intencióihoz képest az alapítványt kezelni és annak jövedelmét az alapító meghagyása szerint felhasználni; ily alapítvány elfogadásához szükséges az alapítóokirat és annak kormányhatósági jóváhagyása. Miután azonban kétségtelen, hogy a néhai N. N. örökhagyó által egyházunknak hagyományozott 100 kor. készpénz egyszerű hagyományt és nem alapítványt képez, ennélfogva a sérelmes végzésben foglalt felhívás mellőzendő, ellenben az örökösök utasítandók, hogy az örökhagyó által nekünk hagyományozott 100 kor. az örökséget képező vagyonból haladéktalanul kifizettessék. A kir. tábla végzését annak idején majd közölni fogom. Az eddigiekből is látszik azonban, hogy az alapítvány és hagyomány fogalma és eljárása körül nincs egyforma felfogás és egyöntetű eljárás, miért is azt hiszem, hasznos és tanulságos lenne, ha a hozzáértők e kérdés körül nézeteiket e lapban kifejtenék s mindenesetre az egyetemes gyűlésnek módját kell keresni annak, hogy az e kérdés körüli zavar tisztáztassék. X. SZEMLE. A „szomorú statisztika" okai. Az „Evang. Őrálló" f. évi 6-ik száma „Szemle" c. rovatában „Szomorú statisztika" cím alatt közli a pápai főszolgabirósághoz tartozó járás községeiben a vegyes házasságoknál történt megegyezéseket a gyermekek vállá-