Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-22 / 8. szám

67 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 eltiprására hathatósnak bizonyult. 1735-ben a miskolci gymnasium épületének igazításakor az egri püspök vallási újítás címén panaszt emelt, magistratualis fiscalissal az építkezést megtiltotta, a mesterembereket tömlöcre vettette. Több folyamodásra, Bécsbe küldött követek közbenjárására volt szükség, hogy építési engedélyt kapjanak.

1 Székely-Udvarhely építkezését is akadályozták s a század derekán már csak oly feltétellel adtak építkezésre engedélyt, ha az új épület a régit sem terjedelemre, sem magasságra, sem szépségre nem multa fölül.

2 A komáromi schólát abcére szorították, a kolozsvári collegiumot sok szenvedése miatt ,,tövisek közt illatozó liliomszálhoz'' hasonlítja az egykorú író,

3 Matheides eperjesi igazgató „az ég alatt, hol fejét sem volt hova lehajtani, csikorgó télben, forró nyáron egyik szállásról a másikra bujdosva, kertekben, sátor alatt, ezernyi kellemetlenség közt viselte hivatalát".

4 Az iskolák története rendkívül gazdag nagy jellemekben. Bámulatos kitartással gyakran ügyes, cselvető fortélylyal védték az iskolák küszöbét, mert bennök látták a protestantismus utolsó bástyáit. Ha ezeket megvívja az ellenség, az egyház lassú elenyészte két nemzedék kihaltával bekövetkezik. Az üldözés hevével együtt nőtt az ellenállás ereje és szívóssága. A küzdelmek, bujdosások emléke forrasztotta össze a protestáns iskolát tanítványai lelkével. A kötelék, mely őket egymáshoz fűzi, a családi kötelék erejével, melegével és tisztaságával versenyez. A protestáns deák, bárhova emelje vagy vesse a sors, iskoláját, az alma matert ép oly tűzzel védi, mint családi tűzhelyét. Az elemi iskola együtt szenved a templommal; elvételök után közös hajléktalanság vár a papra és tanítóra. Különös és előttünk érthetetlen oktatásügyi politika az, a midőn az állam maga ad példát a műveltség tűzhelyeinek rombolására. A térítés uralkodó gondolata azonban mindent megmagyaráz. A protestáns kulturafészkek irtásával párhuzamosan halad előre a szerzetes iskolák plántálása. A szerzetek közt is a léleknyerés virtuózai, a jezsuiták állanak első helyen. Ok tanítanak a nagyszombati és kassai egyetemen, övék a budai, kolozsvári collegium ; kezökön van 28 gymnasium, 6 convictus s valamennyi papnevelő. Nyomukban járnak s utóbb örökükbe lépnek a piaristák. Ok élvezik a hatalomnak minden jogi s anyagi kedvezményét. Az evang. közép- és felsőbbrendű iskolák száma 1766-ban 35 volt, de philosophiát, theologiát csak 4 helyen, Sopronban, Pozsonyban, Eperjesen és Lőcsén tanítottak; a többi kis gymnasium, vagy épen csak egy-egy család nagylelkűségéből éldegélő curialis iskola. A református iskolák száma 40-re tehető ; köztük Debrecen és Patak valóságos egyetemszániba megy, a többi a nagy minták után igazodó particula. Érdekes a földrajzi megoszlás. Az evangélikusok intézetei a Felföldet lepik el, a legdélibb Vadosfa és Aszód; a református iskolák fészke viszont a Tisza1 Molnár A. i. m. 461. 1. a Pokoly I. III. 97. 1. 3 Acsády II. km. 457. I. 4 Vandrák A. 16. 1. vidék, a Felföldre, a Dunántúlra alig jut belőle hírmondónak. Tanulságosak az elemi oktatás adatai. A 2000 róm. kath. elemi iskola mellett 130 görög kath., 90 görög nem egyesült, 179 ágostai hitvallású és közel 600 református iskolát számlálhatni össze. Az eloszlás nagyon aránytalan. A nyugati „restrinctus" vármegyékben csak elvétve bukkan fel itt-ott egy-egy articularis templom árnyékában a prot. iskola. Az evangelikus iskolák zömét Nógrádban (59) és Túrócban (31) találjuk, a reformátusok Biharban (165 közül 126), Szabolcsban (88 ból 65) uralkodnak. Összesen csak 3 olyan prot. iskola akad, a mibe egy-két kath. gyermek is jár, természetesen a plébános engedelmével, mert szigorú rendeletek tiltották a róm. kath növendékek befogadását s lankadatlan éberséggel ellenőrizték. Viszont 97 róm. kath. iskoláról tudunk, a hova protestánsok is jártak, néhol többségben voltak; Bothfalván (Nyitra) és Nagyjeszenben a r. kath. iskolába egyetlen kath! gyermek sem jár. Ez is mutatja, hogy az állam első sorban térítésre törekszik. Nagyjában ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk a felsőbb iskolák életében ; minden lépten-nyomon szembetűnik az állam elfogult, pártos iránya. Sőt a dömölki apát a művelt családok lassú meghódítása végett térítő lovagi iskola alapítására gondol. A terv III. Károlynak is tetszik s felállítását csupán a pénzhiány gátolja. Az árvaházaktól az oktatás legfelsőbb fokáig a lélekhódítás ideálja uralkodik az elméken, behatol a bíróságok termeibe is, mintegy büntetőjogi sanctiót szerez a térítők buzgalmának. Főréven az ev. tanító a plébános belegyezésével öt róm. kath. gyermeket is befogadott ; 1761-ben a tanítót elmozdítással büntették s helyébe a Cassa Parochorum terhére rom. kath. tanítót küldtek, a ki ezután a prot. gyermekeket is tanította. Máshol 12—24 forint pénzbírságot rónak ki ugyanezen vétekért. Az e fajta büntetések koronája az inokai református iskolamestert érte, mert lutheránus gyermekek is voltak iskolájában. Hat hónapi börtönre ítélték, hetenként háromszor vízre és kenyérre szorítva. Poprád, Szepes-Olaszi, Ráckozár, Ossi és Farkasd, bár a lakosság túlnyomó többsége (80—90%) protestáns hitű, hasztalan rimánkodott vallásabeli tanítóért ; a kormány a kath. iskolákra utalta őket. Ez utóbbi esetek a hetvenes évekből valók, tehát az iskolaügy terén az elnyomás az új idők hatása alatt sem szelídült.

1 A protestáns iskola a tökéletes szolgaság járma alatt, a koldus-szegénység sanyarú éveiben a megelőző kor virágzásához képest nagyot hanyatlott, de még tépett szárnyakkal is jobban megközelítette a nevelés eszményi célját, mint a minden képzelhető gyámolitásban részesített szerzetes intézetek. Időnként, kivált az átmenet sok megpróbáltatással járó idején, egy-egy iskoláról szomorú képeket tárnak elénk az egykorú adatok. A szegénység megapasztotta a tanárok számát, lohasztotta lelkesedésüket ; a gyenge fizetések miatt többnyire a szerényebb tehetségűek rekedtek meg a tanítói pályán; a papság volt a talentum igazi célja s a tanárkodást pusztán lépcsőül 1 Az itt előforduló adatokat Fináczy többször idézett művéből vettük. I. k. 242. s köv. 1. ; II. k. 375. s köv. 1.