Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-12-05 / 49. szám

434 EVANGELIKUS ORA

LLO 1907 el, agitálnak, (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) én igenis csendesen, igen nyugodtan, minden idegesség, minden aprehenzivitás nélkül, bízva minden felekezet hozzátartozói nagy többségének méltányossági érzésében, józanságában, hazaíiságában, haladni fogok tovább azon az úton, amelyre léptem. (Szűnni nem akaró általános éljenzés ós taps.) Remélem, hogy a tények ereje, a tények világa győzedelmeskedni fog a konkolyhintós minden kísérletével szemben (Általános helyeslés.) ós hogy a felekezeti békének, amely megzavarva nincsen, megzavarása nem fog sikerülni asoknak, akik ettől a fegyvertől sem riadnak vissza, hogy az ő politikai céljaikat elérhessék, (Szűnni nem akaró általános élénk éljenzés ós taps. A szónokot tömegesen üdvözlik . . .) mondjuk, a miniszteri válasz e befejező részéhez mi csak kettőt jegyzünk meg azzal, hogy első megjegyzésünk nem Apponyi miniszter úrra vonatkozik: senki minket hazafiatlansággal vagy egyoldalú pártpolitikai célok keresésével megvádolni ne merészeljen, ha egyházunk jogos igényeinek kielégítését a törvény alapján keressük, mert tiszta igaz hazafiságunk büszke érzetében az ilyennek, bármily magasan álljon felettünk, vagy bármily mólyen alattunk, egész leplezetlenül szemébe vágjuk, hogy: gaz, hazug rágalmazó! A másik pedig ez: mi tisztelettel adózunk gr. Apponyi az 1848: XX. t.-cikket ,mindenkivel szemben, mindenkinek javára" végrehajtani akaró törekvéseivel szemben, — de várjuk és minden tiszteletünk mellett is bírálni fogjuk — a tetteket. B E L É L E T. Lelkészjelölő közgyűlés. Csanádmegye Alberti egyházközségében a csanádcsongr. egyházmegye elnöksége Hász Antal egyházm. felügyelő ós Petrovics Soma esperes nov. 10-ón tartotta meg a Csinkotszky Márton elhalálozása folytán megüresedett lelkészi állásra a jelölő közgyűlést. Pályáztak 10-én, kik közül Hanesz Emil nagylaki, Korén Jenő bcsabai segédlelkészeken kívül Klinczko Pál girálti és Ponyiczky Pál temesbuttyini lelkósztársak jelöltettek. A próbaszónoklatok folynak, a választó közgyűlést Advent 11-ik vasárnapjára tűzte ki az egyházmegyei elnökség. Ötven esztendő ugyanazon lelkészi állláson. Szép ünnepet ült a mvásárhelyi egyház közönsége I — amint utólagosan értesülünk — nov. 3-án. Idősb. Draskóczy Lajos lelkész mvásárhelyi működésének 50 óvesfordulója volt. Lelkész és egyházközség csendes házi körben ünnepelte e napot. Pedig id. Draskóczy Laj os azon lelkészek egyike, akiket kiváló talentu- i mokkái ruházott fel az Ür. Ritka szónoki tehetség, mint népszónok pedig ritkítja párját. E talentum birtokában ifjabb éveiben a régi népes Békési egyházmegye idejében nagy hirben állott s a szorosabb egyházi életen kivül a gazdasági s politikai lóren is nevezetes szerepet vitt, akinek tanácsát a kormányférfiak is meghallgatták. Egyházközségének a nagy alföldi metropolisban becsülóst ós súlyt szerzett. Á kiváló vezéralaknak lapunk is meleg üdvözletét küldi. A késmárki egyház VIII. protestáns estólyót a mult csütörtökön tartotta a lyceum auditóriumában. A nagyszámú ós előkelő közönség élvezettel hallgatta a műsor egyes pontjait, amelyek közül kiemeljük a Gotthardt Kornél lyceumi tanár vezetése alatt a lyceumi ifjak által előadott »Rákóczy Ferenc imádsága" c. karóneket, — Zuber Marianna úrleány szavalatát (Váradi Antal: „Júdás") ós dr. Révay József lyceumi tanár szavalatát (ugyancsak Váradi A. „Krisztus Rómában* c. költeménye elszavalásával), továbbá dr. Szelényi Ödön lyceumi tanár előadását, amelynek tárgya volt: Jézus Krisztus, mint világtörténeti személyiség. A szépen sikerült estólyt gyülekezeti ének fejezte be. Hymen. Kund K. Vilmos zsablyai ev. lelkész eljegyezte Löw Jenkót Bulkesziről. Isten áldása legyen a szép frigyen. Férjéiiek emlékére. Özv. Czinkotszky Mártonné Pohl Emma szép cselekedettel öiökítette meg egyházközségében férje emlékét. 320 K alapítványt tett évenként a legkiválóbb négy konfirmandus jutalmazására. Cselekedete önmagában hordja dicséretét! IRODALOM. Igehirdető. Nem tudom ón, tudja-e mindenki, hogy ezt a címet egy prédikációs folyóiratunk viseli, amelyet kedves kollegánk: Révész János nagybányai lelkész ad ki, az ő helyi református lelkésztársával: Soltész Elemmérrel. Ennek a folyóiratnak most jelent meg ez óvi utolsó füzetje, amelylyel második évfolyama zárúl. En, aki hajdan szintén ültem annál a szövőszéknél, amelyen nyomtatott sorokból az egyházunk szakadozó ruhácskájára szükséges foltokra való vásznat szövögetik, s a ki tudom, hogy mi az Magyarországon egyházi lapot szerkeszteni: bizonyos megilletődéssel vettem kezembe az egyházszeretetnek ezen újabb kedves tanújelét s örvende tem lelkemben; de csak hamar remegve fordítottam a „szerkesztó'i üzenetek" felé, hogy vájjon nem üzeni-e ottan a közönnyel való küzdelemben kifáradt szerkesztő' azt a megszokott, siralmas, régi nótát: „ . . . elfogyott a regimentje; pártolás hiányában mai számunk az utolsó." Mert hát nálunk legközelebb két hasonló derék vállalat volt kónytel-n így tenni. Mert hát nálunk az a szokás, hogy a míg nincs valami: sopánkodunk, nyögünk, zúgunk, hogy nincs, de ha valaki nagy áldozatattal megteremti, akkor meg aztán kö'őmbösen veszni hagyjuk, vagy roszakaratülag agyon ütjük, hogy n mikor kimúlik, újra kezdjük a sopánkodást: „De kár érte! . . Ez alkalommal azonban — Istennek hála! — nem egy haldokló, hanem egy izmosodó vállalatról van szó. Az „Igehirdető

4, amelv immáron két teljes évfolyamban fekszik előttem, megérdemli, hogy vele így nyilvánosan is foglalkozzunk; nem csak azért, mert az egyedüli ilynemű lapunk, hanem azért is. mert célja igazán üdvös. U. i. a prédikálás körébe vágó papi dolgozatok közlése által egyrészről a sikerültebb munkákat akarja megóvni az elveszéstől, másrészről pedig módot akar nyújtani a lelkészeknek arra, hogy egymástól tanúljanak; s végül ezen munkássága által hozzájárúl az e téren való tökéletesedós előmozdításához. Ezt a conclusiót csak magam vontam le ps nincs a szerkesztők programmjában, de azt hiszem nem logikátlan. A vállalat tehát nagyon tiszteletreméltó. Ketten szövetkeztek rá, hogy mint vezérek, diadalra vezessék: egy lutheránus és egy református pap . . . Ismerem a közhangúlatot; tudom, hogy az ilyen „közösügyes" vállalkozásokra már a priori bizonyos idegenkedéssel, s bizalmatlansággal néznek sokan a papok sorában; s vallom is, hogy ránk, lutheránusokra nézve nem igen előnyös az ilyen társuíás, mivelhogy rendszerint elnyomnak bennünket (mert hagyjuk magunkat); de én ez alkalommal ezt a „közösügyes" üsszefogózást nagyon praktikusnak találom. Egymagában sem a lutheránus, sem a kálvinista egyház nem bir el egy ilyen vállalatot. Az irodalomnak ez az ága minálunk még nagyon szegény, úgy munkások, mint pártfogók tekintetében En azt tartom, hogy ezen a téren a két egyház megfér egy kalap alatt, jóllehet a prédikálás terén meglehetősen eltérő a szellemük. Ma is áll az, amit Luther mondott hajdanában: „Ihr. habt einen anderen Geist." Ez a folyóirat is tanúbizonyság rá. Kálvinista atyánkfiai szeretnek pl. az ótestamentombél prédikálni. (A folyóiratban közölt 51 beszédjük között pl. 20 ótestamentomi textuson alapúi). S egy némelyik olyan kitűnő ótestamentomi zamattal van megírva,