Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-12-05 / 49. szám

434 EVANGELIKUS ORA LLO 1907 el, agitálnak, (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) én igenis csendesen, igen nyugodtan, minden idegesség, minden aprehenzivitás nélkül, bízva minden felekezet hozzátartozói nagy többségének méltányossági érzé­sében, józanságában, hazaíiságában, haladni fogok tovább azon az úton, amelyre léptem. (Szűnni nem akaró általános éljenzés ós taps.) Remélem, hogy a tények ereje, a tények világa győzedelmeskedni fog a konkolyhintós minden kí­sérletével szemben (Általános helyeslés.) ós hogy a felekezeti békének, amely megzavarva nincsen, meg­zavarása nem fog sikerülni asoknak, akik ettől a fegyvertől sem riadnak vissza, hogy az ő politikai céljaikat elérhessék, (Szűnni nem akaró általános élénk éljenzés ós taps. A szónokot tömegesen üd­vözlik . . .) mondjuk, a miniszteri válasz e befejező részéhez mi csak kettőt jegyzünk meg azzal, hogy első megjegyzésünk nem Apponyi miniszter úrra vonat­kozik: senki minket hazafiatlansággal vagy egyoldalú pártpolitikai célok keresésével megvádolni ne meré­szeljen, ha egyházunk jogos igényeinek kielégítését a törvény alapján keressük, mert tiszta igaz hazafi­ságunk büszke érzetében az ilyennek, bármily maga­san álljon felettünk, vagy bármily mólyen alattunk, egész leplezetlenül szemébe vágjuk, hogy: gaz, hazug rágalmazó! A másik pedig ez: mi tisztelettel adózunk gr. Apponyi az 1848: XX. t.-cikket ,minden­kivel szemben, mindenkinek javára" végrehajtani akaró törekvéseivel szemben, — de várjuk és minden tisz­teletünk mellett is bírálni fogjuk — a tetteket. B E L É L E T. Lelkészjelölő közgyűlés. Csanádmegye Alberti egyházközségében a csanádcsongr. egyházmegye el­nöksége Hász Antal egyházm. felügyelő ós Petrovics Soma esperes nov. 10-ón tartotta meg a Csinkotszky Márton elhalálozása folytán megüresedett lelkészi állásra a jelölő közgyűlést. Pályáztak 10-én, kik kö­zül Hanesz Emil nagylaki, Korén Jenő bcsabai segéd­lelkészeken kívül Klinczko Pál girálti és Ponyiczky Pál temesbuttyini lelkósztársak jelöltettek. A próba­szónoklatok folynak, a választó közgyűlést Advent 11-ik vasárnapjára tűzte ki az egyházmegyei el­nökség. Ötven esztendő ugyanazon lelkészi állláson. Szép ünnepet ült a mvásárhelyi egyház közönsége I — amint utólagosan értesülünk — nov. 3-án. Idősb. Draskóczy Lajos lelkész mvásárhelyi működésének 50 óvesfordulója volt. Lelkész és egyházközség csendes házi körben ünnepelte e napot. Pedig id. Draskóczy Laj os azon lelkészek egyike, akiket kiváló talentu- i mokkái ruházott fel az Ür. Ritka szónoki tehetség, mint népszónok pedig ritkítja párját. E talentum bir­tokában ifjabb éveiben a régi népes Békési egyház­megye idejében nagy hirben állott s a szorosabb egyházi életen kivül a gazdasági s politikai lóren is nevezetes szerepet vitt, akinek tanácsát a kormány­férfiak is meghallgatták. Egyházközségének a nagy alföldi metropolisban becsülóst ós súlyt szerzett. Á kiváló vezéralaknak lapunk is meleg üdvözletét küldi. A késmárki egyház VIII. protestáns estólyót a mult csütörtökön tartotta a lyceum auditóriumában. A nagyszámú ós előkelő közönség élvezettel hall­gatta a műsor egyes pontjait, amelyek közül kiemel­jük a Gotthardt Kornél lyceumi tanár vezetése alatt a lyceumi ifjak által előadott »Rákóczy Ferenc imádsága" c. karóneket, — Zuber Marianna úrleány szavalatát (Váradi Antal: „Júdás") ós dr. Révay Jó­zsef lyceumi tanár szavalatát (ugyancsak Váradi A. „Krisztus Rómában* c. költeménye elszavalásával), továbbá dr. Szelényi Ödön lyceumi tanár előadását, amelynek tárgya volt: Jézus Krisztus, mint világtör­téneti személyiség. A szépen sikerült estólyt gyüle­kezeti ének fejezte be. Hymen. Kund K. Vilmos zsablyai ev. lelkész eljegyezte Löw Jenkót Bulkesziről. Isten áldása le­gyen a szép frigyen. Férjéiiek emlékére. Özv. Czinkotszky Mártonné Pohl Emma szép cselekedettel öiökítette meg egy­házközségében férje emlékét. 320 K alapítványt tett évenként a legkiválóbb négy konfirmandus jutalma­zására. Cselekedete önmagában hordja dicséretét! IRODALOM. Igehirdető. Nem tudom ón, tudja-e mindenki, hogy ezt a címet egy prédikációs folyóiratunk viseli, amelyet kedves kollegánk: Révész János nagybányai lelkész ad ki, az ő helyi református lelkésztár­sával: Soltész Elemmérrel. Ennek a folyóiratnak most jelent meg ez óvi utolsó füzetje, amelylyel második évfolyama zárúl. En, aki hajdan szintén ültem annál a szövőszéknél, amelyen nyomtatott sorokból az egyházunk szakadozó ruhácskájára szüksé­ges foltokra való vásznat szövögetik, s a ki tudom, hogy mi az Magyarországon egyházi lapot szerkeszteni: bizonyos megilletődés­sel vettem kezembe az egyházszeretetnek ezen újabb kedves ta­nújelét s örvende tem lelkemben; de csak hamar remegve fordí­tottam a „szerkesztó'i üzenetek" felé, hogy vájjon nem üzeni-e ottan a közönnyel való küzdelemben kifáradt szerkesztő' azt a megszokott, siralmas, régi nótát: „ . . . elfogyott a regimentje; pártolás hiányában mai számunk az utolsó." Mert hát nálunk leg­közelebb két hasonló derék vállalat volt kónytel-n így tenni. Mert hát nálunk az a szokás, hogy a míg nincs valami: sopánkodunk, nyögünk, zúgunk, hogy nincs, de ha valaki nagy áldozatattal meg­teremti, akkor meg aztán kö'őmbösen veszni hagyjuk, vagy rosz­akaratülag agyon ütjük, hogy n mikor kimúlik, újra kezdjük a sopánkodást: „De kár érte! . . Ez alkalommal azonban — Istennek hála! — nem egy hal­dokló, hanem egy izmosodó vállalatról van szó. Az „Igehirdető 4, amelv immáron két teljes évfolyamban fekszik előttem, megérdemli, hogy vele így nyilvánosan is foglal­kozzunk; nem csak azért, mert az egyedüli ilynemű lapunk, hanem azért is. mert célja igazán üdvös. U. i. a prédikálás körébe vágó papi dolgozatok közlése által egyrészről a sikerültebb munkákat akarja megóvni az elveszéstől, másrészről pedig módot akar nyújtani a lel­készeknek arra, hogy egymástól tanúljanak; s végül ezen mun­kássága által hozzájárúl az e téren való tökéletesedós előmozdítá­sához. Ezt a conclusiót csak magam vontam le ps nincs a szer­kesztők programmjában, de azt hiszem nem logikátlan. A vállalat tehát nagyon tiszteletreméltó. Ketten szövetkeztek rá, hogy mint vezérek, diadalra vezes­sék: egy lutheránus és egy református pap . . . Ismerem a közhan­gúlatot; tudom, hogy az ilyen „közösügyes" vállalkozásokra már a priori bizonyos idegenkedéssel, s bizalmatlansággal néznek sokan a papok sorában; s vallom is, hogy ránk, lutheránusokra nézve nem igen előnyös az ilyen társuíás, mivelhogy rendszerint elnyomnak bennünket (mert hagyjuk magunkat); de én ez alkalommal ezt a „közösügyes" üsszefogózást nagyon praktikusnak találom. Egyma­gában sem a lutheránus, sem a kálvinista egyház nem bir el egy ilyen vállalatot. Az irodalomnak ez az ága minálunk még nagyon szegény, úgy munkások, mint pártfogók tekintetében En azt tar­tom, hogy ezen a téren a két egyház megfér egy kalap alatt, jóllehet a prédikálás terén meglehetősen eltérő a szellemük. Ma is áll az, amit Luther mondott hajdanában: „Ihr. habt einen an­deren Geist." Ez a folyóirat is tanúbizonyság rá. Kálvinista atyánk­fiai szeretnek pl. az ótestamentombél prédikálni. (A folyóiratban közölt 51 beszédjük között pl. 20 ótestamentomi textuson alapúi). S egy némelyik olyan kitűnő ótestamentomi zamattal van megírva,

Next

/
Oldalképek
Tartalom