Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-12-05 / 49. szám

430 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ lí'07 Az egyetemes nyugdíjintézet újjászervezését célzó javaslatom bírálatairól. Tudvalevőleg az utóbbi egyetemes közgyűléstől a nyugdíjintézet újjászervezésére nézve azon utasítást kaptam, hogy nyugdíjigényül 2400 K minimumot s azonfelül kinek-kinek a fizetését vegyem ezámításba. E mellett kimondatott, hogy mihelyt elkészülök, a jövő tavasszal, esetleg rendkívüli egyetemes közgyűlés fog összehívatni. Dolgom tehát sok ós sürgős annyira, hogy alig van időm hírlapi megnyilatkozásra ; mindamellett a közvélemény iránt tartozó figyelemből kötelességemnek tartom az eddig j megjelent bírálatokra megtenni röviden észrevételeimet. Legelőször is azt jegyzem meg, hogy az Őrállóban olyan tárgyról folyik a vita, melyet e lap sem nem közölt, sem nem ismertetett, legalább olyan méretben, amint azt a Missiói Lapok tette. Pedig javaslatomat a nyugdíjintézeti tagoknak csak egynegyede kaphatta meg : a háromnegyede tehát annak közlését legalább is annyira aktuálisnak és közérdekűnek tekinthette volna, mint az azóta megjelent bármely ismeretterjesztő cikket. Bocsánat különben, hogy ezáltal a szerkesztői jogkörbe avatkozom.* A javaslatot elsőül egy „m" jegyű cikk vette bírálat alá. Kifogásai közül kettő emelkedik ki : a nyugdíj mennyisége ós a nyugdíjintézet kettéválasztása, vagyis az általa úgynevezett fiók nyugdíjintézet. Sokalja a 2400 K nyugdíjat s a helyett elégnek tart 2000 koronát. Erre csak az lehet megjegyzésem, hogy aki ilyet bizonyítgat a nyilvánosság előtt, az vét a lelkészi kar egyetemes közérdeke ellen; s azon önző egyéni álláspontra enged következtetni, hogy mert javaslatom bizonyos korlátozásából talán azt olvasta ki, hogy ő legfeljebb 2000 korona nyugdíjra számíthat, azért kívánja, hogy ez legyen tehát a szabály, nehogy több jusson valakinek. Ami pedig a fiók nyugdíjintézetet illeti, ezzel is kibékülhetett volna, ha figyelmesen elolvassa indokolásomat s ebben az okok közt azt is, hogy egyetemes felügyelőnk hivatalosan tett Ígérettel kötötte le magát arra, hogy a theol. tanárok nyugdíja úgy fog szabályoztatni, amint azt a gúnyosan elnevezett fiók nyugdíjintézet teszi. Itt tehát nem térhettem ki a fizetési rendszer elől s minthogy viszont a lelkészekre nézve * Engedje meg Ntű cikkíró úr, hogy e megjegyzésén módfeletti csodálkozásomnak adjak kifejezést. Azt hiszem, nem igen van lap széles e hazában, amely nyugdíjintézetünk ügyével annyiszor ós oly behatóan foglalkozott volna, mint az „Ev. Őrálló" tette épen ez évi folyamában. Hogy pedig egy oly tervezetnek az ismertetése, amelyről a szerkesztő bölcsen tudja, hogy az még nem végleges, hogy annak még tervezetként való akceptálása is az egyetemes közgyűléstől függ. amely azon tényleg lényegbevágó változtatásokat rendelt, egyszerű összefoglaló, vagy egyúttal bírálatosan haladó ismertetés legyen-e (amely alakban az többszörös megbeszélés tárgyát képezte e lap hasábjain), az már aztán csakugyan a szerkesztőség legsajátabb belügye. az átalány rendszert láttam alkalmasabbnak: ez természetesen vezetett arra, hogy a nyugdíjintézetet kettéválasszam. Mert az olaj meg a víz megfér ugyan egy edényben, de nem vegyíthető össze: azért okosabb és célszerűbb a kettőt külön elhelyezni. Ez a kifogás különben tárgytalanná vált, mert az egyetemes közgyűlés említett határozata alapján most már egységes szervezetet fogok javasolni. Másodiknak Horváth László bárcaújfalusi lelkész bírálta a javaslatot. O is hibáztatja a nyugdíjintézet kettéválasztását, minek indokát már az imént elmondtam. Aztán sokalja a theol. tanárok nyugdíját, majd ezt mondva , Számadásom alapján'

1 veszélyesnek látja a 2400 K nyugdíjat s a helyett csak 1600 koronát ajánl. A nyugdíjintózeti kiszámításnál meg kell határozni egyénenként, hogy milyen terhet képvisel a nyugdíjintézetre nézve minden egyes tag, ennek neje ós gyermekei, az életkor alapján, külön-külön ós egymáshoz viszonyítva; aztán a számítás tényezőjének veendő a díj nagysága s különösen azon alapelvek, amelyek szerint a díjazás történik ; s végül kiszámítandó a maximális teher, mely a nyugdíjintézetre nézve bizonyos időpontig fokozatosan nő. Más oldalról kiszámítandó szintén egyénenként, hogy a megállapított járulókok a nyugdíjintézet jövedelmére nézve, mily értékűek a tag életkorára való tekintetből; aztán a többi jövedelem kiszámítandó örökös évjáradókká s így végül megállapítandó azon összeg, mely mint örökös óvjáradók biztosítsa az egyensúlyt a maximális teherrel. Természetes tehát, hogy ily kiszámítás az ahhoz szükséges adatok nélkül lehetetlen. Minthogy pedig Horváth testvér nem rendelkezett ez adatokkal, — azért számítása csak ily okoskodás lehetett: a nyugdíj eddig 800 K volt, legyen ezentúl 1600 K azért, mert kétszer 800 annyi, mint 1600. A nyugdíjkópesség elérésére ő csak 35 évi szolgálatot kíván. Ez azonban igen megdrágítaná a nyugdíjíntézeti ellenszolgáltatásokat s azon felül nem érdeke sem a lelkészeknek, sem a közegyháznak: mert a 35 óv olyan életkorban állna be, amikor a lelkész rendszerint még teljesen munkabíró s működése az egyházra épen akkor a legbecsesebb. Azzal zárja be cikkét, hogy az ő módosításaival a javaslat ,közelebb járna ae igazsághoz és nem tévesztené szem elöl a szeretetet sem.

u E keményen sújtó kijelentéssel szemben azzal nyugtatom meg magamat, hogy nem igen mórlegelte, hogy azzal mit mond. Hogy tehát javaslatomból hiányoznék az igazság és hogy elévesztettem szemem elől a szeretetet, ez csak olyan mondás, mint az a fentebbi állítólagos számítás. A harmadik bíráló, Ihász László testvér nagy munkát végzett, elismerést érdemlő ügybtizgalmat tanúsított a végből, hogy a javaslat az ő belátása szerint megjavíttassók. A sok figyelemreméltó észrevétel mellett azonban több kifogása tévedésen alapúi