Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-08-15 / 33. szám
'288 EV rANGELIKUS ŐKÁLLÓ 1907 marad, — az egyén elenyész! Az inkább várhat, ennek nincs ideje. Míg él, sietve addig nyújtani a falatot, s nem akkor, mikor már nem él, vagy haldokol ! . . . Ezt érezték, csak épen ki nem mondták a nagyhonti papok a f. é. május hóban tartott értekezletükön. (L. Evang. Őrálló f. é. juni. 14. kelt. 24. sz.) Nem állítom, nem is tudom igaz-ó, de azt mondják, — mert a sokfelöl vett benyomás is olyanfélét árúi el — hogy világi felügyelőink egyrószének is (s tán még az egyetemes felügyelőnek is !) koldus pap kell! Pedig koldusokkal még sohasem nyertek csatát! Ne hivatkozzék ma senki az apostolok korára, mert akkor nem helyesen lógja fel a mai kor és apostoli kor között való viszonyt és különbséget. Az apostolok nem voltak úri-rendű emberek és nem is kívánták tőlük, hogy azok legyenek s így azt sem követelték, hogy a társadalomban a többi vezetésre hivatottakkal, kik ma kizárólag fizetésemelésben rószesülgető úri-rendúek, megfelelő külsőben és apparátussal tevékenykedjenek ós szégyent nem valló áldozatokkal járúljanak hozzá a társadalmon belül és kívülálló, szinte hemzsegő százféle jótékonycélok felsegélóséhez. Az apostoloknak nem voltak családaik. Nem voltak feleségeik, (ez általánosságban nem áll! — Szerk.) akik folyton a ház szükségeit sípolták volna az isteni hivatásába merült pap fülébe, illetőleg az ezerféle szükség elösorolásaival és azok komor képeivel háborgatták volna a munkából nyugalomra tért nólkülözgetó fórjet. Nem volt 3—6—8 gyermekük, akik fogyatékos ruhákban minden órán eledelért esekednek az apa ós anya körül s akik nevelésének ós taníttatásának ma százakra menő költségeiért a papnak ós a papnénak kell rongyoskodniok, a nyomort takargatniok ós sokszor szégyenkezniük is — ós nem tudni: közvetve ós közvetlenül kiknek jóvoltából! Se fizetésemelés, se korpótlók ! Sőt ezeknek még csak biztos határidőhöz kötött reménysége sem ! — Rettentő állapot! Több ! Kétségbeejtő állapot! Mert hiszen se Istenen, se a papságon nem múlik a segedelem, amennyiben mi Isten segedelmével mindent megteszünk és megtennénk, ami csak követeltetnók, de tán azok nagyrésze, akiktől ügyünk dűlőre vitele nagyban függ, más véleményben volt ós van ma is, olyan véleményben, amilyenben mi sohasem valánk ós soha nemis leszünk; amilyenre mi sohasem hangoltuk az illetőket, mert minket ők soha meg nem kérdeztek. Csak felülről tudakozódtak, de alulról, épen ott, ahol fáj, soha sem! . . . Nem csoda, ha a belső állapotok siralmas volta, az egyházi elevenebb élet staguálása, a hitélet ernyedóse, egyszóval azok a bizonyos züllött állapotok, amelyek miatt naponta mind nagyobb lármát csapunk, sokak éles látása szerint, nagyrészt innen ered ! Innen, e rettentő, kétségbeejtő külső állapotokból. Hogy belső ós külsőállapotok mily szorosan függnek itt össze, azt felesleges magyarázgatni. Csak ismételjük: éhező sereggel, rongyoló koldusokkal csatát nyerni nem lehet! Bizonyítja ezt az a napnál világosabban világító tény (mely már e lap hasábjain kifejezést is nyert: 1. Őrálló f. ó. máj. 17-iki 20. sz. 179. lap), hogy az az egyház ós az a pap halad előre, úgy a külső, mint a belső élet terén, fennakadás nélkül, amelynek és akinek megfelelő anyagi eszközök állanak rendelkezésére. Megfelelő anyagi eszköz nélkül, lenyügző anyagi gondok alatt a legszárnyalóbb papi tehetség is ellaposodik, érezve helyzetének igazságtalanságát, önmagában bensőleg meghasonlik, sokszor összetörik, néha tragikusan végződik, amint azt sok eset bizonyítja. Míg ha rendelkezésre állanának az anyagi eszközök: mennyi elnyomott tehetség szabadúlna föl rozsdás bókóiból, mennyi nekifrissült lélek állana ki nemes versenyre az egyházi élet messze kiterjedő porondjának sok-sok elhagyatott terén; mennyi félénken és rejtve őrizgetett szép és nagy eszme bontogatná himes szárnyait merészen, mozdítaná meg az állott levegőt ós frissítené föl az egyházi élet nyomasztó légkörét! . . . Papok nélkül tehát nincs egyház! Ha az egyházon akarunk segíteni, a segítő akciót legelsőben is a papoknál kell kezdeni. Itt kezdődik ma az egyház ! S ezt kell követelnünk fent ós lent. S e követelésünkben nem szabad se le, se föltekintgetnünk, hogy hol, mit ós mint szólnak: csak magunkra ós magunkban egyházunk érdekére! Mikor magunknak követelünk, akkor egyházunknak követelünk. Eddig minden pályán megvan becsülve a munka megfelelő fizetósjavítással, legyen megbecsülve a legmagasabb rendű és értékű munka: a lelkészé is! Eddig mi sok részben sok éven keresztül ingyen szolgáltunk. Adósunk, sokkal adósunk az egyház ós állam egyaránt! Ez adósságból némi törlesztést követelünk, egyelőre az állam által az egyházaknak juttatott ós juttatandó régi adósságtöilesztósnek összege folytán felszabadúló egyházi tőkék, illetve jövedelmek — püspökeink tudják legjobban : miből — bizonyos részéből, ha másként nem lehetne, esetleg „seyéh> u címén. Mindenesetre valamely címen kell a papság sorsán segíteni már most, míg az állam megfelelően ós rendszeresen nem segít: a segítség el nem maradhat ! Én tehát pártolom a nagyhonti ev. papság indítványában (L. Ev. Őrálló f. ó. juni. 14-én kelt 24. sz.) azt a mozzanatot, mely a kórdóst a napirendről levenni nem hagyja; azt a lelket, mely a szegény papság mai helyzetén meg nem nyugszik ós nem is akar megnyúgodni egy pillanatig sem. Ne is nyugodjunk. Mert ha a szegény papság elhallgat, az ügyet elaludni, ellaposodni vagy elnyúlósodni hagyja: akkor ez az ügy, a mi ügyünk — meghalt!
