Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-06-28 / 26. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 intézet a 3 éven át fokozatosan emelkedő államsegélyből közel 100,000 kor. évi jövedelemhez jut; a segélytöbbletből a 800 korona nyugdíj 1600 koronára, a 400 koronás 800 koronára volna emelhető a nélkül, hogy a tőkésítésre rendelt összeg csökkenne, vagy azon alap, melyre a nyugdíjintézet lerakva lett, megrendülne. Az igaz, hogy ha az alaptőkéhez évi nem 50,000 korona, hanem az egész 100,000 korona csatoltatnék, gyorsabban növekednék az intézet tőkéje s a nyugdíjemelés idővel magától jönne, de a jövő kedvéért ne engedjük nyomorogni az Úr megrokkant szolgáit a jelenben, főleg ha egy kis jóakarattal s áldozattal segíthetünk is rajtok. Szó lévén a zsinati törvények esetleges hiányairól, melyek pótlandók volnának, többnyire oly indítványok tétettek, melyek a papi jövedelemmel állanak összefüggésben. így például: a lelkész törvényileg megállapított minimális jövedelme ne 1600, hanem 2400 korona s korpótlék legyen; a stólák törvényileg megszüntetendők, illetve megváltandók, vagy ha ez nem volna megvalósítható, állapíttassék meg az egyes funkciókra nézve bizonyos stólaminimum érvénnyel az egész magyarhoni ev. egyetemes egyházra, hogy megszűnjenek az olyan, a mai viszonyok közt nevetséges esetek, hogy pl. minálunk Bácskában van egyház, hol a pap kis temetés után járó stólája 17 krajcár. Indítványoztatok, hogy az egyházközségek a papi fizetést a kerületi pénztárba fizessék be s a lelkész kapja onnan azt egynegyedéves előleges részletekben. Figyelemre méltó s a jelen viszonyokra nézve jellemző azon indítvány is, a mely kimondatni kívánja, hogy a papi föld s a tüzelőfa megváltása sehol sem engedtessék meg. Bácskában pl. megesett egyházmegyénk tiltakozása dacára, hogy a kerület megengedte az egyik egyháznak a papi sessio megváltását: a pap kap föld helyett 2000 koronát, az egyház azonban ugyanazt a földet 4000 koronáért adja bérbe, „megspórol" a papon kerek 2000 koronát, ez nem jó precedens, még más egyháznak is eszébe juthat így kereskedni, nyerészkedni. Egyik testvér panaszolja, hogy a zsinati törvényben a lelkész kötelességei pontosan, részletesen felsorolvák, míg a lelkész jogairól említés is alig tétetik, mintha annak jogai nem is volnának, csak kötelességei s indítványozza, hogy a zsinati törvények esetleges revíziójakor ercen hiányon segítve legyen, és soroltassanak fel, világosan jelöltessenek meg a lelkész jogai is. Ezzel elejét lehetne venni annak, hogy a lelkész túllépje hatáskörét, visszaéljen hivatalos hatalmával, de másrészt sok esetben önérzetesebben és erélyesebben léphetne fel jogai érvényesítésénél, ha tételes törvényre támaszkodhatnék, mi sok esetben úgy az egyház valláserkölcsi életére, mint az egyházi kormányzatra áldásthozó lenne. Feltűnő, hogy a legtöbb panasz a papi fizetéseket érinti, a legtöbb indítvány azokkal foglalkozik s a lelkész anyagi helyzetének javítását célozza; nem véletlen ez, s nem is az anyagiaknak túlzott becsülése, egy jajszó ez, mely mutatja, hogy hol fáj, hol a seb, mely sürgős gyógyításra vár! Bácskai. TANÜGY. Középiskoláinkról. (Folyt, és vége.) Nunc veuio ad fortissimum! Azon megjegyzésemet, hogy az egyháznak az ev. tanulókra való ráfizetése a legkisebb mértékben sem volna kifogásolható, (mert hisz ezzel az egyház önmagát építi) ha azok oly nevelést kapnának, a mely biztosítaná, hogy jövőben a prot. egyház hű fiai és támaszai lesznek minden körülmények között, és nem fogják megtagadni kitérésükkel és reverzálisok adásával azon egyházat, melynek emlőin nevelkedtek — a feleletet író úr ismét csak a Selmecbányái líceumra vonatkoztatja, de hogy mily alapon, azt nem értem! Azt kell gondolnom, hogy ott a legteljesebb mértékben ilyenek az állapotok, mert máskép érthetetlen, hogy a mikor a Selmecbányái liceum nevét meg se említem, fenti kijelentésemről mégis azt találja valaki, hogy az a Selmecbányái intézetre vonatkozik. Valóságos önbírálat ez, akaratlanul is rosszabbnak tünteti fel az intézetet, mint amilyennek én ismerem. De ennek dacára Dr. P. I. úr védekezik s minthogy védekezése igen érdekes s az én állításaim jogosságát jórészt igazolja, ide igtatom azt. Mindenek előtt kijelenti, hogy mivel úgy látja, hogy fenti kijelentésem az ő tanintézetére szól, jobban megnyomja majd a tollat. Nos lássuk! Megjegyzésem első felére — a mit sophismának mond, — ez a válasza: „Hát nem méltóztatott látni a mi Értesítőnkben hogy van az intézetnek egy mindenképen kiváló vallástanára, a kinek egyedüli feladata az ifjúság vallásos érzésének erősbitése? Nem tetszett olvasni, hogy e vallástanár a téli hónapokban, az intézet falai között, istenitiszteleteket tart, a hova minden prot. tanulónak el kell járnia? Nem méltóztatott látni és olvasni, hogy van nekünk egy Biblia-egyesületünk is, melynek majdnem minden tanuló tagja s hogy ez az egyesület, a vallástanár vezetése mellett, felolvasásokat, vallásos estéket, ünnepeket rendez; megünnepli a reformáció emléknapját szóval hogy mindenképen ápolja a tanulók vallásos érzelmeit ? Hozzáteszem még, hogy ennek a Biblia-egyesületnek, számos más vallású, igen szorgalmas tagja van, a kik —- csak elhiheti nekem — nem r. kath. eszméket és dogmákat fejtegetnek a vallástanár jelenlétében ! Jó időben, az egész tanári kar kíséretében, a templomba szokott járni az ifjúság s részt vesz évenként az úrvacsorában is. És ez így van minden ev. iskolában; kár volt hát „a riadó vak mélységet" fölverni szavával! Okoskodásának második felére csak azt mondom, hogy ennek nem az iskola az oka, hanem az élet, a körülmények, a hova s a melyek közé az iskola keze nem nyúlhat, megtörtént ez eddig is, meg fog történni még ezután is. S vigasztalására mondom, hogy nem csak nálunk /" A felelet első részére válaszom a következő. Igenis tudom, hogy van az intézetnek „egy mindenképen kiváló