Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-03-29 / 13. szám
124 1907 pályázó választható meg, a ki államtudori vagy jogtudori oklevéllel bír. Ez utóbbi azonban három év alatt az egyetemi magántanári képesítést megszerezni köteles. Azoknak a pályázóknak kérvényei, a kik méltánylást érdemlő jogi szakirodalmi működést nem igazolnak, figyelembe vétetni nem fognak. A megüresedett tanszéket az eperjesi kollégium igazgató-választmánya tölti be. A megválasztandó tanár tanszékét 1907 szeptember 1-én lesz köteles elfoglalni, s ez időtől kezdve a tanszéket megillető javadalmak élvezetébe lép ; kötelezve lesz továbbá félévenként heti 12 óra adására olyképen, hogy a fent kitüntetett főkollégiumokon felül fennmaradó órákra speciálkollégiumokat hirdet. Pályázni kívánók eddigi tanulmányaikat, minősítésüket, esetleges hivatali alkalmaztatásukat, irodalmi működésüket, katonai szolgálati kötelezettségüket, vagy az alóli mentességüket és rövid életrajzukat feltüntető pályázati kérvényüket — és pedig ha közszolgálatban állanak, közvetlen felettes hatóságuk útján — f. évi május hó 10-ig bezárólag a tiszai ág. h. ev. egyházkerület eperjesi kollégiuma igazgató-választmányához címezve, a jogakadémia dékáni hivatalához nyújtsák be. Eperjes, 1907 március hó 20-án. ORGONA-GYÁR fiTeÄ™ 1 BUDAPEST, VII., Garai utca 48. RI EG ER OTTÓ es. és kír. udv. szállítók a Szent-SIr lovagja és a Ferenc József-rend tulajdonosa. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomás, csőrendszer szerint (pneumatikai) tartós és nemeshangú orgonákat szállít. — Mindennemű orgonajavításokat és orgonahangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesíti és jókarbantartást mérsékelt árban elvállal. Jjervezetek és rajzok » párisi és bécsi világ1 i 3li évi fennállása 61a kiállításon sih. hsivrfii y80 új orgonákat kitünt etve. | j sz állított. j Bérmentve díjtalanul. | 1—2 Dr. Schmidt Gyula, koll- felügyelő. Az 1902. évi verseci ipar és gazdasági kiállításon és az 1901. évi maköi ipar és gazdasági kiállításon a nagy díszoklevéllel kitüntetve. Wegenstein Lipót és fia orgona-építö mííintézet TEMESVÁROTT Első dél magyarországi (villamos üzemre berendezve) Szállít kitűnő legújabb rendszer szerint készített pneumatikus orgonákat bármily nagyságban a legolcsóbb árak mellett. Az 1896. évi kiállításon BJavítások, átalakítások és hangolások átvétetnek olcsón és kitűnő szakértelemmel eszközöltetnek. Bővebb felvilágosítással és költségvetéssel szívesen szolgálok. a nagy millenniumi éremmel kitüntetve. 14—26 E kötet az egyházszervező iratokat foglalja magában, fl fordítók közül dr. FTlasznyik Endrét, Bancsó Antalt, Illayer Endrét, Pauíik bánost, mórion Uenőt, Hamvas Dózseíet említjük, fl 30 íves kötet ára az egész mű megrendelőinek fűzve 6 korona, angol vászonkötésben (barna, sötétzöld vagy világoskék szín» ben) 8 kor. 50 fillér, flz I. és II. kötet is kapható egyenként ugyanazon áron. megrendelhető' az Ev. Theol. Otthon felügyelőjénél Pozsonyban, KonvenNu. 13. fl ki a mű árát előre megküldi, a könyvet bérmentve kapja. Ellenkező eset» ben utánvétellel, mely esetben a vitelbér a megrendelőt terheli.