Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-28 / 52. szám

45)8 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 11)06 ben, akár pedig egy erős hitű személyiség gyújtotta lángra a hit szikráját szivünkben bizonyságtétele által, mindig csak az igére vagyunk utalva hitünkkel, mely mint Istennek írásba foglalt kinyilatkoztatása, élteti és táplálja a hitet. Ez által bizonyosodik meg szivünkön Istennek igéje gyanánt. Ez teszi őt a hit és élet kérdéseiben feltétlen tekintélylyé a hívőkre nézve. És miként az írást az egyes hívő, úgy az egész gyülekezet is az erő forrásának, az igazság mértékének, élete kimeríthetetlen kútforrásának tudja. Bizony sági étele életre kelti a sziveket, intései feddenek bűneink miatt, tanításai a megszentelődésben nevelik a szent életet. Nem lehetünk el nélküle, mert Istennek hozzánk intézett szava az, melynek lelkiismeretünkön érvényesülnie kell, hogy az igazán Istennek szava legyen mi bennünk. A hol Isten igéje elhallgatott, ott a lelkiismeret is megnémul vagy félrebeszél, ott elkövetkezett a hitnek végórája. Ezért nézzük szívszorongató keservvel, ha napjainkban Isten igéjének tekintélyét durva kezekkel sértegetik és megingatják. Nem csodáljuk, sőt csak helyeselhetjük, ha az egyház, mint az igazságnak őre ott, a hol vagy a szolgálatában álló tudomány emberei vagy Isten igéjének hivatott hirdetői hitvány emberi ügyességükkel és tegnap óta való bölcseségükkel Isten igéje felett diadalmaskodni kívánnak, az ily emberi mesterkedéseknek határt szab. Hisz ezekben az esetekben nem is lehet szó a protestantizmust jellemző lelkiismereti szabadságról ; inkább a lelkiismereti rabság új formában való feléledése az, a mikor az egyes ember a lelkiismeretet a maga véleményével leigázza. Hadd ócsárolják csak azon a részen az igehirdetés feletti őrködése miatt pápistásnak az egyházat, holott épen ez által biztosítja a híveknek lelkiismereti szabadságát, biztosítja számukra azt, hogy Isten kegyelmének csodáiba minden emberi közbenjárás nélkül, emberi vélemények által meg nem homályosodott szemmel elmélyedhessenek. Az igazi protestantizmus ennek a vallásos célnak a biztosítása érdekében nemcsak a kívülről támadó ellenség ellen fordul, hanem feladatának és kötelességének ismeri annak megakadályozását is, hogy vele meghasonlott hívei saját szivét marcangolják szét. Fegyvereik, melyekkel romboló munkájukat végzik, nem a protestantizmus tüzén acélosodtak, nem az ő szolgálatára élesítettek. Az emberi, világi tudomány fegyvertárából valók, melynek jogosultságát és kötelességét a tapasztalati ismeretek terén kétségbevonnunk nem lehet, habár fegyvertára sok tekintetben nyilván rég mult időkből származó gyűjtemény. Az evolúció elméletére gondolunk, mely a természettudományok terén tagadhatatlan eredményeket képes felmutatni, alkalmazásának a jogosultsága a történettudomány, körére, az emberi nem fejlődésére már be nem bizonyítható, az erkölcsiség fejlődésére azonban a hypothetikusnál is kevesebb s hogy még ennél is problematikusabb az ember legbensőbb Istennel való életközösségére: a vallásra, az világos. Mégis az a legújabb bölcseség, hogy ez az elmélet vezessen el bennünket az igazság ismeretére, ezt a kérdéses elméletet alkalmazzuk a szentírás könyveire. Ettől a világi, s joggal mondhatjuk: dogmatikus nézettől elfogultan az új bölcseség harcosai mást nem tehetnek, mint, hogy a szentírás minden titkát egyszerűen tagadásba veszik és eltörlik s ez által el akarják hitetni a világgal, hogy mindez oly egyszerű és világos, hogy a hitnek parányi értelmünket túlhaladó titkairól beszélni képtelenség vagy merő képzelődés. Ilyen eljárás mellett azután a hit általi megigazulásnak és mindannak, a mi vele összefügg, vesznie kell, így Krisztus valóságos istenségének, engesztelő áldozatának, dicsőséges feltámadásának, a szentlélek működésének. A mit a szentírás ezekre vonatkozólag tartalmaz, az nem bizonyos és cáfolatot igényel és ha maguk az apostolok az Úr szájába adták volna is; vagy a tanítványok önámitására vezethető vissza, vagy pedig az első keresztyén gyülekezeteknek lelkesedett hangulatában, mi rajongásnak neveznők, találja magyarázatát. Látni való, hogy ily okoskodással a régi rationalismus vulgaris vonulhat be ismét az egyházba, csakhogy az újabbkorinak művészete nagyobb, szálai, melyekből művét szövi, látszólag finomabbak, rajzai kelendősebbek. De épen azért a veszély is nagyobb! A vallásos ismeretet illetőleg a módszer és a cél ugyanaz, a melyet a római katholicizmus a jezsuiták kezdeményezésére erkölcstanában érvényesít. Miként ott az erkölcsi vétségeket, csak hogy a természeti ember, ha lelkiismerete megengedi, az egyedül üdvözítő egyházban kényelmesen megmaradhasson, mindenféle emberi koholmánynyal mentegetik, úgy itt a természetes ismeretek a vallásosságot teljesen felszívják. Nem lehet kétséges, hogy a vallásos érzésnek ez az elkábítása idővel megbénítja a lelkiismeretet és nagyobb pusztulást okozhat, mint Loyola követői. Mivel pedig a lelkiismereti szabadság vallásos tekintély nélkül a lelkiismeretnek halálát okozza, mivel mi a lelkiismeret szavát minden tévedéseinek dacára Istennek az emberbe helyezett viszony ságtételének tekintjük, végre mivel mi azt a nevet, melyet a Luther által hirdetett evangyeliomnak hívei a lelkiismeretnek valláserkölcsi szabadsága érdekében történt speyeri fellépésükért nyertek, nemcsak külsőleg viselni, de a lelkiismereti szabadság tényeivel, nevezetesen annak sértetlen megőrzésével is igazolni kívánjuk, azért protestálunk a lelkiismereten elkövetett minden erőszak ellen, tehát ennek nemcsak azon neme ellen, melynek Róma külső tekintélyével érvényt szerezni igyekezik, hanem protestálunk azok ellen is, a kik, bár büszkén vallják magukat protestánsoknak, Istennek a szentírásba foglalt igéjének éltető vizétől elidegenítik híveinket. Beyer Theophü. Hosszútűrő népem.*) — Aho János után finnből fordította Bán Aladár. — I. A bika és a hangyák. Az erdőben, a hangyafüves tisztáson volt egy kis hangyaboly távol a nagy országúttól. A nagy világ semmit sem tudott a létezéséről, mert más út nem vezetett hozzája, mint a melyen maguk a hangyák jártakkeltek. Ernyedetlen buzgalommal építették hajlékukat év-év után egyre nagyobbra s tűlevelekből levő teteje mind magasabb lett. Nyaranta a munkáshangyák nagy vándorlásokat tettek a környéken, de télre mindnyájan hazatértek, mert otthonukat mindennél jobban szerették a világon; békében szunnyadoztak itt a hókéreg alatt, várva az, új tavaszt, midőn ismét hozzáfoghatnak meg szokott munkájukhoz. A hangyák sokszor háborúskodnak egymás között s elrabolják a zsákmányt a gyöngébbektől. De ennek a kis bolynak hangyái sohasem kívánták meg a mások tulajdonát és sohasem ártottak a többieknek. * E címen adott ki két kötet szebbnél szebb allegorikus rajzot a világhírű finn író, melyekben hazája legutóbbi sorsát gyönyörűen példázza. 10-20,000 példányban terjedtek el e kötetek a kicsiny finn nép között. Hatásukat emelte a cenzúra is, mely megtiltotta a szabad nyilatkozást s így csak az allegória fátyola alatt volt lehetséges kifejezést adni a hazafias gondolatoknak. Az első rajzban a bika Oroszországot, a hangyaboly Finnországot jelenti.