Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-28 / 52. szám

1906 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 515 mert a szabályzatot a jogok gyakorlása szempontjából nem megszorítólag, hanem kiterjesztőleg kell magyarázni. így járt el az egyetemes törvényszék is e részben: miután sem az E. A., sem a lelkészválasztási szabályrendelet nem ír elő formát, a melyben a meghatalmazás kiállítandó, a polgári törvénykezésnél pedig kifogástalan az oly meghatalmazás, mely két tanú előttemezése mellett állíttatik ki" ezen köztudatban levő formát elegendőnek tekinti s átviszi a lelkészválasztási szabályzat kiegészítéséül a gyakorlatba ! Hogy állunk azonban azzal a kérdéssel: hogy a meghatalmazások a helyi elnökségnél, vagy a szavazók jegyzékét összeíró küldöttség elnökénél deponálandók? Semmiségi okot képez-e az, ha azok nem ezeknél, hanem a választási elnöknél deponáltattak? A kiskéri választásnál az első és másodbiróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a semmiségi ok s a választást a miatt is megsemmisítette, mert ezen: a választási elnöknél deponált meghatalmazások alapján leadott szavazatokat elfogadták. Szükségesnek tartom a másodfokú biróság ítéletének erre vonatkozó részét idézni: „A szabályrendelet azon intézkedése, hogy ily meghatalmazások nyolc nappal a választás előtt nyújtandók be a helyi elnökség egyik tagjánál, módot nyújt arra, hogy visszaélések meggátoltassanak és a választást vezető elnökség a bizalmi férfiakkal együtt biztos alapon gyakorolhassák azon hivatásukat, hogy a meghatalmazásokra nézve is megállapíthassák a kiállítók azonosságát. Ellenkezik tehát a lelkészválasztási szabályrendelet 29. §-ának b) pontjával az, hogy a meghatalmazások jelentékeny része az alperesnél (választási elnök volt) lett letéve, kit azok elfogadására a lelkészválasztási szabályrendelet fel sem jogosított". A mi a visszaélés kérdését illeti, valószínűbb az, hogy a helyi elnökség előbb fog visszaélni e jog gyakorlásában, mint a főesperes, vagy annak helyettese, mint választási elnök, mert a helyi elnök mindig „pártember" egyúttal s mint ilyen, első sorban arra fog törekedni, hogy saját pártja jelöltjének érdekeit mozdítsa elő. Bácskában előfordult eclatans eset vihette rá a kisérieket, hogy a meghatalmazások deponálása körül a lehető legnagyobb óvatosságot tanúsítsák, mikor egy pár évvel ezelőtt egy másik egyházközségben megtörtént az, hogy mikor küldöttség vitte az egyik párt összegyűjtött meghatalmazásait a helyi felügyelőhöz (persze a felügyelő más pártján volt) — a felügyelő, mint helyi elnök azokat ott a küldöttség előtt összetépte azzal az indokolással: nincsenek szabályszerűen kiállítva. Pedig valamennyi a köztörvény szerinti meghatalmazás kellékeinek megfelelt. S ezzel az eljárással igen sok egyén végleg meg lett fosztva a szavazati jogtói, mert a meghatalmazásokat még egyszer beszerezni s még kellő időben deponálni lehetetlen volt. Tehát az, hogy a lelkészválasztási szabályzat betartása a visszaélésnek elejét venné — nem áll. A mi pedig a személyazonosság megállapítására nézve van felhozva, az sem felel meg a gyakorlati életnek, mikor most például a megüresedett pincédi lelkészválasztás betöltése alkalmából már 60 darab ily meghatalmazás küldetett Amerikából, olyanok részéről, kik ideiglenesen költöztek ki oda, ott házzal, földdel bírnak, az egyházi adókat itt fizetik. Hogy véli a kerületi törvényszék, hogy ezen meghatalmazások kiállítóinak személyazonosságát, a pincédi elnökség megállapíthatná? A Kiskéren szerepelt ily meghatalmazások legnagyobb része Németországból küldetett ott künn nyári munkára elszerződött egyháztagok részéről. Ezeket a kiskériek a választás vezetésére kiküldött alesperesnél deponálták — s az egyetemes törvényszék, szemben a két első biróság ítéletével, azokat érvényeseknek tekintette, mert a lelkészválasztási szabályrendeletet úgy értelmezi e részben, hogy e szabályrendelet a fent hivatkozott körülírással csak azt akarta a híveknek megkönnyíteni, hogy ott helyt, a községben is meg legyen jelölve az az egyén, a ki a meghatalmazások átvételére jogosult s ezek deponálása végett ne legyenek kénytelenek maguknak költségeket okozni azzal, hogy az esetleg távol lakó választási elnököt kénytelenek felkeresni. Ezen a szabályrendeletben foglalt körülírás különben bizalmatlanságot fejezne ki valamennyi főesperes iránt, ha az annak kezeibe, mint a választást hivatalánál fogva vezető elnök kezeibe történt deponálását a meghatalmazásoknak érvénytelenítő oknak tekintené, holott faluhelyen igen sok olyan elnök van (felügyelő, curator), a ki épen csak a nevét tudja írni. l3e kizáró oknak már csak azért sem tekinthette a szabályrendelet az ilyen deponálást, mert arra is kellett gondolnia, ha az ott megjelölt két egyén egyike se volna ott helyben (a felügyelő igen sokszor nem ott helyt lakó egyén, az összeíró küldöttség elnöke mondjuk elhalt), ezek szerint az első két biróság magyarázata mellett ily meghatalmazások nem volnának deponálhatok sehol, s így ez esetben ily sajátos véletlen miatt akár 100 egyén is elveszthetné szavazati jogát. Általában konstatálhatom s ez a jelen cikksorozatnak talán a legfontosabb következtetése, hogy az egyetemes törvényszék a lelkészválasztási szabályrendelet 30. §-át magyarázza szorosan, vagyis az ott felsorolt előfeltételek be nem tartása igen is semmiségi okot képezne, a szabályzat egyéb szakaszait azonban a legliberálisabban értelmezi. A hivatkozott 30- §-ában foglalt meghatalmazások bármelyikének be nem tartása tehát maga után vonhatja az egész választási eljárásnak birói megsemmisítését, mert ezek szorosan előírt alaki kellékek s mint ilyenek a választás megejtésénél el nem mellőzhetők, s így megerősíti a kiskéri választást indokolása szerint már csak azért is, „mert a választás aktusa a felperesek által nem is támadtatott meg. A többi kérdés pedig mind a lelkészválasztási szabályrendelet 30. §-ának c) pontja alkalmazásánál ott a választó közgyűlésben is panaszként felhozható és érvényesítendő, illetve a panasz jegyzőkönyvbe veendő, mert az ilyen panasz magát a választási aktust is megtámadja előzőleg elkövetett szabálytalanságok miatt. Dr. Belohorszky János. TÁRCA. Gondolatok a protestantizmus lényegéről és jelenkori feladatáról. 3. A hit az igazságnak örökké üdítő, gazdag forrására utal bennünket. A hit által való megigazulás tapasztalata az igazság kiapadhatatlan forrásától megtermékenyített talajba bocsátja tápláló gyökereit. Akár az anya ölén és a hitben élő család körében nyertünk indítást, akár pedig valamely addig meg nem értett íráshely vagy énekvers kelti életre mi bennünk az életnek keresztje és szenvedéseinek közepette, mint az elhintett mag a föld-