Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-28 / 52. szám

II év Budapest, 1906. november 30. 48. szám. BYÖGELKÜ8 ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Év végén. — Egyházi judicatura. Beloliorszky János. — Tárca: Gondolatok a protestantizmus lényegéről és jelenkori feladatáról. Beyer Theophil. — Hosszútűrő népem. Bán Aladár. — Oktatásügy. — Egyházi élet. ÉV VÉGÉN. Zsoltár 97, 12. Egy év repült ismét a semmiségbe! Egy évvel vagyunk ismét távolabb a bölcsőtől, közelebb a koporsóhoz. Egy év határkövénél állunk. Határkövénél a múltnak s a jövőnek. Mit adott a mult, tudjuk mindannyian ; mit hoz majd a jövő, csak az Isten tudja. Néma meghatottsággal állunk a határon. Boldog, ki nem áll elhagyatva, egyedül, hanem szerető szivek környékezik. De még boldogabb, a ki mellett maga a hatalmas Isten áll hűséges társként. Boldog, kit a jó Isten kézenfogva vezet át e határon. Sötét a jövendő, mint kívül az éj. S az ember lelke a sötétben mindig úgy elfogódik. Áldott, ezerszer áldott azért mennyei Atyánk, hogy szentségének világosságát itt ragyogtatja előttünk Fiának evangeliomában! Áldott, ezerszer áldott a jóságos Isten, hogy evangeliomának fénye beragyog a bizonytalan jövőbe, fényt vet reá és nem látjuk azt többé olyan sötétnek, olyan félelmesnek. Hiszen abban is Isten lesz velünk, mint a múltban volt. A sötét éj minden legkisebb csillaga azt az igazságot ragyogja felénk, hogy Isten szeme folytonosan fölöttünk virraszt! Azért, midőn most egy évet temetünk, most, a midőn válnunk kell a múlttól, ne zúgolódva, ne sírással tegyük azt, hanem a zsoltáríró szavai szerint hálával és bizodalommal: Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ö szentségének emlékezetét ! A távozó évtől úgy kell búcsúznunk, hogy a múltért igaz hálaadás töltse be a szivünket. Mert a mult Isten jóságáról s bölcseségéről beszél. Avagy nem hordozott-e minket az Úr szeretetének egész melegével, hogy nem ért bennünket semmi veszedelem! ? Nem vezetett-e kies helyeken s nem legeltetett-e gyönyörűséges mezőkön? Nem volt-e vezérünk, mikor tévelyegtünk, erősségünk, ha csüggedeztünk, bátorítónk, ha meglankadtunk és erős Istenünk minden időben? Nem ő mentett-e meg minden veszedelemtől, mely fenyegetve vett köriil bennünket, hogy megemészszen? Es a leselkedő bűn tövétől nem ő szabadított-e ki szerető gondviselésével? Egy esztendő nagy idő, sok-sok embertársunk elhullott mellőlünk, sok-sok szép virágot s félig érett gyümölcsöt rázott le a halál szele az élet fájáról: ha minket meghagyott, kegyelem és szeretet dolga az, áldjuk érte a jóság Istenét! De nemcsak meghagyott és megvédett, hanem meg is áldott bennünket. Megáldotta kezeink munkáját, pedig sokszor zúgolódva végeztük azt. Megadta a mindennapi kenyeret, pedig sokszor elfeledtünk érte hálát adni. Megőrizte testünk-lelkünk épségét, pedig sokszor kitettük azt könnyelműen veszélynek. Megsegített a nehéz napokban is igéjének vigasztaló áldásaival, pedig sokszor váltunk azokra érdemetlenekké. Oh örüljetek hát igazak az Urban és tiszteljétek az ö szentségeinek emlékezetét! És ha voltak rajtunk nemszeretem napok, ha sokszor joggal nyíltak zokszóra ajkunk a ránk zúduló fájdalom súlya alatt; ha az elmúlt esztendő nehéz veszteségekkel látogatott meg; ha örömünk s boldogságunk legszebb virágainak lehullását kellett megsiratnunk ; ha lelkünk békéjét és nyugalmát sírhalom takarja: akkor is áldjuk az Urat az erőért, mely nem engedte, hogy szivünk leroskadjon a fájdalom súlya alatt; a kegyelemért, hogy hagyott még számunkra sziveket, kik meleg szeretettel igyekeznek felszárítani hulló könnyeinket; a vigasztalásért, mit szent igéje nyújt és a boldog viszontlátás édes reményeért, melylyel szent hitünk táplál.