Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-23 / 47. szám

több kifogás alá esik tanítóképzőintézeti növendékeink vallásos érzülete, a minek azután a felekezeti tanítói kaij révén evangelikus egyházunk adja meg a kárát. Tisztelet| a kivételeknek, de a legtöbb esetben lelkész és tanító! egymás piszkolásában töltik el falusi gyülekezeteinkben] üres idejüket A lelkész a szószékről, a tanító a katedrá-'| ról igyekeznek hallgatóikat a felebaráti szeretet vallásának igazságáról meggyőzni, ámde az exempla clocent elve alapján milyen oktatásban részesül az a nép, melynek vallási és szellemi vezetői folyton egymást bírálják, rágalmazzák, szidalmazzák ! Lelkészi és tanítói kar nem értik meg egymást, főképen ezen utóbbinak bizalmatlansága és egyes tagjainak túlságos elbizakodottsága miatt. Különösen fiatalabb tanítóink nem igen tudnak beleilleszkedni a gyülekezeti életbe, a kántori teendők elkeserítik őket, a tanítói állás eszményét az állami tanítóságnál látják s szeretik néha kihívólag mutatni, hogy az iskolai tanítás lelkiismeretes elvégzésénél többet se gyülekezet, se pap, se semmiféle emberfia tőlük nem követelhet. Mindezeken a bajokon csak úgy lehet segíteni, ha tanítóképzőintézeteinket nevelőintézeteknek és pedig vallásos nevelőintézeteknek tekintjük, a melynek feladata nemcsak tanító-, hanem evangelikus gyülekezeti tanítóképzés. Annak a felekezeti képezdei növendéknek tudnia kell azt, hogy mit követel tőle egyháza, melynek intézetébe jár s mely neki majdan állást ad. Tudnia kell, hogy feladata nemcsak a növendékeinek vallásos szellemben való oktatása, hanem egyúttal a saját példaadása útján való nevelése A felekezeti tanító nemcsak gyülekezeti hivatalnok —- a minek magukat sokan tekintik — hanem egyúttal gyülekezeti tag, a kinek példája nagy befolyással van az egész gyülekezet életére. Ha szavaim nem volnának félreérthetők, szeretném azt mondani, hogy a tanító, a felekezeti tanító diakónus, kinek speciális charismája a tanítás, oktatás, nevelés. Vajha nyittatnék tanítóinknak alkalom arra, hogy kisebb gyülekezeteinkben lelkészi állást nyerhessenek; bár térnének vissza azok az idők, midőn az evangelikus tanítói karból egyházunk nevezetes lelkészei kerültek ki! Minő kedvező hatással volna ez tanítóink állására és egyéniségére! (Lásd egyébként még zsin. törv. 206. §.). íme ilyen szempontból tekintem én továbbképzésünk vallásos jellegét. Nem a vallástan képezdei tanításának reformját értem alatta — habár némileg ez is elkelne — hanem a tanítóképzés egész szellemét, irányát. A cél elérésére a legbiztosabb eszköz a képezdei tanári kar reformálása. Teendőink ebben az irányban a következők volnának: a) kell, hogy felekezetünk minden tanítóképzőintézeti rendes tanára tanítóképzőintézeti tanári oklevelén kívül lelkészi oklevéllel is bírjon; b) a tanítóképzőintézeti tanárok fizetése és nyugdíja legyen a középiskolai tanárokéval teljesen egyenlő ; c) az egyház utazási ösztöndijak által adjon módot és ideiglenes szabadságolás által alkalmat a tanítóképzőintézeti tanároknak külföldi államok oktatás és nevelésügyének szemlélet és tapasztalat útján való tanulmányozására. Tekintve felekezeti tanítóképzőintézeteinknek az egyház életében kiváló jelentőségét és fontosságát, egyházunknak eminens érdeke azok színvonalának a lehető legmagasabb fokra való emelése s e célból minden kínálkozó eszköznek felhasználása. Csodálatos, hogy míg a középiskolai tanárok „protestáns" szellemben való neveléséről még a zsinati törvények is gondoskodni akarnak (Zs. T. 223- §.), addig a tanítóképzőintézeti tanárokról, a kik pedig az egyházra nézve legalább is olyan fontos szerepet töltenek be, mint középiskolai tanáraink, a j| zsinati törvény nem emlékezik meg. jjP 5. Be kell ismernünk, hogy a magyarországi tanítói I kar nemcsak anyagi javadalmazás, hanem szellemi, műveltségi színvonal tekintetében is mögötte marad „nyugati" kollegáinak. A nemzeti művelődés szempontjából ez olyan óriási hátrány, hogy nem lehet elég kemény szavakkal elítélni azokat, a kik a tanítók nyomorult díjazása által , a tehetségesebb elemeket — hacsak a szegénység nem kényszeríti az illetőt — elriasztják a tanítói pályától s ezáltal a nemzetnek nemzedékekre kiható, beláthatatlan bárokat okoznak. Másrészt nem lehet elég erélyesen sürgetni, hogy az illetékes hatóságok ragadjanak meg minden eszközt a tanítóság műveltségi színvonalának emelésére. A növendékek szivét, lelkét, kedélyét nemesiteni, beléjök valódi komoly keresztyén erkölcsi és vallásos világnézetet oltani feladata a tanítóképzőintézeteknek. De ez még nem elég. A képezdei növendék 18—19 éves korukban kerülnek az életbe, kiforratlan világnézettel, az ifjúkor szenvedélyeivel falura, a hol gyakran a tanító az egyetlen intelligens ember. A fiatal ember jövőjét könnyen elképzelhetjük magunknak : hacsak nincs szilárd jelleme, elegendő erkölcsi tőkéje, lassanként hozzáidomul környezetéhez, meghasonlik önmagával, küzd a nyomorral, lesz belőle földmíves vagy marhakereskedő, sertéskereskedő, borkereskedő vagy iszákos ember. Számtalan szomorú példa van reá. Az állam létesít a tanítók számára méhészeti, kertészeti, gyümölcsészeti, rajztanári és a többi szünidei tanfolyamokat. Én is ilyen szünindei kurzusok által óhajtanék az említett bajokon segíteni. Tegye az egyház a felekezeti tanítói kar törekvőbb tagjai számára a továbbművelődést lehetővé az által, hogy legalább minden második-harmadik éven a tanitóképzőintézetekben, a hol a lakás és élelmezés csekélységbe kerülne, szakférfiak, esetleg egyetemi tanárok által szünidei tanfolyamokat rendez be tanítói számára, melynek tárgyai lehetnének: paedagogia, szociologia, nemzetgazdaságtan, lélektan, művelődéstörténet, vallási és erkölcstani tárgyak stb. Nemcsak a tanítói kar nyerne ezáltal, hanem felekezeti iskoláinkat is olyan magas színvonalra emelhetnénk, hogy egyházunk a nemzeti műveltség terjesztésének elsőrangú tényezőjeként szerepelne s jobban be tudná tölteni a protestáns elv követelményét: fáklyavivője lenne az emberi művelődésnek 1 Németh Károly. Az egyetemes közgyűlésről. (Folytatás.) A tanügyi bizottság. A tanügyi bizottság munkájáról Góbi Imre tett élő szóbeli jelentést. Góbi egyike az egyetemes gyűlés legkitűnőbb és legszívesebben hallgatott előadóinak. Tömör, világos előadásban foglal ja össze mindanivalóját s a tárgyat mégis megismerteti, úgy hogy a határozás mindig könnyű dolog. Az idén is méltó figyelemben részesítették s a mely javaslata ellen felszólaltak, ott tulajdonképen a tanügyi bizottságnak szólt az ellenmondás, de az sem tehetett róla, mert csak végrehajtani akarta azt, a mit az életbe léptetett szabályrendelet feladatul reá rótt. Góbi azzal a nem épen lelkesítő hírrel kezdte előadását, hogy a bizottság szabályrendeletet fog kidolgoztatni a tankönyvbirálat módjáról. Nézetünk szerint erre semmi szükség nincsen. Elegendő, ha a tanügyi