Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-11-23 / 47. szám
448 1906 hoz, kegyes szülők s rokonok emlékékez fűződik. Magában véve az a gondolat, hogy a távol eső templomban is épen ez az a szentírásbeli szakasz, melynek alapján a felvirradt ünnepnapon az igét hirdetik, serkentő hatással lesz arra, hogy házi oltárukon a Postillából lelki épülést merítsenek. Szóval a házi istentiszteletnek a szórványban levő hivek közti meghonosítására való tekintet parancsolólag követeli a Postilla beszédeinek a hagyományos perikópákra való alapítását. Itt jegyzem meg azt, hogy a tervvázlatban említett azok a példák, melyek az evang. perikopáknak másokkal való helyettesítése mellett állítólag bizonyítanak, érvül nem szolgálhatnak. Épen az egyházi év vezéreszméjéhez való viszonya követeli a Máté 21. r. 1—9. versben fogfoglalt ugyanazon perikópának advent első vasárnapján és virágvasárnapon más más — amott jelképes, itt történeti — vonatkozásban való méltatását. A Szentháromság ü. utáni vasárnapok 2-ik és 20-ára rendelt alapigék pedig hasonlítanak ugyan egymáshoz, de mindegyikben oly különleges fontos vonásokra is akadunk, melyek a bennük foglalt eszmének más-más világításban való tárgyalását teszik szükségessé. Erre utal egyébként az Ev. Őrálló f. évi 42-ik számában napvilágot látott az a cikk is, mely kérdéses tárgyunkat illetőleg néhány figyelemre méltó észrevételt foglal magában. Eddigi fejtegetéseim eredményét összefoglalom e javaslatban: tegyük kötelezővé a Postilla beszédeire vonatkozólag a hazai egyházunkban mindeddig a vasár- és ünnepi igehirdetés alapjául szolgáló evang. perikópák használatát, meg pedig úgy, hogy a három ünnepköri prédikációkra ezen elv feltétlenül alkalmaztassák, az egyházi év második felére pedig csak kivételesen, t. i. az esetben vetessék fel szabad textusra épített beszéd, ha a hagyományos perikópákra épített beszéd rendelkezésre nem áll, vagy értékre nézve amannak mögötte marad. A Postilla megírása illetőleg szerkesztése kérdésében többféle nézet jutván kifejezésre, röviden ezt a pontot is érintem. Az Evang. Orállóban megjelent, már előzőleg idézett cikk írója az egyházi esztendő vezéreszméivel számoló beszédek egységes összeállítása érdekében a mellett foglal állást, hogy a tervezett gyűjtemény csak egy, szükség esetén néhány egyházi szónok munkáit közölje. Én ettől eltérőleg a tervjavaslat álláspontjára helyezkedvén, indítványozom, hogy a nemes versenyből senkit ki nem zárva, a mértéket megütő beszédek felvételét ne korlátozzuk. A Postilla belső tartalma így mindenesetre gazdagabb, alakja változatosabb, hatása pedig remelhetőleg üdvösebb lesz, mintha egy bizonyos eszmekör szűk korlátai közt mozgó egy és ugyanazon szellem termékeinek tárházává válik. Megszívlelesre méltó mozzanat az is, hogy a hivek ez úton bizonyos szellemi ismeretséget köthetnek az egyházi szónok nemzedék kiválóbbjaival, a mi az egyházi közélethez való viszonyuk megszilárdítására szolgál. Az egyházi év uralkodó eszméjén alapuló egységesség elvének szigorú érvényesítése iránt pedig biztosítékul szolgál a szerkesztés egységes intézménye, a mint azt a javaslat nyomatékkal figyelmünkbe ajánlja. A tervvázlatot egyéb részeiben helyeslem. Annak, fent kifejtett nézetemnek figyelembe vételévél való elfogadását melegen ajánlom. Poszvék Sándor. TÁRCA. Az 1791. évi 26. t.-c. által az evangélikusoknak fentartott alapítványokról. — Dr. Sztehlo Kornél ügyészi jelentése. — Az egyetemes ügyész az 1904. és 1905. évi egyetemes gyűléseken utasítva lett a jkv. 61., illetve 55. pontja szerint, hogy az 1791. 26. törvénycikk alapján az ág. h. evang. egyház részére fentartott alapítványi ügyek állásáról tájékozást szerezzen és az egyház jogainak megóvására és érvényesítésére a szükséges lépéseket megtegye. Az 1791. évi 26. t.-c. 12. pontjában kimondatott, hogy az olfoglalt templomok, iskolák és alavítványokra nézve a status quo fentartatik, úgy, hogy ezentúl sem az evangélikusok a katholikusoktól, sem megfordítva, foglalás címén semmit vissza nem követelhetnek, kivétel tétetett azonban a Szirmay, Hrabovszky és Apaffy-féle alapítványokra, a melyekre az evangélikusok igénye, a mennyiben azt bizonyítékokkal kimutathatják, fentartatott. A Szirmay és Hrabovszky-féle alapítványokkal a magyar törvényhozás többször foglalkozott. Az evangélikusok sérelmi felterjesztéseiben ennek a két alapítványnak az ág. h. evangélikusoktól való elvétele mint állandó sérelmi panasz szerepelt. A III. Károly által a vallásügyek tárgyalására — de negotio Religionis — kiküldött bizottságban már tárgyaltattak ezek az alapítványok az 1723. évi 70. 1729. évi 17. is foglalkoztak velük, egyéb azonban nem történt, mint az, hogy a király fentartotta magának ezen alapítványok megvizsgálását és az eredményhez való intézkedést. Az Abaffy-féle alapítványokról a régibb törvényekben nincsen szó. Valószínűleg léteznek a mi egyetemes levéltárunkban is ezen ügyre vonatkozó iratok, de ezekre a levéltár ezidőszerinti hozzáférhetetlensége miatt eddig hozzá nem juthattam, a miért is első sorban a magyar kir. országos levéltárhoz folyamodtam, a hol a kutatási engedélyt megnyerve, nagymennyiségű irományok átkutatása után a következő adatokat találtam: Az uclv. kancelláriai levéltárban 1774. évi 1346. szám alatt fekszik a Thuróczi Convent egy másolati kiadványa Hrabovszky Peter latin nyelven szerkesztett 1653-ban kelt végrendeletéről. Ebben a végrendeletben Hrabovszky Péter de Hrabona a bártfai ágostai iskolára hagyott egy summa pénzt, a melynek jövedelméből egy rendkívülí theologiai tanárt fentartani kötelesek és kötelezve lesznek ezenfelül négy jóindulatú és reményű tanulóifjat, két tót, egy német és egy magyar fiút, mindegyiket három éven át az akadémiákra küldeni, mindegyiket 100 frt költségen, a jövedelem-felesleg az Alumneumra fordítandó. Hrabovszky Péter be nem várván halálát, 1657. évi január 16-án a bártfai városi tanács kezéhez lefizetett 6510 magyar arany forintot (egyenértékű 5425 rhénuszi forinttal), a melynek felvételét a bártfai tanács a szintén az országos lévéltárban fekvő elismervénye szerint nyugtázott és kötelezte magát ezen a kamatokból 7171 frtra kiegészíténdő tőkének jövedelmeit az ág. h. ev. iskola céljaira „in conimodum Scholae Nostrae Status Evangel, invariatae Confessioni Augustanae addicti* fordítani. Az ellenreformáció bekövetkéztével Bártfa város lakosainak nagyobbrésze katholizált és a tisztán katholikusokból álló városi tanács 1674-ben a Hrabovszky-féle alapítványt elvette és a város vagyonába beolvasztotta.