Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-07 / 36. szám

316 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 végeztet velünk. Meg kell hallania az üldözöttek panaszát, az árvák félénk sóhajtásait s míg egyik kezét vigaszul, gyámolításul a szenvedők felé nyújtja, a másikat dorgálásra kell emelnie azok ellen, a kik oldatlan saruval léptek az Úr pitvarába s világi tulajdonságokat, önzést, kapzsiságot, dölyföt hoztak magukkal a szent fedél alá. Minden útjának attól kell kiindulnia, a ki elküldötte öt: Legeltesd az én nyájamat. És minden útjának abban kell végződnie, a kiről a szent könyv azt mondja: Kihez mennék? Örök élet beszéde vagyon te nálad. Minden kezdet és vég örökké ugyanaz: Krisztus. A nagy, századokra szóló mult elmaradozott, dicsőségkalászait tarlózva, borongós lélekkel állunk a jövendő nagy feladatok küszöbén. Szinte észrevétlenül suhantak át felettünk az utolsó évtizedek. Nem fegyverkeztünk fel az új mérkőzés és élethalálharc közelgő idejére. Öntudatos, tervszerű munka helyett egy-két szépen hangzó mondás világgá röpítéséből, az állami alamizsna után való önérzettelen sopánkodásból állt egész élettevékenységünk. Most is kívülről, az államtól várjuk a megváltó erőt, a mit lelkünkből, öntudatunkból kellene merítenünk. Oda sülyedtiink, hogy minden lépésünk csak kényszeredett, erőtlen, jórészt nevetséges utánzása vagy visszhangja annak, a mit az ősi ellenség megifjult erővel alkot. Összes lelki energiánk elernyed a szakadatlan szabályzat alkotásban. Igazi munkát, mely a Krisztus országának földi másához illenék, elvétve látunk itt-ott. Új reformatio, lelkünk egész egyházi életünk újjászületése nélkül hasztalan várunk új hajnalhasadást. Ha erre elég erőnk nincsen, útunk a pusztulás szahara homokja felé visz, mely minden jövőnek, múltnak temetője. Ha van rá erőnk, ha meg tudunk ifjodni, ha igazunk tudatában bátran neki állunk a halványodó keresztyén szellem élesztésének, ha az evangyéliom igazságait a hódítás nagy gondolatával beleviszszük a nemzeti élet minden erébe, — akkor még van jövőnk, akkor remélhetünk nagyságot. Ne feledjük, hogy hazánk, nemzetünk jövője az evangeliomi igazságnak érvényesülésétől függ; a magyar fajban szunnyadó erőket a protestáns szellem, az evangelium ereje tudja csak igazán fölserkenteni, hasznosítani. Abban a biztos hitben üdvözöljük Scholtz Gusztávot egyházunk „kormányvezető tanácsán", hogy benne ez az új reformatio, a mely már derengni kezd a jobb kor után vágyó lelkekben, elszánt, bátor harcost és öntudatos, bölcs vezért talál. Az Úr, a ki hívta őt, áldja meg bemenetelét, áldja meg egész pályáját! * * * Scholtz Gusztáv, az új püspök Eperjesen, 1842. aug. 1-én született, így tehát egy hónap előtt mult 64 esztendős. Elemi iskolába és gymnasiumba szülővárosában járt, a hol az ősi viharoshonolta collegiumnak akkor országos hírű tanárai, egy Vandrák András, Flórián I., Haitsh L.. Krayzell A., Herfurt József és Hazslinszky T. oktatták és nevelték. 1862-ben az érettségi vizsgálat letétele után beiratkozott az eperjesi theologiára, a melynek tanfolyamait Vandrák, Hlavatsek M., Schrancz János (jelenleg budapesti lelkész), és Tillisch János vezetése mellett járta végig. 1865-ben július havában eddigi szorgalma koronájaképen kitüntetéssel tette le a papjelölti vizsgálatot Máday Károly superintendens előtt. Elete új fordulóhoz ért, a midőn a 1865. őszén felkereste a jenai egyetemet. Jena volt akkor a protestáns theologiai tudomány egyik fészke, a melynek tanárai vagy már akkor elsőrendű nagyságok voltak, vagy később azokká váltak. Ott tanított s épen teljes erejében Hase, a prot. polemika fejedelme a XIX. században, a kinek széleskörű s mély tudományát finom s éles elemző módszer tette még értekesebbé. Rückert L. I., Hilgenfeld, Fischer Kunó, Franck G., Oberverck és Gaedechens voltak többi díszei az egyetemnek, a hol Scholtz a theologia és bölcsészet tanulmányozásába mélyedt el. 1866-ban Budára segédlelkészül választották Sztehló Andor mellé s Székács József a bányakerület egykori nagy superintendense ugyanezen év május 27-én pappá szentelte. Tehát az új püspök már 40 éves papi múltra tekinthet vissza. Az évforduló azonban csendesen, észrevétlenül mult el, a mi igazi esemény számba megy a jubileumok és bankettek hazájában. 1868-ban Gölnicbánya népes egyháza helyettes, 1870-ben rendes lelkészül választotta. Itt a nagyfolkmári népes filiában tót nyelven is hirdette az igét. A tót nyelvet különben gyermekkora óta érti és beszéli. 1873ban Sztehló helyére a budai egyház hívta meg papjául s itt működik egész a mai napig. Ez a gyülekezet Scholtznak köszöni mostani virágzó állapotát. Az ő szívóssága, tapintata szerezte meg a mostani szép templomot, paplakot és iskolát a régi düledező, rozzant épület helyett, a melyet a honvédelmi minisztérium kisajátíttatott. A kisajátítási összeg nem lett volna elegendő a várban ily szép épületek emelésére. Scholtz addig járt, kért, magyarázott az illetékes forumokon, míg végre Fejérváry Géza báró, akkori honvédelmi miniszter elhatározta, hogy a kisajátítási összeg helyett megépítteti az evang. egyháznak a templomot, iskolát és paplakot. Ilyenformán a várbeli evang. egyházi épületek talán az elsők s egyedüliek, a melyeket az állam épített. 0 a lelke a várbeli Mária Dorottya-egyesületnek, a mely a gyülekezet nagy nevű alapítójának emlékére alakult. Schotz Gusztáv egy időben szerkesztője volt Farkas József ref. theol. tanárral a Prot. Népkönyvtár című folyóiratnak. Újabb időben leginkább egyházi, templomi és alkalmi beszédeket tett közzé, főleg a Kalászok az élet kenyeréhez című vállalatban, a melyet Papp Károly és Könyves Tóth Kálmán szerkesztettek. Szónoklatában a kedélyi elem érvényesítésére helyezi a súlyt s ízléses, előkelő forma, átérzett előadás teszi beszédeit vonzókká. Gyönyörű imádságot mondott Bachát sírjánál, a melylyel mélyen meghatotta az elhunyt püspök végtisztességére gyűlt közönséget. Ez az imádság tulajdonképen elütött a rendes imádságoktól. Valami sajátságos új műfaj volt az, a mit tudtunkkal Scholtz honosított meg s mely szónoki egyéniségének minden kiválóságát érvényre juttatta. Az új püspök alig 3/

4 évi espercsi működés után emelkedett a püspöki székbe. A boldogult Bachátnak, a kivel évtizedeken által bizalmas benső barátságban volt, mint esperesi, mint püspöki székét örökölte. A munkatársból utód lett. Évekig együtt működtek a