Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-17 / 33. szám

290 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 ről a világiakkal szemben tapasztalható túlságos megadás. Ha mi kiejtjük a gyülekezetek, az egyházak kormányzásának pálcáját kezünkből, (mindig csak a befolyás, a vezetői jog azon körét értve, a melyet a történelmi mult adott kezünkbe): akkor az egyház jövőjét a legnagyobb bizonytalanságnak szolgáltatjuk ki. És itt térek reá arra, a mit fejtegetésem elején vetettem fel, annak a kérdésnek a taglalására, hogy jól van-e ez így? Hát egész nyomatékossággal, tárgyi igazságom teljes tudatában mondhatom, hogy nincsen jól. Nincsen jól történelmi alapon. Az egyházfelügyelői állás, mint kormányzó szerv, magyarhoni ág. h. ev. egyházunk történelmének tanúsága szerint a „patrónus ecclesiae" állásából fejlődött ki, a Nádasdyak, Perényiek, Zayok stb. ama nemes gárdájából, a kik életet és vért voltak hajlandók áldozni ev. egyházuk igazságaiért. És áldoztak is fejedelmi vagyont és áldoztak szabadságot és áldozott közülök egyik-egyik vért is. Ennyi áldozatért cserébe ajánlotta fel a hazai ev. egyház e nemes nagyoknak a tutori, a patronusi, az inspectori befolyást, a mi mindenütt inkább az egyház szabadságának és jogainak kifelé való védelmére, mint a gyülekezet beléletének kizárólagos vagy csak elsőrendű jogon való kormányzására. A minek bizonysága az is, hogy egész a pesti zsinatig valamennyi egyházi törvényhozáson és conventen a lelkészi elemé volt a superattendentia joga és apperattendens a maga köré gyűjtött tudós világiak tanácsának meghallgatásával épúgy döntött a fraternitások és distriktusok ügyében, mint a lelkész hívei ^meghallgatása mellett az egyes gyülekezetek dolgában. A pesti zsinattól kezdve a legújabb időkig a paritás, a tökéletes egyenjogúság, az ikerelnökség fogalmának teljes gyakorlati keresztülvitele volt az irányadó. Lelkész és felügyelő, vagy ha úgy tetszik, felügyelő és lelkész, de ketten egy jogi tényezővé forrva és egyesülve, kormányozták a gyülekezetek, az egyházmegyék és a felsőbb testületek életét. Ezt állapította meg törvényhozásilag maga a zsinat is az Egyh. Alkotmányban, a hol a kettős kormányzati tényezők kölcsönös viszonosságát, egyenlőségét a legkiválóbb praecisitással állapítja meg. Tehát: történelmi és jogi alapon legalább is jogtalannak kell tartanunk azt a törekvést, a mely a világi elemnek szélesebb hatáskört, több tekintélyt szeretne biztosítani, mint a lelkészinek. De így áll a dolog dogmatikailag is. Az ev. lelkész állását a gyülekezetben az ág. h. ev. dogmatika kettős irányban szabályozza. Egyfelől megállapítja a hívek egyeteméről az egyetemes papság elvét, a mely szerint a lelkész nem közbenjáró hívek és Isten között, mert csak egy a közbenjáró, az Úr J. Krisztus, tehát saját üdvének zálogát senki a papnak semmiféle munkájában, hanem az Úr kegyelmében és saját hitének erejében keresse, másfelől odaállítja a lelkészt a gyülekezet élére, mint a ki bensőleg és külsőleg hivatott (rite vocatus et vocatus de interno) a gyülekezetben az ige hirdetésére és annak biztosítására, hogy a gyülekezetben mindenek jó renddel, ékesen folyjanak.

:Az eyyetemes papság elvének téves magyarázata okozza tehát azt a tendenciát, a mely a gyülekezeti élet vezetésének polcáról szeretné leszorítani a lelkészt és ott egyedül a felügyelőt megtűrni. (Lásd: az iglói egyház példáját, a hol hallomásom szerint a lelkész nem is ül elnöktársa mellett, hanem a többiek sorában.) Nos és hogy áll a kérdés gyakorlatilag ? A gyülekezetnek kettős vezetősége közül a lelkész az, a ki a vezetés állandóságát képviseli, a lelkész az, a ki tanulmányainál, szive hajlandóságánál, hivatásérzeténél és Isten ítélőszéke előtt hordozandó felelősségénél fogva egész lényét és egész életét a gyülekezettel való összeforradásban gyökerezteti; a lelkész az, a ki a gyülekezeti élet minden változásainak közvetlen szemlélője, a lelkész az, a kiben, a kiért és a ki által a gyülekezeti lét, Isten országában való helyzete a legjellegzetesebben nyer kifejezést; a lelkész az, a ki nélkül gyülekezetet, egyházat, egyházmegyét, egyházkerületet, egyházegyetemet az ágostai hitvallású evangelikus egyházban még csak elképzelni sem lehet. És valljuk meg őszintén, szép magyar hazánkban nagyon, de nagyon sok oly gyülekezet van, a melynek élete, ha a vezetés joga kizárólagosan, vagy csak elsőrendű jogon is a felügyelők között volna, a biztos hanyatlás útvesztőjébe kerülne. Hány helyen lakik helyben a felügyelő? Hány helyen lesz a felügyelői állás politikai befolyás szerzésének lépcsőfokává és politikai emelkedés eszközévé? Hány helyen szükséges a lelkész energikus közrehatása a vezetésben, hogy az ügyek el ne aludjanak, a haladás ne szenvedjen, a gyülekezeti élet ne legyen a politikai pártok küzdelmének színterévé vagy egyéb tülekedések melegágyává! Hány helyen volna valóságos csapás erkölcsi értelemben, ha a lelkész leszorulna az elnöki asztalról ?... Történelem, jog, hit és gyakorlat egyaránt ellene mond tehát annak a törekvésnek, hogy az egyházban a kat'exochén egyházi tényezők hatásköre megrövidüljön a világi elemmel szemben. Maradjon tehát minden a mai igen helyes keretek között. A legutolsó zsinat igen helyesen, bölcsen állapította meg a kettős elem egyenjogúságát, a vezetői téren való egyformaságát. Legyen bár a végzendő munkában kettejök közt különbség, irányuljon bár kettejök közül az egyiknek tevékenysége inkább befelé, a valláserkölcsi, a másiké inkább kifelé, a jogi térre, de állásban, tekintélyben, befolyásban, hatalomban legyenek egyek, a mint az Úr egyházában illik... írtam pedig mindezeket e b. lapok f. évi 31-ik számában a zólyomi egyházmegye közgyűléséről szóló tudósítás (a szervezeti szabályrendeletet tárgyalták s felpanaszolták a világi elem hatáskörének kidomborítását az egyházi felett) és azon szabályrendelet-tervezeteknek olvasása kapcsán, a melyeket a gyülekezeti és egyházmegyei élet szervezete tárgyában a szepesi városi egyházmegye tervez, a melyek tudtommal a tiszai kerületi közgyűlés elé terjesztettek felebbezés útján és a melyekben ezeket látom: (3. lap. 25. §.) „Áz egyház felügyelő az egyházközség élén áll, a lelkészszel képviseli az egyházközséget kifelé". „Az egyházfelügyelő rendelkezéseit a tisztviselők teljesiteni kötelesek." 4. lap. „Az egyházfelügyelő az egyházközségben felmerült panaszos ügyeket, a lelkész és tanító vagy kántor közöttieket is tapintatos eljárással első sorban békés úton elintézi. Ha ez célhoz nem vezet, a panaszos ügyet az egyháztanácsban tárgy altatja." Egy hm. szab. rend. terv. 30. §. „Az egyházmegyei felügyelő az egyházmegye élén áll és az esperessel képviseli az egyházmegyét kifelé." stb. stb. Quae senseo delenda esse 1 Geduly Henrik. SZEMLE. Az irgalmas apácák új magyar anyaháza. Rövid idővel ezelőtt az irgalmasrendű apácák, a kik eddig a gráci anyaháztól függtek, a „magyar tartományban" szervezkedtek és Piliscsabán megalakították anyaházukat. „Örömmel fogadtuk már akkor— írja a klerikális M. A. — azt a szervezkedést, a mely a nagy számban elterjedt és népszerű szerzetet önállósítja. A piliscsabai ház azonban, noha kellemes nyári tartózkodást nyújthat, fekvé-