Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-15 / 24. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 így végső elemzésében ezen eljárásnak oda fogunk jutni, hogy kétszer annyi tankötelest mutatunk ki a papiroson, mint a mennyi tényleg létezik. A polgári-, magán- és középiskolák maguk is adnak statisztikát növendékeikről. — minek adjunk azokról mi is — hiszen az már nem népiskola. Egészen új az I. tábl. 39—41. rovata, mely azt kutatja, hogy más ev. gyülekezetből hány tanuló volt? Ugy de ezzel kapcsolatban azt is meg kellett volna állapítani, hogy mikor jöttek ezek az iskola területére? Mert ha a tanévet megelőző júl. hó végén már itt voltak : akkor a saját felekezetű tanköteleseink közé már fölvétettek s ki is lettek mutatva a 12—17 alatt, hogy jártak iskolába. Ha pedig már a tanév megnyitta után jöttek: az esetben meg már ott, a honnan jöttek, lettek fölveve, s így ezek is két számot fognak képviselni a statisztikában, De eltekintve ettől: ugyan miről is jó az tulajdonkép, ha megtudjuk, hogy iskolánkban hány olyan ev. gyermek volt, ki más egyházközségből jött át s talán csak ideiglenesen, tanulni? Nem az-e nekünk a főcélunk, hogy megtudjuk: hány gyermek tanult s hány maradt iskolázatlanul ? S ha már a rovatokat szaporítottuk: miért nem inkább azt kérdeztük meg

; hogy az iskolázatlanul maradtak közül hányat kellett testi vagy elmebeli fogyatkozásai miatt mellőzni s hány maradt el az épek közül csupán hanyagság, könnyelműség, vagy a szülők gondatlansága miatt? Ez sokszorta fontosabb s jellemzőbb adat közoktatásunk állapotának tiszta kimutatására, mint ha a vidéki ev. gyermekek létszámáról tudakozódunk. Mert p. o. egyházmegyémben a múlt 1904/5 tanévben (a f. évről még hiányoznak adataim) 1879 tanköteles közül csupán 7 maradt iskolázatlanul s valamennyi szellemi fogyatkozás miatt. A mi egészen máskép hangzik, mintha rendetlenség miatt hiányoztak volna. Végül az I. sz. tábl. szintén új rovatban a szorgalmi idő tartamát: váljon 8 vagy 10 hónapra terjedt-e az? akarja tudni. De itt, a mi egyházmegyénkben, erre vonatkozólag meg vagyunk akadva a felelettel, a mennyiben nálunk 9 hónap a tanév, saját egyházmegyei határozatunknál fogva. Szept.-től május közepéig vagy utóbb is, tehát 9 hónapig tart. Már most mit feleljünk a rubrikákba ?... Lássuk most röviden még a II. sz. táblázatot is. Itt jóleső örömmel tapasztaljuk mindenekelőtt, hogy a rubrikák közt az irtó fejsze derekasan csapkodott jobbra-balra, kiirtva soraik közül 10 olyan korhadt rovatot, a mik erre a sorsra régen rászolgáltak. Hogy többet ne említsek, ott van a 8-ik, melyből csak most tudja meg a világ, mikor már kimúlt, hogy mily idegen betolakodó volt az a régi rendszerben. Egyszerűen községi vagy állami — tehát nem is a saját felekezeti — iskolákról szólt, a mikhez semmi közünk nem volt. De a kiirtottak helyett 3 új palánta lett elültetve: a 15. 32. 36. rovat. A 15. a fölsorolt taneszközök közé fölveszi a számoló gépet is. Helyes. De ha már a taneszközök részletes fölsorolását kívánjuk, akkor ezek között ép oly joggal foglalhatna helyet még: a mozgatható betűk gyűjteménye, a métermértékek gyűjteménye, vonalzó körző stb. is. Miért maradtak ezek ki? Vagy ha ezek, kimaradtak, miért ne maradhatna ki a többi tanszer részletes felsorolása is ? Nem volna-e teljesen elegendő — utalva p. o. nálunk a dunántúli kerület által hivatalosan megállapított tanszergyűjteményre — egyszerűen két rubrikában azt megtudni: fel van-e szerelve az iskola a kellő tanszerekkel vagy nincs? Mennyire egyszerűsítené ezt a statisztikát s világosabbá, hitelesebbé is tenné! Egyszerre láthatnánk, hogy hány iskolánkban hiányzik még a teljes fölszerelés. S tulajdonkép csak ez a lényeg. Mert azzal, hogy néhány taneszközt kimutatunk, a többi meg — s köztük több igen fontos — hiányzik, iskoláink fölszereléséről csak nagyon hiányos képet adunk. S így a célt a sok vesződség árán sem érjük el. Mindennél sokkal lényegesebb hibája azonban a II. sz. tabellának az, hogy az iskola szükségleteinek födözetét fölsoroló 23—29 rovatok mellé ez az új tabella is elmulasztotta fölvenni a legfőbb jövedelmi forrást: a hívek iskolai sortartozását. Hiszen a legtöbb iskolának alig is van egyéb jövedelmi forrása, mint a hívek áldozatkészségéből merített hozzájárulás, vagyis sorfizetés! Nincs alapítványa, nincs ingatlana, nincs tőkepénze; segélyt nem kap se egyházit, se községit, se államit (a mit. e két utóbbi címen kap is, az a csekélység a tanítóé, de nem az iskoláé), honnan veszi akkor elő a födözetet, ha a hívek sorfizetésének még helyet nem ad a rovatok között? Mert azzal nem érvelhet senki, hogy e célra 26. „egyházi segély" rovat fölhasználható. A mi segély, az nem tartozás, s a mi tartozás, az nem segély. Egyházi segélyt talán kaphat valamely iskola a gyámintézettől, vagy más módosabb gyülekezettől s ennek kimutatására igenis alkalmas a 26. rovat. De hol s mily cím alatt mutatja ki a hívek befolyt járulékát ? S itt elképedve, tanácstalanul állok meg a reám meredő rovatok előtt, mivel látom, hogy a leglényegesebb, legtöbb esetben az egyedüli jövedelemforrást képtelen vagyok kimutatni. De képtelen lesz más is, képtelen lesz az egyetemes tanügyi bizottság is s így képtelen lesz az egyházegyetem is megtudni azt, hogy saját híveink hány százezer koronát áldoznak évről-évre népoktatási célokra ? Pedig nem ezt akarjuk-e épen tudni? Nem arra akarunk-e hivatkozni, mikor a magas kormány ajtaján zörgetünk, hogy a száz sebből vérző Lázárnak, egyházunknak s a terhek alatt roskadozó s kimerülésig verejtékező prot. népünknek a gazdag asztal morzsalékaiból irgalmasabb szívvel hullasson valamit? Mit ér a mi egész népoktatási statisztikánk, épen erre a leglényegesebb kérdésre nem tudunk feleletet adni! Mit ér, ha kimutatjuk a fekete táblákat, ha azokra nem tudjuk fölírni azt az ijesztő nagy számot, a mit népünk a saját keserves keresményéből évenkint népoktatási célokra — a mi az államnak magának legelső eminens érdeke — áldoz ? Mindössze abból állt a nagy reform a II. tábl. e szakaszánál, hogy míg a régiben elöl volt az állami-, azután a községi- s végül az „egyházi" segély ; most egyszerűen megfordítja a rovatok elhelyezését, elől jön az egyházi, azután a községi s végül az állami segély. Ez bizonyára érdemes munka volt! Ne risum teneatis amici ? De nem folytatom tovább. Ezt is hiába írtam eddig, nagyon jól tudom. De legalább önmagamnak megszereztem azt a tudatot, hogy autonom iskolai életünknek ezt a gyenge, hiányos s egészen elhibázott alkotását: a népoktatást tárgyaló statisztikát kissé megszellőztettem a logika napfényén, hol leplezetlen minőségében, egészen kendőzetlenül, megtekinthetné mindenki, ha nem volna oly nagyon érdektelen s kevéssé tökéletes. Farkas Mihály.