Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-01 / 22. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 — pénzre van szükség, lemondási hetet tartunk 7-étől 14-éig. Reggeli tea cukor nélkül, vagy kenyér vaj nélkül.» — Es erre egy hét múlva a posta ezrével hozza a tábornokhoz Anglia minden városából, gyakran távoli idegen országokból is az utalványokat. Az igaz, hogy sok esetben szerény kis összegre szólnak, de mindegy; a tábornok parancsa teljesítve van, a hadsereg katonái lemondtak mind valamiről a szenvedők kedvéért. S ha csak pénz volna az, a mit áldoznak! De kérdezzük meg önmagunktól, ha valaki azt követelné tőlünk, lépjünk oda a felbőszült, verekedő emberek közé; kérleljük őket addig, míg végre is kezet nyújtanak egymásnak; vagy menjünk be az ivókba és hozzuk ki onnan, bűnbánó érzést oltva belé, azt az iszákos munkást, a ki már hetek óta nem ment haza józanul; — hatoljunk be a tudatság, a nyomor, sőt a bűn tanyáiba és teremtsünk ott testi, lelki tisztaságot; — ugyan sokan teszik-e meg közülünk habozás nélkül V És az üdv hadseregének katonái, még pedig a nők is, a férfiak is egyenlő bátorsággal, végrehajtják ezt nap-nap mellett. Hány száz olyan eset van, a mikor első közeledésért durvasággal, szidalommal, fenyegetéssel fizetnek nekik. De itt vetik aztán latba a Krisztus megbocsátani tudását és bátorságát; valóban, mintha a balorcájukat is odatartanák annak, a ki a jobbikra ütést mért. A jóság ereje az, a mi ezeket arra képesíti, hogy valósággal kézen fogva hozzák ki az emberek, asszonyok százait a részegeskedés, kártyázás, tivornya, bűn tanyáiról. S ha csak pillanatnyi hatás volna ez! De a ki egyszer ennek a szinte hipnotikus erejű vallás-erkölcsi testületnek a kezébe került, az bizony megtér! Hogy pedig ezek a térítők sokszor tanulatlan emberek, nem ritkán szolgasorban lévők, én szerintem az nem csökkenti, hanem növeli a dolog érdemét. Leányokból tudok a Salvation Army munkásai közt, a kik önmaguk, éjnek idején oda mernek menni a legliomályosabb hírű és világítású sikátoraiba Londonnak; oda, a hova erős férfi is alig merne elmenni, rablótámadástól félve; odamennek, mert az a hír jött, hogy ott valamelyik nyomorult házban a pár napos gyermek ápolás nélkül van, csak úgy, mint gyönge édes anyja. A hadsereg fiatal leány tisztje oda megy és a hol az ő sötétkék ruhája, egyetlen karminpiros pánttal díszített sötétkék kalapja megjelenik s a hol meglátják a piros vállszalagon az S. A. bűvös betűjét, ott nincs az a durva, alacsony lelkű csavargó, a ki azt a leányt csak egy szóval is megbántaná. Negyven éven át egyetlen egyszer sem volt rá eset. Ha megszólítja valaki, azért teszi, hogy a házszámot segítse neki megkeresni, vagy hogy elvigye helyette a házig a csomagját, a mit kozott. A «hadnagy» vagy «kapitány» azután odaérve, rögtön munkához lát, megtesz mindent, a mi épen szükséges. Felsúrolja a szobát, vagy levest főz, megmosdatja az apróságokat, tüzet rak. Ez persze a kényelmes élet magaslatáról nézve olyan jelentéktelen dolognak tetszik, de a hol tisztaság, élelem, tüzelőfa, ápolás nélkül szűkölködnek, ott ez minden. Más utcákban ismét, hideg, ködös, esős éjjeleken át látni kettesével a hadsereg piros kabátos katonáit ott bolyongni a parkok vagy az üres telkek, épülő házak faalkotmányai körül. «Vendéget» keresnek. Mert ott a nedves füvön, fák alatt, vagy a deszkaemelvények között akárhány hajléktalan csavargó alszik. Ezeket hazaviszik az otthonokba ; persze utána járnak utóbb, miért hajléktalan, miért nincs otthona ; a maga hibája folytán-e, vagy sem. Az otthonban meleg levest kap; tiszta ágyat, reggelit (azt mondanom sem kell, hogy pálinkát nem, mert hisz a hadseregben Booth tábornoktól kezdve egyetlen ember sem érint szeszes italt és dohányt!) aztán munkához segítik. S a legnagyobb eredmény az, hogy ezren és ezren soha többé nem csavarogtak, mióta egyszer ezeknek a befolyása alá kerültek egyszer. Hajnali négy óra körül pedig látni hogy sok, sok utcasarkon kinyitnak egy bódét, afféle kerekeken tolható alkotmányt és ott is a piros zekés «tisztek» mozognak a lámpa fényében. Nemsokára forró kávé gőze kezd terjengni. Nem vakmerőség, ha azt mondom, hogy kedves lehet ez az áldozati füst ott, a hova felszáll. Mert önfeláldozó és hasznos munkát jelent. Ezek a jólelkű emberek felkelnek még sötéttel télen s a csontig ható nyirkos hidegben kimennek, hogy potom árért egy ital forró tejeskávét adjanak annak a szegény munkásnak, a ki a londoni óriási távolságok miatt már ilyenkor kénytelen távozni, otthon pedig nem várhatja, hogy az asszony neki reggelit adjon, nemcsak azért, mert nagyon korán van, hanem mert — a tüzelőt nem szabad ilyen korai órától kezdve pazarolni. Ha aztán az éhgyomorral didergő ember fel akar egy kicsit melegedni, hova megy máshova, mint korcsmába? És ez ellen emelte föl tiltó kezét a tábornok. A statisztika pedig kimutatja, hogy az olyan kerületekben, a hol ezek az áldott működésű kis bódék ott vannak, állhatatosan csökken a pálinkásboltok bevétele. És mennyi mindent lehetne még felsorolni, a mit tettek munkaközvetítő intézeteikben, gyermekotthonaikban, majorjaikban! Az ő történetük ott van megírva azokban a levelekben, melyeket a bűnből, lelki és anyagi nyomorból, szennyből megváltott emberek és nők írtak nekik; köszönetüket mondva el, ha gyarló szóval is, de forró szívvel, mint hálaimát. Theologiájukat megítélni nem vagyok hivatva. Kétségtelen, hogy más felekezetek felfogásához képest talán túlságos sok benne a «Jézus megváltó erejű véré»-ről szóló . dogma ; talán szent énekeik sem eléggé emelkednek addig az absztrakcióig, a mit