Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-11 / 19. szám

158 vevő lelkészek önkéntelenül is ellentétbe jutnak a szenvedés idejének igazi jellemével és hangulatával. A jótékony cél, a templomalap sem igazolja e böjti farsangolást, mert hiszen akkor „a cél minden eszközt megenged" elvének lejtőjére jutnánk, a hol nehéz a megállás. Nyíregyháza fényes példát adott arra, hogy mennyi kútfőből buzog gazdagon az áldozatkészség vize, csak a mózesi hit vesszejével kell ráütni a sziklára. Nem fogadhatom el azt a feltevést, mintha a keresztyén ember életében a böjti vigalmaktól való tartózkodás kizárná a szegényekről való gondviselést s nekünk okvetetlenül választanunk kellene a bojt megtartásának e kétféle módja közt. Ellenkezőleg, a jótékonyságot valóságos eszményi fokra emeli, ha együtt jár a lemondással, magunk megtagadásával. A mi a „Lutheránia" dolgát illeti, a róla szóló hírt a napilapokból olvastam s ott bálról van szó, nem dalestélyről. Nem lévén budapesti lakos, a távol Szepességből nem ellenőrizhettem a hír valódiságát. Mert igazán tátraaljai lakos vagyok s mindezideig hírt sem hallottam a Lutherániáról. Ép oly kevéssé volt halvány sejtelmem sem arról, hogy ott Kaczián lelkész úr jelen volt. Saját tapasztalásomból idéztem néhány példát. Nincs kifogásom az ellen, ha böjti időben a Jézus szenvedése emlékének megfelelő komoly, nemes műfajok előadásával a művészi érzéket és vallásos áhítatot egyiránt kielégítő hangversenyt rendeznek. Ismétlem, nekünk lelkészeknek össze kellene fognunk, hogy az ádvent és böjt idejének nem rideg kolostori, hanem komoly, magasztos hangulata kifejeződjék társadalmi életünkben is. Hiszen ma már oda jutottunk, hogy nagycsütörtök estéjén is sikamlós opertteken üdült Budapest közönsége. Végül kijelentem, hogy felszólalásomat sem hiúság, sem önző érdek nem sugallta; nemcsak a világtól követelem meg a böjti (a szenvedés idejének megfelelő) komoly hangulatot, hanem első sorban a magam életében igyekszem azt megvalósítani. Mint papnak pedig, a kit .az Úr egy kis nyáj legeltetésére elküldött, jogom is, kötelességem is azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy egyházi életünk eszménye és társadalmi szokásaink harmóniában vannak-e egymásssal. Nagyon örülnék, ha Kaczián testvéremmel e fontos ügyről akár az egyetemes papi értekezleten, akár e lapok hasábjain szenvedélytelen, de mélyre ható vita fonalán eszmét cserélhetnénk. Egyébként béke velünk s az Úr egyházával. Tátraaljai. TÁRCA. Az izráeli profetismus lényege és jelentősége. Cornill Károly Henrik felolvasása. De hát valóban — fogják önök bizonyos megütközéssel kérdezni — csupán ennyit következtethetünk Mózesre és működésére, miután róla semmi biztosat és határozottat nem tudhatunk? 0 nem, csak körülményesebb utat kell bevágnunk, hogy ezt elérhessük. A mathematika, a tudományok közt a legexaktabb, is elismeri az ú. n. közvetett bizonyítás jogosultságát és kötelező erejét, ha az módszertanilag helyesen történik, s ily közvetett bizonyítékot hozhatunk mi is Mózes művének megállapításánál. Nyitva áll ugyanis előttünk a következtetés az okozatról az okra. E bizonyításnál következőkép kell eljárnunk: Miután a tudósítások megegyeznek abban, hogy Mózes a megalapítója a specifikus izráeli vallásnak, csak ez utóbbit kell megállapítanunk s evvel megnyertük Mózes művét is. Első feladatunk tehát, hogy kikutassuk az izráeli nép kebelében élő vallásos öntudat tartalmát azon korban, midőn a profetismus egészen új indításokat még nem adott. Ezen 800 táján fellelhető néphitet össze kell azután hasonlítanunk a többi sémi népek vallásos képzeteivel s ugyanily eljárást kell követnünk azon nem sémi vagy legalább nem tiszta sémi népeknél is, melyekkel Izráel a történet folyamán közvetlen összeköttetésben állott, tehát az egyptomi és babyloniainál. Mi más sémi népek nézeteivel megegyezik, az Izráelnél is ép úgy lehet a közös sémi szellem spontán gyümölcse, mint a rokon ágaknál: mi az egyptomi vagy babyloniai képzeteket fedi, azt Izráel ezektől kölcsönözhette, miután ily elsajátítás előfeltételei a hosszabb együttlakásban adva vannak. De ha oly vonásokra akadnánk 800 körül Izráel vallásában, melyek az említett népeknél teljesen ismeretlenek vagy a melyek az illető népek képzeteivel és felfogásával ép határozott és öntudatos ellentétbe helyezkednek, akkor mi e vonásokban a történet- és vallástudomány bizonyítási módjának szabályai alapján Mózes művét ismerhetjük fel. És ily vonásokat Izráel vallása csakugyan nagy számmal mutat. Izráel az egyetlen előttünk ismert nép, melynek sohasem volt mythologiája, az egyetlen nép, mely az Istenséget nemileg soha meg nem különböztette — s ez utóbbi sajátság oly messze megy, hogy a héber nyelv az „Istennő" szót még csak kifejezni sem tudja. Hol a Királyok könyve Salamon állítólagos bálványimádásáról beszél, ott ezt írja : Astarte, a phőniciaiak Istene, — még az Istennő szót se képes a régi izráeli ember elképzelni, mennyivel kevésbbé a dolgot magát. Izráel kultusza a régi és eredeti ünnepeken, minők a pascha, a barmok zsengéjének tavaszi napéjegyenlőségkor történt bemutatása, az újhold ünnepe, nagy egyszerűsége és tisztaságával tűnik ki; Izráel tiltakozik a gyermekáldozat ellen és megveti a vallásos fajtalanságot, a mint ez Izráel legközelebbi szomszédainál divatban volt, a vallásos tévelygés e legrettenetesebb formáját, mely a prostitutiot istentiszteleti cselekedetté avatta. Általában Izráelt szomszédjaihoz viszonyítva már régi időben igen magas és tiszta erkölcsiség jellemzi. A fajtalanságból származó bűnökre az ó hébernek felette sokat mondó kifejezése van ; nebalá-nak, bolondságnak nevezi, mint valami megfoghatatlant, megmagyarázhatatlant, mire értelmes és normálisan alkotott ember nem is vetemedhetik. A legfontosabb vonás azonban az, hogy Istenhez való viszonyát miként fogja fel Izráel. Szigorú vallástörténeti értelemben vett monotheismusa nem volt. Jahve nem az egyetlen általában létező Isten égen és földön, ő csak Izráelnek egyetlen Istene s így csak henotheismusról beszélhetünk, mint Müller Miksa ezt a monotheismussal ellentétben nevezi és csak monolatriáról. Az izráelinek csak Jahve előtt szabad meghajolnia; más Istennek szolgálni az izráeli szemében halálraméltó bűn volt. De ép ennek folytán a viszony, mely Izráelt és az Istent egybefűzte, önmagától egész különösen szorossá és bensővé fejlődött. A vallásos hajlam csak egy objectum felé irányult s ez által oly intenzitást nyert, minőt a polytheista nem ismer s a mely előtte mindig rejtve is marad. S Izráel ezen egy és egyetlen Istene nem volt valami metaphysikai, a felhők mögött ködös messzeségben lebegő lény, hanem mindenütt és mindenben jelenlevő személyiség. A természet és a mindennapi élet rendje is Istennek műve, ezt hirdeti már a régi Izráel s e gondolat egy felette fontos pontra tereli figyelmünket, hogy