Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-27 / 17. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 141 Az életnek koronája továbbá a szép emlék. Nem azt értjük, a mely a temetőben egyes sírhalmok felett, kőből, ércből avatott kezek munkájakép felmagaslik. Ez sokszor csak a család gazdagságának vagy hiúságának hirdetője, s ezen túl semmi mást nem jelent. A valóban szép emléket, mely az ércnél nemesebb, a márványnál erősebb, nem az utód pénze állítja fel; ezt az ember maga alkotja meg akkor, ha fenkölt gondolkozásával, (élebaráti szeretettel, közhasznú munkássággal életét áldássá tette a családban, az egyházban, s a társadalomban. Ki a lélek tiszteletreméltó tulajdonait magában összefoglaló jellemet megalkotá, nem az önzés, de a szeretet volt vezércsillaga, élő hitében az összeköttetést tanusitá a fensőbb eszményi világgal és állhatatosságával az erkölcsi elvek követésében példa volt mások előtt: annak nevét a hálás kegyelet őrizi. „Emlékét a jók s nemesek áldják". Az ószövetség írója szerint is: „Annakokáért soha meg nem indul, örök emlékezetben leszen az igaz". Zsolt. 112. r. 6. v. De korona vár a Krisztus jó vitézére az örök hazában is. A napsugár alkonyatkor visszareppen a mennyboltozatra : ott ragyog. A lélek, ha búcsút vesz romlatag sátorától: „megtér Istenhez, a ki adta volt azt". Pred 12. r. 9. v. Ez égi szent örökség, mit a halandó nem a földtől nyert s így nem is tartozik vele a sírnak. Ha hivatása itt véget ért: az elköltözőt a mennyország fogadja, hol a harcot béke, a reményt a valóság váltja fel, a hit színről-színre való látássá lesz s a siralom völgyén tanúsított hűség megdicsőül. Szeretett bajtársunk, ki a halál karjain távozol a fáradalmak színhelyéről: mint az Isten titkainak sáfára nyugodtan zárhattad be számadásod könyvét. Hü szolga voltál. Eleted nem tűnt el nyomtalanul, mint a légen átsurranó madár. Hozzátartozóid hálája őrzi s áldva emlegeti a legjobb családapát, ki oly igaz szeretettel munkálkodott, imádkozott boldogulásukért. Itt marad, él emléked alkotásaidban, az általad hirdetett igék nyomán fakadt s buzgón ápolt nemes érzelmekben és a jellemed által biztosított osztatlan tiszteletben. Családoddal megosztják a gyászt vezértársaid, jó barátaid, az egyház, a társadalom. Megsiratva temetünk el. Fáj szivünknek, hogy midőn még csak oly kevés idővel ezelőtt örömmel hangoztattuk az üdvözlést püspöki állásod elfoglalásánál: „Áldott, a ki jött az Úrnak nevében", most a sírparton kell Istenhozzádot rebegnünk utánad. De szentelje meg és enyhítse bánatunkat a hit. A nemes harcot megliarcoltad, futásodat elvégezted : az elért határnál csak a testet veszi át tőlünk a porfedél oszlatója: a temető, lelked az örök hazába költözik. Ott fogad a lelki fejedelem e biztatással: „Jól vagyon jó és hü szolgám, a kevésen hü voltál ezután sok fog bízatni reád; jöj bé a te uradnak örömébe". Máté 25. r. 23. v. Legyen megáldva, megszentelve tetemeid nyugvó helye. Ragyogjon lelkednek az égben az örök világosság, üdvözöljön a hűség hervadatlan koronája. Amen! D. Baltik Frigyes búcsúztatója. Beteljesült ezen elárvult gyülekezeten és rajtunk, a kik a boldogultnak testvérei, barátai és hívei voltunk, a próféta szava (Ámos 8. 10): „És siralomra fordítom a ti ünnepiteket és minden éneklésteket keserűségre". A hű pásztor távozik nyájától, a pár hónap előtt megválasztott kitűnő püspök a gondjaira bízott egyházközségektől. Sírunk keserűségünkben és ha valamikor, így most jogos, méltó a mi könyhullatásunk. Hiszszük is, hogy mai könyhullatásinkat a kegyelem Istene tömlőjébe gyűjti. Azon utolsó szent beszédben, a mely minap nyomtatásban megjelent az immár boldogult püspöktől az összes egyházak lelki épületére és a melyet ő ezen húsvéti ünnepeken, ezen templomban, ezen gyülekezetnek a szószékről el is akart mondani: ő, a költő, az egyházi költővel a vallásos ihlet nyelvén hirdeti, hogy Jézus Krisztus feltámadásának napja a bánatot elűzi tőlünk. S ime, Krisztus Urunk halálát hirdető szent napon a halál örökre lezárta az ő száját s húsvét ünnepén ő már nem hirdette a keresztyén világ örömét. Mi állunk helyén, hogy öröm helyett bánatot hirdessünk. Mily végére mehetetlenek Istennek útjai! Igazán reászorulunk ma azon vigasztalásra, a melyről r a mai nap evangélioma szól. Hozzánk is közeledik az Úr azzal a kérdéssel, mint az Emmausba menő tanítványokhoz : „Miért vagytok szomorú ábrázattal ?" A mi szivünk is az Úrnál keresi vigaszát az írás magyarázata által. A mi vigasztalásunk legyen János Jel. 14. 13. „

Es hallék az égből szózatot, mely ezt mondja vala nékem: írd meg: Boldogok lesznek ezután a halottak, kik az Urban halnak meg. Úgy vagyon bizonyára, a Lélek mondja,: Mert megnyuyosznak az ő fáradságoktól és az ö cselekedeteiknek jutalma követi őket". A Szent Lélek mondja, hogy „ezután boldogok lesznek a halottak". Ezután, mert Krisztus a mi bűneinkért halálra adatott és feltámadott a mi igazolásunkért. (Róm. 4. 25.) Mert Krisztusban vagyon váltságunk az ő vére által, t. i. bűneinknek bocsánatjok az Ő kegyelmének gazdasága szerint.

f (Efez. 1. 7.) Boldogok pedig azon halottak, a kik az Úrban halnak meg, a kik megtartják Jézusnak hitét és a kik az apostollal vallják: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus: és a mely életet élek most a testben, az Isten Fiában való hit által élem, ki szeretett engemet és adta ő magát én érettem." (Gal. 2. 20 ) Ezen szent ige vala a boldogultnak jelszava teljes életében és munkálkodásának mezején, a mint azt kifejezi előbb említett szent beszédében: „az egyházban annak kell élnünk, a ki mi érettünk meghalt és feltámadott". Úgy vagyon bizonyára, mondjuk mi is az alapige szavaival és valljuk ezen drága halott felett, hogy ő is megnyugszik immár az ő fáradságától. Róla is mondhatjuk azt, a mit magáról mond a nagy apostol: (II. Kor. 12. 7.) adatott neki hegyes ösztön, mely az ö testébe ray adott. 0 is többször könyörgött az évek folyamán, hogy az ő betegsége tőle eltávoznék, de neki is mondá az Ür: „Elég néked az én kegyelmem: mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el". És Istennek különös kegyelme az, hogy a midőn végórája elközelgett, váratlanul, egy pillanat alatt szenderült el az Úrban, írjuk koporsójára ezen jeles egyházi írónknak: „Boldogok a halottak, kik áz Úrban halnak meg". Megnyugszik immár fáradságától: 33 esztendeig híven munkálkodott az Úrnak ezen gyülekezetében, áldott éltének felét áldozta rendezésére. Az Úr szólt hozzá is: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket". (Máté 11. 28.) íme, hogy az Úrnak ezen szentélyét ily szép, díszes tornácok veszik körül, a boldogultnak érdeme. E helyütt életrajzát nem ecsetelhetem, mert az ő cselekedeteinek és műveinek száma, a mit végzett szóval, tollal, tettel, itt és működésének előbbi helyén, nagy és áldott. És bár a püspöki székben kevés vala napjainak száma és ő oda életének, csakis Il dik órájában hivatott, ezért is megtalálja az Urnái működése jutalmát; mert az Úr nem az óráknak és éveknek számát nézi munkásainál, hanem hogy minden szolgája munkájában hűnek találtassék. Összes működéséről elmondhatjuk, a mit az alapige végén említ a szent Lélek, hogy az ő cselekedeteinek jutalma követi őt. A mit végzett, ő nem azért végezte,