Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-02-17 / 8. szám
84 1905 vigaszul. Bolyongásom szomorú ösvényein sokszor elgondolkoztam a felett, milyen csodálatosak az isteni gondviselésnek utai velünk, választottaival, hogy azok bizony nem mindig kellemesek, de mindig üdvösek: és ezen keserűség edényébe rejtett édes tapasztalatok alapján elhatároztam, hogy mielőtt tőled még távolabbra űzne sorsom, innen (ekkor Zerotin Károlynál, Prerau grófjánál volt menedéken), hol néhány napra oltalmazó menedéket találtam, a te lelked s a magamé megvigasztalására, vagy legalább is válásunk gondjának enyhítésére, leírok azokból egyet-mást s elküldök belőlük egy példányt neked, egyet pedig magamnál megtartok, társul — helyetted. így keletkezett e szavakban szegény, de értelemben gazdag könyvecske, a mely megtanít arra, hogy miben áll a keresztyén tökéletesség, s hogy mily csodálatos úton viszi Isten e tökéletességre azokat, a kiket kiválasztott. Meggyőződöl a könyvből, mily hiábavaló volna e földön magunknak választani meg, miként kellene Istennek bennünket vezetni, sőt hogy ellenkezőleg legüdvösebb, ha mindjárt könyek között is, magunkat teljesen Istenre biznunk s örömet és boldogságot, úgy mint bánatot és boldogtalanságot hálás szívvel fogadnunk kezéből. Fogsz benne találni egyet-mást, a mi téged a további kereszt hordozásában meg fog erősíteni s megtanulod belőle azon vigasztalást is, a melyre Isten mindnyájunkat, miután dorgáltatásunkat megállottuk, bizton elvezet. Olvasd azért szorgalmasan ezt a könyvecskét ; de ne csak olvasd, hanem vésd is a tartalmát mélyen a szívedbe s gyakorold magad a kegyes elmélkedésekben, közbe-közbe reám is gondolva, de még inkább Istenre, a ki legyen neked s nekem a mi legjobb vigasztalásunk. Isten veled, 0 segítsen tovább is a kereszt elhordozásában, hogy az nekünk közös, vigasz forrása legyen. írtam oly helyen, a mely Isten előtt nincs elrejtve, a ki a mi számkivettetésünket is számon tartja, könyeinket felfogja s kinainkat könyvébe jegyzé. Mind a halálig hű férjed, János Arnos. 1662. febr. 18." Ám a fájdalom az ifjú nő szivét mihamar megtörte. Komenius nemsokára egymásután vette szomorú hírét felesége s két gyermeke elhunytának. Most hát csakugyan árván maradt. És ekkor ismét könyvet ír, melyet jellemzően „Az árvaságról" nevez el. A gyász fájdalmától megtépett szíve azon tépelődik, mi indíthatja Istent arra, hogy az embertől kedveseit oly könyörtelenül elveszi. Oly kérdés, a mely kétségbe űzi rendszerint a lelkeket s mintegy Isten elleni lázadásra készti egyegy nyitott sír szélén ... Komenius Jób-lelke tépelődésében megtalálja a hit sugallta feleletet. Isten azért cselekszi ezt, mert ez úton olykor halandóságunkra akar figyelmeztetni; olykor megfoszt örömünktől, mert nem tudtuk azt értéke szerint megbecsülni; olykor, mert kedveseinket jobban szerettük, mint Istent; olykor, hogy próbára tegye az embert; olykor, hogy a ránk zúdított csapásban mintegy igazságos Ítéletét jelképezze ... Majd azt fejtegeti, hogy az elárvultak vesztesége kétféle: látható és láthatatlan, múló és örök. Látható, múló — ha földi kedveseinket veszítjük el. Láthatatlan, örök, ha Istent s a legszomorúbb eset éppen az, a mikor Istent veszítjük el. Ekkor lettünk még csak igazában árvák. Mert ekkor aztán mindenünk elveszett: béke, áldás, remény és vigasztalás, ez maga az örök élet is. Ugyané bujdosásból, ugyanez érzelmi világból fakad a „Világ útvesztője és sziv paradicsoma" c. műve is, a melyről a következőkben lesz szó. OKTATÁSÜGY. A községi iskolák és az ünnepek. Lapunk 5. számában e cím alatt hozott közleményünkre Kévész Jánostól a következő sorokat kaptuk: Most jutott tudomásomra, hogy az iskolák ünnepnapjairól szóló utasítás a brassói egyházmegyében is tárgyalásokra adott alkalmat s van már a vallás- és közokt. miniszternek döntése a mult évről ebben a kérdésben. 11167. sz. a. ugyanis Brassó vármegye kir. tanfelügyelőségéhez intézett rendeletében a miniszter ezeket mondja: „Értesítem, hogy mult év aug. 24-én ad 198. sz. a. kiadott rendeletének azon kitétele, hogy az egy napból álló ünnepnapok mindenkor és tekintet nélkül a helyi viszonyokra megtartandók, a gondnoksági utasítás 38- §-a utolsóelőtti bekezdésében foglaltaknak nem felel meg. A jelzett bekezdés rendelkezései szerint ugyanis az egyes felekezeteknek egyházi ünnepnapjain az áll. isk. gondnokság az illető felekezetekhez tartozó tanulóknak iskolai szünetet engedélyezhet a nélkül, hogy más felekezethez tartozó gyermekekre nézve a tanítás szünetelne. Ha pedig az iskola növendékeinek 70°/o' a vagy több az illető felekezethez tartozik, az esetben az egész iskolának, illetve az egész osztálynak szünetet engedélyezhet. Világos ebből, hogy az egyházi ünnepeken való tanítás kérdése szorosan összefügg a helyi, illetve a tanulók vallási viszonyaival és ezen érintett rendelkezések éppen azt célozzák, hogy a vegyes vallású tanulókkal biró iskolák tanulóinak vallásos érzülete az iskola érdekeivel szemben lehetőség szerint sérelmet ne szenvedjen, viszont, hogy az iskola érdekei is megvédessenek". Eddig a rendelet. Igaz ugyan, hogy ez állami iskolákra vonatkozik, de nincs okunk kételkedni benne, hogy a minisztérium a községi iskolákra nézve is ugyanezt az álláspontot fogja elfoglalni s ezért megnyugvással veszszük tudomásul, hogy e tárgyban már van a minisztériumnak idevágó hasonló döntése. A soproni evang. tanítóképző intézet 1908-ban lesz ötven esztendős. Ez idő alatt mintegy 400 tanítót bocsátott ki szárnyai alól az élet mezejére. A győrmegyei tanítóegyesület (elnöke Szabó György, csikvándi tanító) már most készül az ünnepre s gyűjtést indított az intézet hálás növendékei között, hogy az ünnep emlékéül a három derék igazgatónak, Pálfy Józsefnek, Király József Pálnak és Kapi Gyulának képét, a kiknek lankadatlan munkája az intézetet mai színvonalára fölemelte, művész kezével megfestessék. Az egyesület minden tanügybarát és érdeklődő hitsorsos támogatását szívesen fogadja s a felhívást Gyurátz, a kerület püspöke is melegen ajánlja. Az Evang. Népiskola a fent felsorolt érdemes igazgatók érdemeinek elismerése mellett helyesebbnek tartaná egy alapítvány létesítését, mely szegénysorsú tanítógyermekeket táplálna és ruházna.
