Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-27 / 5. szám

1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 57 Jóllehet tagjai egymás között a versengés harcát vívják, s egymás felé az irigység csóváját vetik, mégis a társadalom a maga egészében, mint egy ember gondolkodik és cselekszik. Ez magában véve mind nagyon szép és dicséretes dolog, a hiba csak ott van, hogy ez a gondolkodás nem felel meg a társadalom lényegének, nem egyezik meg azzal az erkölcsi céllal, melynek megvalósítására ennek a társadalomnak is törekednie kell. A társadalomnak, ennek a hatalmas kollektiv egyéniségnek vére az erkölcsiség, de fájdalom, megromlott, úgy hogy a társadalom minden szerve helytelenül végzi a maga feladatát. Tekintsünk csak körül a mi korunk társadalmi életében, s a vizsgálat komoly elvégzése után, kérdezzük meg magunkat: minő kép az, a mit a társadalom Ítélőképességünk táblájára lerajzol? Bizony, nagyon szomorú! Az erkölcsi eszme hanyatlása minden téren! Az egyén erkölcsi értékének, erkölcsi szabadságának napnyugta ez, a helyes erkölcsi gondolkodás megmételyezése, a helyes erkölcsi ítélőtehetség megtévesztése. A mindennapi életben, a rendes társas érintkezésben, sajtóban, irodalomban, művészetben, politikai életben mindenütt egy tanúság rajzolódik elénk: az erkölcsi eszme kevésre becsülése. Ebben rejlik a társadalom betegsége. És ez nemcsak múló kórtünet, hanem ez a saját lényeggel meghasonlás, ez a fejlődés lehetőségének temetése. Fontosságban mélyen járó tünetek ezek. Hiszen az előkelők szellemi társadalma az egész emberiség egy részét egyesíti. És éppen azokat egyesíti, kiknek szellemi képessége biztosíték lehetne arra nézve, hogy a társadalom céljának megvalósítására tudatosan törekszenek. És még tovább ! . . . Ez a társadalmi kör van hivatva a példaadásra! Felfogásával, a társas érintkezésben felmerülő dolgokra egyszer s mindenkorra kimondott ítéleteivel, autonom jellegű társadalmi törvényeinek megállapításával ez van leginkább hivatva befolyásolni a többi társadalmi kört s az egész emberiség társadalmát. De hát mit várhatunk a tésztától, ha már a kovász is rossz!. . Ezt a társadalmat nem igen merem erkölcsi egyesülésnek nevezni, mert bizony meggyőződésében, ítéletében az erkölcsi elv munkálkodását nem igen láthatjuk. Ha a gúnyolódás lelke meg-meglepett, sokszor el-elgondolkoztam, hogyan lehetne ezt a társadalmat képben ábrázolni? És ilyenkor megjelent előttem egy százkarú szörnyeteg, a mint ott ül az élet útján, a közelébe jövőket édes szóval csalogatja, az odamenőket pedig békóba zárja. Igaz, a ki erősebb, az legyőzheti a százkarú szörnyeteget is, ele hány erősebb nála? . , . És ha legyőzi is egy-egy, mit használ az a többinek? ... A győzelem csak azé az egyé, a harcot minden később érkezőnek külön kell megvívnia! Sokszor meg úgy láttam, olyan ez a társadalom, mint valami hatalmas caesar, hatalma van, de annak igaz erkölcsi alapja nincsen. Népét, mely vakon követi, nem az erkölcsi célhoz vezeti. Azokat pedig, a kik saját elméjükkel gondolkodva, megcsalatottságuk tudatában feljajdulnak, egyszerűen száműzi kiváltságosainak köréből. Joga nincs, de törvényt ő hoz. Alattvalója nincs, de azért engedelmességet követel. A társadalomnak eme köréről, az előkelők, a műveltek társadalmáról sokan megfelejtkeznek. A sociális és munkáskérdések tömege között nem látják meg az előkelők társadalmából kilépő kérdéseket. Az alsó néposztály elhagyottainak ügye mellett megfelejtkeznek a gazdag osztály szegényeiről, a szellemi és erkölcsi proletárismusról. Pedig ezeknek a társadalmi kérdéseknek jelentősége is igen nagy. Ettől függ az egész emberiség jövendője. Ezen társadalmi kör fejlődésének jnás irányba terelésére int a folyton haladó óramutató, mely közeledik a sokszor emiitett tizenkettedik órához. És ha mindezek után valaki azt kérdezi: mit tegyünk ? . . . röviden csak egyet mondhatok: valósítsuk meg a társadalom és erkölcsiség viszonyát. Harcoljunk elszánt küzdelmet a társadalom erkölcstelen kinövései ellen, s a romok felett emeljünk biztos alapon új épületet. Ez a kettős munka, — a társadalom-romboló és társadalom-építő munka, — ott áll minden ember előtt. Mindkét munkát vezesse egy eszme: földről az ég felé! Ad astra! . . . Bocsáss meg hát, százkarú társadalom, ha gyönge szóval rólad és néked beszélni merészkedem. Lehet, hogy egy-egy szavam csak tűnő vízcsöpp, de hiszen Isten akaratából vízcsöppben is lehet sziklarepesztő erő. Azt mondod, hogy akkor a dicsőség ama hatalmas erőé, nem pedig a vízcsöppé ? . . . Jól van, ám legyen ! Nem is a vízcsöpp dicsősége, hanem a szikla porlása hevít a szólásra. Azért fogadj bár haraggal, avagy gúnyos mosolygással, én mégis küzdök ellened, százkarú társadalom s akkor is, — köszöntlek téged, óh hatalmas caesar! . . . OKTATÁSÜGY. * A községi iskolák és az ünnepek címen sérelmet panaszol fel Révész János nagybányai ev. lelkész a „Debreczeni Prot. Lap" f. évi 2. számában, a mely méltó arra, hogy intéző köreink figyelemre méltassák. Az eset a következő: Ministeri rendelet intézkedik (1902. évi 44246. sz.) arra nézve, hogy mely ünnepnapok tekintendők a községi iskolákban iskolai szünetnapoknak. Ilyenek: U felsége nevenapja, Erzsébet királyné gyászünnepe, április 11., május 2., június 8. Kisebb szünetnapok még a vasárnap és az egy napból álló ünnepnapok. A rendelet meghatározza a sátoros ünnepek hosszabb szünetének terjedelmét s végül az illető 45. §. záradékában a következőleg intézkedik: „Az egyes felekezeteknek egyházi ünnepnapjain az iskolaszék azon napokra, melyeket a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister rendeletileg mint iskolai szünetnapot igénylő egyházi ünnepeket megjelölt, avagy az egyházi szokás szentesített, az illető felekezethez tartozó tanulóknak iskolai szünetet engedélyezhet a nélkül, hogy a más felekezetekhez tartozó gyermekekre nézve a tanítás szünetelne. Ha pedig az iskola növendékeinek 70%-a vagy ennél több az illető felekezethez tartozik, ez esetben az egész iskolának, illetve egész osztálynak szünetet engedélyezhet. A községi elemi iskolai tanító saját felekezete ünnepén is köteles tanítani ; kivételnek csak akkor lehet helye, ha osztályában a fenti rendelkezés szerint szünet van. A nagybányai községi iskolában, mely 15 tanerőt foglalkoztat és a melyben ötféle vallású gyermekek részesülnek rendes tanításban, noha egyetlen felekezet növendékei sem érik el nemcsak a 70, de még az 50°/o

_ot sem, mégis pl. mult év nov. 1-én, vagyis a róm. kath. mindenszentek ünnepén általános iskolai szünet volt s midőn ez ellen az ev. és ref. egyház lelkészei az iskolai hatóság útján igyekeztek, főleg a jövőre való tekintetből, orvoslást kérni, úgy az iskolaszék, mint a szatmári kir. tanfelügyelőség által elutasíttattak. Az ügyet ezek most fensőbb fórum, a ministerium elé vitték s ki fog tűnni, vájjon a minister tud-e és akar-e érvényt szerezni a saját rendeletének s ez által megmutatni, hogy a törvény első sorban hivatott őre respektálja-e az 1848. XX. t.-cikket, a mely egyszersmindenkorra eltörölt minden felekezeti privilégiumot, legalább papiroson. Nézetünk szerint a dolgot intéző férfiainknak éber