Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-01-06 / 2. szám
i 905 21 Gálos-on, Óvárott és még 11 községben. E templomelvételeknél és lelkészelűzéseknél Kollonich többnyire személyesen volt jelen. A mesterembereket tömegesen megidézték a városházára és ott egyenként vették őket kihallgatás alá arra nézve, akarnak-e részt venni a kath. ünnepi körmenetekben és a nagymiséken a céheket képviselni. A mesteremberek, a mint a dolog természete hozza magával, anyagi érdekeiket látván veszélyben, mindjárt az első nyomásnak engedtek. Voltak azonban olyanok, a jobbmódúak és elszántabb természetűek, a kik egyenesen kinyilatkoztatták, hogy sem körmenetben, sem misén részt venni nem akarnak; ezeket azután azzal fenyegették, hogy a városi hatóság nem enged nekik segédmunkásokat tartani. Mikor a fenyegetés magában véve semmit sem használt, nemcsak ezen fenyegetést hajtották végre, hanem egyáltalában megtiltották mesterségük további folytatását. Igaz ugyan, hogy nagy kérelemre ismét folytathatták mesterségüket az evangélikusok, hanem ezzel kezdetét vette azon eljárás, mely szerint egyes céheknek katholikus jelleget lehetett adni s idővel ezekbe evangelikus vallásút egyáltalában nem vettek fel. Sok kellemetlenséget lehetett okozni a katonasággal is. Részint a pozsonyi templomok elvételéhez szükséges katonai karhatalom, részint a felső magyarországi kurucmozgalmak szempontjából a katonaság úgyszólván állandó volt Pozsonyban. A Pio és Nigrelli-féle hadakat 1672 októberben Marchese de Grau emberei váltották fel. Az akkori kincstár a katonaságot nem fizette rendesen, hanem még a 30 éves háború korszakából fenmaradt a condottieri elv, mely szerint a katona úgy és ott gondoskodik ellátásáról, a hogy és a hol az épen lehetséges volt. A beszállásolt katonának kijárt az ágy, fa, só, világítás, bors, ecet, szerszám, azonkívül minden adóforint után köteles volt a polgár 10 dénárt katonai adó címén fizetni. Liebergotthoz például egy káplárt, egy őrvezetőt és közönséges muskétást szállásoltak be ; mindegyiknek felesége, a káplárnak pedig még három apró gyermeke is volt és 1672 májusától 1672 október 24-ig 13 frt 87 1/ 2 dénárt tett ki a költség az ellátáson kívül. Tekintetbe véve most azt, hogy az akkori, hatóságilag megállapított napszám 20 dénár volt és így az akkori 10 dénárnak vásárlási képessége egy mai koronának felel meg, egy akkori közepes módú mesterember katona-elszállásolási terhét — egyéb kellemetlenségeket tekintet nélkül hagyva — évi 280 koronára becsülhetjük ; ez a teher pedig az 1681. országgyűlésig első sorban az evang. polgárokra nehezedett. Még 1672-ben történt, hogy Nigrelli ezredes kijelentette a pozsonyi városi képviselet tagjai előtt, hogy felsőbb parancsra Pozsonyból távozni fog, mely alkalommal a város részéről megkülönböztetett figyelemre számít (értsd pénzbeli ajándékra). Mikor erre nézve a városi képviselők Kollonich kamaraelnökkel tárgyalásokat folytattak, ezeknek az lett az eredménye, hogy igenis, meg kell adni Nigrellinek a kivánt pénzbeli ajándékot, ha azt az evangelikus polgárokra ki lehet vetni és rajtuk behajtani. E sérelem orvoslása az udvari kancelláriánál nagyon nehezen és a siker reménye nélkül folyt. 1 A nagyszombati ítélet következtében kiszabott pénzbírság is olyan volt, hogy behajtása nemcsak fiskális hasznot hozott, hanem annak révén mindig nyomást lehetett gyakorolni az evangélikusokra olyan irányban, hogy a fennálló vallási sérelmeikkel hallgassanak. Már 1672-ben kérték a pozsonyi evangelikus polgárok megbízottjai Bécsben a magyar kancelláriánál a büntetés elengedését és Horváth György kancelláriai ülnök biztatta is őket, miszerint az egész büntetésből úgy sem lesz semmi. Csakhogy ugyanakkor a városi kamarás értesítést kapott a polgármestertől, mely szerint utasítása van a kamaraelnöktől, kihirdettetni, hogy a kik október végéig be nem szolgáltatják a kirótt büntetés harmadrészét, azoknak decemberben már a?, egészet kell lefizetni. Arról ugyan nincs tudomásunk, hogy a fenyegetést a mulasztókon végrehajtották-e, de bizonyos, hogy a birságból tetemes részt fizettek azok, a kik erre képesek voltak, csakhogy nagyobb kellemetlenségeket elkerüljenek. De végre is a hallatlan nagy sarcot nem birták minden erejük megfeszítése mellett sem megfizetni, még úgy sem, hogy évekig tolták ki az újabb és újabb fizetési határidőket, sőt félős volt, hogy a protestáns lakosságot anyagilag is teljesen tönkre teszik. Szegény polgárok ! elővették tehát rejtekeikből a régi jó időkben megtakarított ezüst talléraikat, ékszereiket, ezeket elzálogosították, pénzt vettek fel uzsorára; de még így sem tudtak a kincstár követeléseinek eleget tenni József trónörökös születésekor — 1678 szept. 11. — remélték, hogy kegyelem útján szabadulnak meg a nagy tehertől; azonban — bár rablók, betörők, gonosztevők a nagy nap emlékére kegyelemben részesültek, — a pozsonyi polgárok nyomasztó helyzetének enyhítésére senki sem gondolt, pedig ők is ezen a napon adták át a királynak erre vonatkozó kérvényüket Ebersdorfban. Végre azonban, midőn bádeni Hermann őrgróf, Ampringen János Gáspárnak a magyarországi kormányzóságban utóda, a magyar kancellária, a pozsonyi kamara hivatalosan és hitelt érdemlőleg kimutatták, hogy a pozsonyi evang. polgárok fizetési képessége teljesen ki van merítve, 1678 október 21-én a pozsonyi magyar kamarához egy császári leirat érkezett, mely azon feltétel alatt engedi el a pénzbírság hátralékos részét, ha minden császári parancsnak haladéktalanul engedelmeskednek. E feltétlen engedelmesség másra nem vonatkozhatott, minthogy eszébe se jusson a pozsonyi evangélikusoknak vallási és politikai jogaik gyakorlásának korlátozása miatt panaszt emelni. A kamarától Bürgler Gáspár, Keichard Lőrinc és Pauer Mátyás hozták meg a hírt december 6-án, hogy a pénzbírság teljesen el van engedve. Mikor az evang. istentiszteletnek vége szakadt 1 A pozsonyi evang. polgárság utasítása Bécsben tartózkodó kiküldöttjeihez 1672 okt. 13. Licbner, Liebergotts Tagebuch 78. o. és 602 ktsz. XV. karton, 16. sz. Jegyzéke azon nemeseknek és polgároknak, kik pozsonyi házaik szerint egy gyalogsági helyőrség lázsi-hoz járultak.
