Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-12-29 / 53. szám

556' meg ez esztendőt, íi te nevedben folytattam, a te nevedben rekesztem is be. Levetem testi ruháimat, add, hogy velők együtt az ó embert is levetkőzzem ; a fölvirradó új esztendővel öltöztess fel az új emberbe és ne hagyd többé levetkeznem. Juttasd eszembe földi életemnek végét kezdet és vég nélkül való Isten, hogy a midőn futásomat elvégezem, szentül végezhessem el, az örök életet pedig boldogul kezdhessem nálad, veled az angyalok seregében. ivmen. Templom a családban. Lelki gyakorlatok evangelikus keresztyének számára. — Könyvismertetés. — Fenti címen észrevétlenül, szinte megokolatlan szerénységgel hagyta el a sajtót egy tekintélyes mű, mely mindenképen megérdemli, hogy tudomást vegyünk róla s híveink körében tőlünk telhetőleg terjeszszük. Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy ez a mű, mely mint ádventi újdonság jelent meg a könyvpiacon s a maga nemében irodalmi eseményt képez, reformáló hatással lesz egész egyházi életünkre. A cél, melyet szolgálni és elérni akar, nem más, mint hogy őseinknek kegyeletes szép szokását, t. i. a házi istentiszteleteket ismét meghonosítsa, a pusztulástól megóvja s a mai nemzedékkel megkedveltesse. E célt találóan fejezi ki a mű jeligéje: ..Én és az én házam népe, tiszteljük az Urat". Igazán a tizenkettedik órában történik e téren valami. Hisz eddig csak sopánkodtunk, de nem tettünk semmit e patriarchális nemes szokás érdekében, mely már csaknem teljesen feledésbe merült s úgyszólván csak a nevében él még. Pedig mily lélekemelő látvány s mily természetes és magasztos ténye a hitnek midőn szülők, gyermekek, testvérek, rokonok s egyéb házbeliek közösen egybegyűlnek s áldoznak az Úrnak dicsérettel. Helyesen mondja a szerző élőbeszédében: „Apáink emléke is áldottabb lesz közöttünk, ha az ő példájukat követve, mi is ketten-hárman összeülünk a Jézus nevében s szent elmélkedéssel, buzgó imádással és énekléssel szolgálunk Istennek s házunkat ekkép a szó valódi értelmében családi szentélylyé avatjuk; ha ott, hol földi békénk alapköve nyugszik, hol az öröm édesebb, mint bárhol másutt, hol a fájdalom is boldogságunk alkatrészévé válik az otthonban, minél gyakoribb és közvetlenebb érintkezésben állunk Istennel, ki sorsunk változásait forgatja s atyai tetszése szerint osztogatja nekünk kegyeit". A nemes célnak megfelelő a műnek tartalma is, melynek főleg azt a gyakorlatias oldalát kell dicsérettel kiemelnünk, hogy a házi istentiszteletnek anyagát már teljesen készen nyújtja, úgy, hogy az minden magyarázatot és útbaigazítást feleslegessé tesz. Az ének, az ima, a szentírási szöveg és az erre épített elmélkedés mind benne van a könyvben, az építő hatás szempontjából a legszerencsésebb összeállításban. És ez nagyon bölcsen van így. Mert sokan a legjobb szándék mellett csak azért nem tartanak ily magán lelki gyakorlatokat, mivel annak a módját, mikéntjét nem ismerik : mások pedig helytelenül csinálják s nem érik el vele az óhajtott célt és eredményt A könyvnek minden lapjáról oly szellem árad szét, mely természetszerűleg ébreszt áhítatot s nyújt lelki élvezetet műveltnek és kevésbbé műveltnek egyaránt. Hangja, nyelvezete biblikus, mely egyszerre beszél a kedélyhez és az értelemhez s nemcsak az érzéseket foglalkoztatja, hanem az akaratot is elhatározásra ösztönzi és tettre készteti. A jelenkor mozgató eszméi és problémái is ügyesen népszerű fejtegetések alakjában vannak a sorok közé illesztve. 8 a főintenció mindenütt és mindenben az evangelikus hithüség megszilárdítására irányul. Az életnek vize buzog itt minden mondatból. Épen azért mondható, hogy ez a könyv missiói hivatást fog végezni népünknél, melyet ez okon kötelességszerűen és odaadással kell terjesztenie minden lelkésznek. Bárha minden családnak asztalán helyet találna ez a könyv, hogy magával vinné minden házba a világ világosságát és az evangéliumnak termékenyítő melegét. Összesen 52 vasárnapi és 10 ünnepi istentiszteleti anyagot ölel fel a munka 500 lapnyi terjedelemben. Ara kötve 3 korona, mely csakis tömeges vétel mellett fedezheti a nyomtatási költségeket. A finomabb eszthetikai igényeknek van szánva a díszkiadás, melynek az ára 8 korona. A szerző a dr. Evangélikus név mögé rejtőzik. Kedvünk volna vele szemben egy kis indiskréciót elkövetni, de ezúttal nem teszszük. A mű kapható ... Sajnos, ez a mű sehol nem kapható. Nem pedig azért, mivel egyelőre csak a kegyes óhajok és az utópiák könyvtárában létezik. Bocsánat azért a rosszindulatú ámításért. Addig is a míg elkészül, valaha vagy soha, a házi istentiszteletek emlékének szórványos maradványain az enyészet hatalmasságai ülnek majd halotti tort. Mi pedig tovább is összetett kézzel fogjuk nézni, hogy pusztul, hogy válik semmivé hitünknek ez a szép öröksége. Egyszer-kétszer évenkint talán bele is szőjjük beszédeinkbe s patetikus hangon mondjuk el, hogy hitbuzgó eleink így meg amúgy cselekedtek s mely ékes és Istennek tetsző dolog volt, midőn az ablakokon keresztül látható volt egy-egy imádkozó családnak a képe s midőn a vasárnapok zajtalan csöndes alkonyán vagy délutánján kicsendült az utcára egy-egy ájtatos akkord a háznépek buzgó énekéből. S azután? Azután napirendre térünk a dolog felett s megvigasztalódunk azzal, hogy semmi sem állandó a nap alatt. A mi elmúlt vissza nem jő. A korszellem keresztül gázolt ezen a szokáson is, mint oly sok máson s romba döntötte, örökre eltemette. Requiescat in pace ... Ám én még sem hiszem, hogy ilyenképen meg tudnánk nyugtatni a lelkiismeretünket. Mert nézetem szeszerint lelkiismeretbevágó kérdés az, hogy tartozunk-e valamit tenni vagy se ennek az ügynek az érdekében? S hogy nem követünk-e el végzetes hibát, ha Pilátus módjára mossuk kezeinket s a baptistákra és nazarénusokra bízzuk azt, a mit magunknak kellene megtennünk, t. i. a házi istentiszteletek föltámasztását s gyakorlatba hozatalát. Meggyőződésem szerint egy a fentebb vázolt mintához hasonló, kiválóan erre a célra szolgáló házi agendával sokat lehetne e téren jóvá tenni s könnyű szerrel lehetne számottevő eredményt elérni. Hogy mily nagy valláserkölcsi haszna volna ebből egyházunknak s mily áldó hatással volna híveink családi életére és közszellemére, ha a házi istentiszteletek tartása ismét szokássá válnék, azt lelkésztársaim előtt fölösleges bizonyítanom. Hányjuk-vessük meg az ügyet nyilvánosan vagy magánúton. De semmi esetre sem úgy, mint Propertius mondja, hogy in magnis et voluisse sat est. Hanem úgy, hogy azután határozzunk és cselekedjünk is. Baltazár J.