Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-20 / 4. szám

1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 47 23-án éjjel megvizsgálták, nem végeznek-e a pozsonyi polgárok körül evang. ritus szerint egyházi funkciókat. Szerencsére azonban ilyesminek nyomára sehol sem akadtak. A per egészen május haváig húzódott el és végződött azzal, hogy a kik át nem tértek, s térítvényt alá nem írtak, mely szerint hivatalukról lemondanak: vagy számkivetésbe mennek, vagy fogságra vettetnek. Most mutatta meg Kollonics, hogy végzetes egyházpolitikája utolsó következményeitől sem riad vissza. Még ha egyszerűen kivégeztette volna azokat, a kik a térítvényeket alá nem írták, tán irgalmasabban cselekszik, mint azzal, hogy 92 lelkészt és tanítót, kiknek lelke sem a haláltól való félelem, sem igéret, sem fenyegetés útján meg nem tört, mindennemű kínzásnak vetett alá. Sajnos, Pozsony nevéhez fűződik a magyarországi Protestantismus szenvedéseinek ez a peripetiája, egész Európa rémülettel és undorral, Magyarország kétségbeeséssel nézte a pozsonyi eseményeket. A pozsonyiak pedig visszafojtott lélekzettel lesték, a mint Kollonics a várban fogvatartott négy református lelkészt ós Lányi György korponai evang. tanítót vasra verve vitette Berencs várába. Egy másik csoport Eberhardra, egy harmadik Nagyszombatba, egy negyedik Németujvárba küldetett katonai fedezet alatt. A Dunán dereglyén szállíttatott egy csoport Győr és Komáromba, végül az utolsó csoport kocsin Schottwienbe. A pozsonyi lakosság szemeláttára fosztották meg a fedezetre kirendelt hajdúk e szerencsétlen lelkészeket a náluk levő értékeseb holmijuktól. Még a következő napon is mentek el egyes csoportok Kapuvárra és Sárvárra. Tanúi voltak a pozsonyiak annak is, a mint az elitélt és várfogságra induló lelkészek egymást bátorították és a távozó kocsiról és dunai dereglyéről egy-egy zsoltár vagy egyházi ének elenyésző hangját hozta vissza a szellő, hirdetve a csüggedezoknek, hogy az igaz vallásos érzületen semmi erőszaknak sincs hatalma. Még így is maradt vissza Pozsonyban néhány református lelkész, kiket a „Schwarze Stube", „Löwengrube" és sótoronyba zártak el,

1 majd Lipótvárba szállítottak. Az evangelikus lelkészek ezen sanyargattatása minden emberiesen érző szívben részvétet keltett: a tömeg is kiérezte, hogy itt nem gonosztevők megérdemlett büntetéséről van szó, hanem a hitérzület üldözéséről és csak annál inkább ragaszkodott a maga hitéhez. Ha pedig tehette, az üldözöttnek védelmére kelt, neki menedéket és táplálékot nyújtott, így tudjuk, hogy 1679 január 23-án a Négyvödör-utcán lakó pékmester házánál napokig rejtőzködött egy protestáns tót lelkész, míg végre elfogták és börtönbe vetették. A leghathatósabb eszközt azonban arra, hogy a pozsonyi evangelikus polgárságban minden szervezkedés egyszersmindenkorra lehetetlenné legyen, abban látta Kollonich, hogy az evangelikus vallású polgárok aktiv és passzív választási jogát megsemmisíti. Könnyű volt ez 1672-ben, a midőn az evangelikus polgárok leg1 Liebergott's Tagebuch 73. o. nagyobb részben mint vádlottak Nagyszombatban voltak kénytelenek lenni. 1673-ban is még annyira az önkényuralom irányította a városi közigazgatást, hogy a pozsonyi evangélikusok szóba sem merték hozni az április 24-én, Szt-György napján gyakorlandó választási jogukat. 1674-ben csakis a katholikus polgárok jelentek meg a városházán a választás megejtése végett, azonban az ezen alkalommal felolvasott császári rendelet, mely szerint a választás elhalasztatik, annyiban szolgált némi megnyugtatására az evangélikusoknak, hogy a katholikusok is megakadályoztattak joguk gyakorlásában.

1 így tartott ez az állapot 1678-ig. Ekkor megvolt ugyan engedve a tisztújítás, hanem a káptalan és kamara két kiküldöttjének jelenlétében, a kiknek azon kellett iigyelniök, hogy a királyi hatalomnak és klérusnak nem tetsző ember ne kerüljön be a város tisztviselői közé. A protestánsok ezúttal sem szerepelhettek még mint választók sem, annál kevésbbé mint megválasztandók. Mindazáltal élénk figyelemmel kisérték a választási aktust. A hat év óta úgyszólván a Kollonics önkénye révén hatalmát gyakorló városi tanács és külső tanács, melyek tisztán katholikus elemekből állottak, annyira rosszul gazdálkodtak, hogy a kamara és káptalan megbízottai részéről erős dorgálásban részesült a városi közigazgatás és gazdálkodás nem csekély elégtételére a kívül maradt protestánsoknak, a kik reámutathattak arra, hogy íme erre vezet a város polgárainak megnyirbált választójoga és a protestáns elemnek kizárása a város önkormányzatából. Ezen közhangulat azonban az akkor még fennálló önkényuralom következtében semmiféle mozgalomban kifejezést nem nyerhetett, mindössze előre vetette árnyékát arra az időre, a midőn az önkény megszűntével, a polgárok ismét szabadságaikba visszahelyeztetnek. Összefoglalva már most az itt mondottakat: a protestánsok helyzete a gyászévtizedben az volt: lelkészeik elűzetvén, sem nyilvános, sem magánistentiszteletekre engedelmlik nem volt; templomaiktól, harangjaiktól, temetőiktől megfosztatván, katholikus templomokban mentek végbe kereszteléseik, esketéseik; halottjaikat katholikus temetőben katholikus lelkészek, leginkább jezsuiták temették. A köznép tömegesen olvad bele a katholikus egyházszervezetbe ; ellenállás csak a vagyonilag és műveltség tekintetében kiválóbbaknál észlelhető. Ezek egyideig a szomszéd evang. községekben végzik legalább gyónásukat, majd egymásután Bécsben a svéd követség kápolnájában, végül Sopronban az Eggenbergerféle udvartemplomban végzik ájtatosságukat. A nagyszombati felségsértési perben elmarasztalva, a nagy bírság és a katonabeszállásolás útján az anyagi tönk szélére jutva, polgári jogaikban is korlátozva vannak; mint mesteremberek nem lehetnek a céhek tagjai, nem tarthatnak segédeket, nem kapnak engedélyt mesterségük folytatására; ígéretet kell tenniök, hogy részt 1 Protocollum actionale, ddo 24. Április 1674 de electione et restauratione magistratus. Pozsony városi levéltár. Protocolla Tom. V. Pag. 287. Pozs. evang. lyceumi értesítő 1901. 40. o.