Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-11-03 / 45. szám

466 1905 főgymn. tanári kara. A szentesi iskolák isk. székei. A csanád-csongrádi és a szomszéd egyházmegyék képviselői papi és világi tagjai Haas Antal esperes felügyelő veze­tésével. A szentesi ev. egyháztanács, Mátéífy polgármester vezetése alatt. A békéscsabai ev. egyház küldöttsége Szeberény Lajos Zs. lelkész vezetésével. A tisztelgés után a püspök Zsilinszky M. elnöktársával meglátogatta Csathó főispánt, az alispánt, az ev. ref. és a róm. kath. görög-keleti lelkészeket, a rabbinust és a polgármestert. Esperesválasztás. A Bachát Dániel püspökké válasz­tása következtében megüresedett esperesi állást a budapest­városi esperesség egyházai egyhangú bizalommal Scholtz Gusztáv budai lelkészszel töltötték be. A választás minden tekintetben érdemes férfiúra esett. Kiváló szónok, ki irodalmi téren is szép sikerrel munkálkodott s ki a kerületnek 1896 óta egyházi főjegyzője, számos bizott­ságának munkás tagja. Érdemes voltát bizonyítja az a a tény is, hogy a tavaszszal a püspökválasztás alkal­mával komoly jelöltként szerepelt. A budai egyháznak 32 év óta buzgón működő lelkésze, kit híveinek szere­tete mellett más vallású polgártársainak tisztelete is környez. 1842-ben született Eperjesen, összes tanulmá­nyait is ott végezte, azonkívül egy évet töltött Jenában 1868-ban szentelte lelkészszé Máday superintendens, s előbb Gölnicbányán, 1873 óta pedig Budán működik áldásosán. Istennek áldása kisérje őt tovább is. Lelkésziktatás. „Magyar-Boly" ifjú lelkészét, Vértesi Zoltánt mult hó 3-án iktatta főesperesi megbízásból hiva­talába Czipott Áron mucsfai lelkészt. Az ünnepélyen az egyházközség felügyelője, dr. Berzsenyi Jenő járásbiró, Frigyes főherceg ottani uradalma tisztviselői és a világi hatóság élén a dárdai főbiróval szinte megjelentek. Az ünnepélynek egyik megható mozzanata volt, midőn az új lelkészt édes atyja, Vértesi Sándor zalaistvándi lelkész megáldotta. Az Úr őrizze meg új szolgája bemenetelét és kimenetelét! Rövid hírek. Kőszegen okt. 22-én iktatták be az új lelkészt, Stráner Vilmost. A beiktatáson gr. Apponyi Albert s a vele érkezett országgyűlési képviselők is megjelentek. — Tisza-Földvár Brózik Károlyt válasz­totta lelkészül. Az új lelkész több éven át volt segéd­lelkész az elaggott Masznyik János mellett s benne az egyház kitűnő erőt nyer. — Az egyetemes lelkészi érte­kezlet nov: 8-án délután, az egyetemes énekügyi bizott­ság nov. 9-én d. u. tart ülést. — Kemenesaljáról. Varga Gyula esperes okt. 15-én szentelte fel Pálfa-Martonfa leányegyház új iskoláját Pulay Gábor bobai lelkész segédkezésével. A kis egyház lélekszáma mindössze 267, s Bobához tartozik. Evek óta megadóztatták magukat a hívek 600—600 K-val, a gyámintézet segítsége is meg­jött, míg végre az összeg felszaporodott 5600 K-ra. Az iskola szép tágas épület, kőből épült s cseréppel van fedve; a tanitólakás 2 nagy szobából s a szükséges melléképületekből áll (mind kőfal és cseréptető). Az összes költség 6000 kor. A fenmaradt pár száz korona adósságot a hívek néhány év alatt letörlesztik. — Zala­Egerszeg a jövő tavaszszal belefog a templomépítésbe, Alsó-Lendva pedig a bérházépítésbe. Ez utóbbi helyen a zavarok elcsendesültek. — Az egyházmegye elhatározta, hogy Luther műveinek megrendelését minden egyház­községre kötelezőnek mondja ki. Követendő szép példa. Reformációi ünnepek. A dunántuli ág. hitv. ev. egyházkerület soproni főiskolája (theologia, főgymnasium s tanítóképző) a reformáció évfordulóján, 1905. évi okt. 31-én d. e. 9 órakor, a lyceumi épület tornacsarnokában emlékünnepélyt rendezett, a melynek műsora a követ­kező volt: 1. Stein: „Uram, ki volna náladnál több..." Énekli a tanítóképzőintézeti énekkar. 2. Alkalmi imádság. Mondja Hetvényi Lajos, intézeti exhortátor. 3. Sántha K.: „Luther a wormsi birodalmi gyűlésen." Szavalja Csukásy Lóránt, VII. oszt. gymn. tanuló. 4. Áldjuk, Isten, nagy neved" — Ambrus-féle dicsének. Énekli a főgym­násiumi vegyeskar. 5. Alkalmi beszéd. Mondja Baliko Lajos, III. évf. theol. hallgató. 6. Horváth Béla: „Október 31 -én." Szavalja Kovács János, IV. évf. tanitóképző­intézeti növendék. 7. Közének. (Kis énekeskönyv 42. sz. 5—6. v.) — A pozsonyi ág. hitv. evang. theologiai aka­démia ifjúságának „Székács József"-köre 1905. október 31-én d. u. 5 órakor a theol. akadémia dísztermében ünnepelt a következő műsorral: 1. Jövel Szentlélek Úristen. Énekli a theol. akadémiai énekkar. 2. Megnyitó beszéd. Mondja Jónás András. 3 Gályarabok éneke. Szavalja Kiss József. 4. Ne csüggedj el kicsiny sereg. Énekli a theol. akad. énekkar. 5. Luther családi élete. Irta és felolvasta Törteli Lajos. 6. Kozma Andor: Krisztus mindenütt. Szavalja Horémusz Pál. 7. Isten a mi erős várunk. Énekli a theol. akadémiai énekkar. — A besz­tercebányai evang. egyesület 1905. évi november hó 5-én, vasárnap este 5 órakor saját helyiségében tartja refor­mációi emlékünnepélyét. Műsora: 1. „Erős vár a mi Istenünk", dr. Luther Mártontól 1. és 2. vers, énekli a közönség. 2. „Radvánszky György két mátkája", törté­neti rajz, felolvassa a szerző: Kovács Sándor pozsonyi evang. theol. akad. r. tanár, az egyesület vendége. 3 Thalberg S.: Ábránd Mayerbeer I. „Hugenották" c. dalműve felett, zongorán előadja Beniats Darinka úrleány. 4. „Az ördögűző ténta" Kozma Andortól, szavalja Palinay Margit úrleány. 5. „Hymnus", énekli a közönség. IRODALOM. („Az Allatok Világa"). Brehm Alfréd nagyszabású müvéből ismét megjelent egy füzet, a mely mindenekelőtt aktuális: a szúnyogokat és legyeket, a nyári keservek ezen elsőrangú okozóit ismerteti. A mezőgazdasággal foglalkozók számára különösen érdekes, mert a légyfajták között sok a nékik nagy károkat okozó. Brehm főleg a hesszeni légy meg­ismerését tartja szükségesnek. Miután elmondta, hogy nevét attól a tévhittől nyerte, hogy ezeket a legyeket, innen Ame­rikába Heiszter tábornok hurcolta be 1776-ban, a hesszeni fejedelmek rabszolgákul eladott zsoldosokkal, konstatálja, hogy túl a tengeren 1778-ban, majd 1850—57-ig lépett föl töme­gesen és nagy mértékben károsan. Hazánkban 1833-ban Károly főherceg uradalmában Magyar-Óváron födözték föl, a hol néhány nap alatt a búzának két harmadát pusztította el s azóta a búzának és a rozsnak félelmes ellenségévé vált. 1863 és 64-ben Tolna és Fehér megyékben, 73—75-ig Somogyban, 78 és 79-ben Fehér, Pest megyében és a Bács­kában lépett föl nagyon kártékonyán. Oszszel és tavaszszal pusztít. A hesszeni légytől ellepett őszi vetés április végén olyan, mintha télen kifagyott és tavaszra ébredve kiszáradt volna. Nem kevésbbé hasznos és új adatokkal szolgál a többi légyfajta ismertetése is. Nagyon veszedelmesnek tartja a selyilegyet, a mely a dögöt sem veti meg, sőt a dögszagú Stapéliák különös virágait is megajándékozza velők, ha meg­tévesztik. A füzet a puposlegyek ismertetésével végződik. Mellékletül a Herkulesbogár képe van illesztve. A mü kiadói Légrády Testvérek, V. Váci-körút 78. Egy füzet ára 80 fillér. Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom