Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-11-03 / 45. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 465 évének negyvenedik nevezetes évfordulóját s régi kar­társa, Fadgyas Pál nyugalomba vonultával a gyülekezet iskolaszéke egyhangúlag őt választotta iskolai igazgatónak. Az okt. hó 22-ére összehívott közgyűlést, melyen szép számmal vettek részt nemcsak az evang. egyház­község hívei, hanem más felekezetekhez tartozó érdek­lődők is s a melyen jelen volt a vármegye kir. tanfel­ügyelője is, I'só Vince egyházi elnök imádsággal nyitotta meg, kérve a gondviselést, hogy áldását küldje le mind az ünnepeltekre, mind az ünneplőkre. Utána dr. Fischer Sándor egyházközségi felügyelő emlékezett meg a tanítói állás fontosságáról s a két ünnepelt tanító érdemeiről, kiemelve majd félszázadot meghaladó tanítói működésük áldásos voltát. Az ünnep első része az iskolafentartó ev. gyüleke­zet üdvözlése volt, A gyülekezet egyházi elnöke, I'só Vince üdvözölte a jubilánsokat az egyházközség nevében. Gróf Laszberg Rudolf főispán elsősorban mint egyháztag emelt szót; de más minőségben is szót kér. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter nevében is üdvözli a jubilánsokat s midőn ezt teszi, átadja a közoktatásügyi kormány elismerő leveleit. A miniszteri elismerő levelek a közgyűlés előtt felolvastatván, Benedek Vince konventi jegyző az illetőknek átnyújtotta azokat emlékül való meg­őrzés céljából. Ezután Gróf Endre a kebelbeli kartársak nevében üdvözölte a jubilánsokat. A szívből jött beszéd a szivekhez szólt. A régebbi tanítványok háláját Németh Elek gyülekezeti ügyész tolmácsolta. Az iskola jelenlegi tanítványai nevében Káldy Lajos és Berecz Mari V-ik osztályú növendékek mon­dottak csinos beszédet, melyben kedves hangon ecsetel­ték tanulótársaik őszinte érzelmeit. Az ünnepelt férfiak a szívélyes üdvözlést külön-kiilön szivük mélyéből kö­szönték meg, kívánva a jóságos ég bőséges áldását azokra, kik a reájuk nézve örökre emlékezetes ünnepélyt rendezték s a kik őket a mai napon jó kívánságaikkal felkeresték. A jubilánsokat a díszközgyűlés alkalmából is többen üdvözölték. Igy többek közt, mint felsőbb egyházi hatóság, a győri ev. egyházmegye esperese, Horváth Sándor téthi lelkész. Meleghangú levélben gratulált dr. Fischer Gyula győri kir. ügyész is, ki volt tanítóinak a mai nap ünne­pélye alkalmából hálatelt szívből fakadó üdvözlését fejezi ki. A szép, lélekemelő ünnepély ezzel véget ért s a díszközgyűlést az egyházi elnök hálaimádsága zárta be. Benedek Vince. Templomszentelés Kornán. Gyönyörű ünnepe volt Szt. h. u. 18-ik vasárnapon a nógrádi egyházmegyebeli Uhorszka anyaegyházközséghez tartozó Korna leány­egyházközségnek. Szép új temploma és a követelmények­nek minden tekintetben megfelelő új iskolája felavatását tartotta meg. A felavató beszédet a püspök megbízásából Hrk János alesperes, a szószéki beszédet pedig Lehoczky Géza turicskai lelkész tartotta; ennek végeztével Balczó Lajos ozdini lelkész az Úr szent vacsoráját osztotta ki s végül Bodnár Sámuel uhorszkai segédlelkész egy eske­tést végzett, mely után az alesperes imádságával Ároni áldásával az ünnepi istentisztelet véget ért. A szakadó eső dacára nagy közönség gyűlt egybe a szomszéd köz­ségekből, hogy örüljön az örülő kicsiny, de hitbuzgó sereggel, melynek régi vágya: hogy az Urat otthon, saját templomában dicsőíthesse, teljesült. De kell, hogy az összes ág. h. ev. hívek örömmel vegyék tudomásul e tényt, mert lélekemelő cselekedet az, midőn 208 lélek hegyek tövében fekvő, vízmosta árkos, csak gyengén termő földje terméséből hatezer koronát áldoz szives örömmel, lelkesedéssel azért, hogy Urát és Istenét — kiben minden bizodalma s ki egyedüli segítsége — saját templomában is dicsőíthesse. Hány anyagimádó szégyenül meg! És hány hívő szív emelkedik örvendő hálaadással jóságos Istenünkhöz! Valóban tiszteletre­méltó azon áldozatkészség, a melylyel 208 lélek 6 ezer koronát áldoz Isten dicsőségére, a mostani anyagias világban s akkor, midőn már ezreket meghaladó számú, jómódú taggal biró egyházközség, csak a segélyzöalapok és intézetek nagymérvű igénybevételével tudja egyházi épületeit fentartani. Isten segedelmével és áldásával a lelkész s érdemült főesperes, Svehla János érhette el csak az áldozatkészség e ritka nagyságát, mert hisz igazán atyai szeretete, hívei minden szükségéhez le­ereszkedő jósága, az Isten igéjének Istenben nyugvó szív hitével szivekhez szóló hirdetése gyújtotta meg és élesztette a hitbuzgóság lángját, mely a híveket oly nagy. Istennek tetsző cselekedetre késztette. Ezt igazolja azon fájdalom is, mely a hívek arcán tükröződött vissza akkor, midőn megtudták, hogy gyermeki tisztelet és szeretettel várt lelki atyjuk, betegsége miatt, örömükben részt nem vehet. A Mindenható és jóságos Isten áldja és őrizze a kornai gyülekezetet s tartsa meg neki és nekünk szeretett lelki atyját és díszünket sokáig! Templomszentelés Szentesen. Vasárnap, e hó 29-én, nagy ünnepségek mellett szentelte fel Bachát Dániel püspök a szentesi ág. hitv. ev. egyházközség új tem­plomát. Az ünnepélyen résztvett Szentes polgársága val­láskülönbség nélkül s közös volt az öröm az Úrnak emelt új hajlék fölött, a mint közös volt a szeretet és lelkesedés is, melylyel a Szentesen megjelent Bachát Dánielt és Zsilinszky Mihályt fogadták. Szombaton dél­után érkezett meg Szentesre a templomszentelő ünnepre, a püspök, a kerület világi elnöke s Droppa Vilmos tábori ág. ev. esperes. A vendégeket a vasútnál a városi tanács, az ev. ref. egyház részéről dr. Csathó Zsigmond főispán, Futó Zoltán és Gerőcz Lajos lelkészek fogadták. Meg­érkezésükkor Mátéffy Ferenc polgármester üdvözölte a püspököt és Zsilinszkyt, mire Bachát megköszönte a szives fogadtatást. Ezután az ág. hitv. ev. és ev. ref. templomok harangjainak zúgása mellett vonult be a püspök az új templomhoz, mely ez alkalommal zászló­díszt öltött. A püspök a templom ajtajáig ment, hol Petrovics Soma esperes lelkész üdvözölte a főpapot, mire Bachát válaszolt. Másnap, vasárnap vette kezdetét a tulajdonképeni templomszentelés. „Isten, Téged szívből imádunk", — kezdetű gyülekezeti ének után Bachát püspök Thomay József szegedi és Czinkotszky Márton alberti lelkészek kíséretében az oltár elé lépett s fel­szentelte a templomot. Gyönyörű karének után Szebe­rényi Lajos békéscsabai lelkész mondotta el nagy hatással alkalmi szószéki beszédét. „Erős várunk nekünk az Isten" kezdetű gyülekezeti ének után Leszich László tótbányai lelkész mondotta úrvacsorai beszédét, melynek végez­tével a lelkészi kar az Úr asztalához járult. Gellén János kántor vezetése mellett az ev. ref. vegyes kar énekelt ezután igen szép éneket, majd Petrovics Soma szentesi lelkész keresztelt. „Maradj meg áldásoddal" gyülekezeti ének után Bachát püspök az oltár előtt ároni áldásával bezárta az istentiszteletet, s a hívek a Hymnus hangjai mellett hagyták el a templomot. Istentisztelet után Bachát Dániel a lelkészlakon fogadta a bejelentett tisztelgő küldöttségeket. Megjelentek előtte: a jótékony egyesületek női tagjai ev. ref. róm. kath., izraelita vallásúak hit­felekezetí különbség nélkül együttes'en. Utánuk az ev. ref. egyház képviselői Futó és Gerőcz lelkészek veze­tésével : a róm. kath. plébános segédlelkészével; a görög­keleti egyház képviselői a lelkész vezetése mellett. Az izraelita hitközség képv. a rabbinus vezetésével. Az állami

Next

/
Oldalképek
Tartalom