Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-27 / 44. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 456 E gyilkos közönynek átl kifejezést Tompa, midőn csüggedten, bánatosan kiált fel, mintha a maga csalódását siratná: S minő kin az, mit a lángész visel . . .! Ha tiltva van áldozni Istenének! Üldözve sors, ember mindenfelől : Az oltár is, melyet rakott, ledől, És a tüzet, mit úgy élesztgete, Elfújja a részvétlenség szele ! Egy örök erkölcsi igazsággal vesz búcsút a három meg nem értett, lankadó művésztől, mintegy vigasztalásul szólva nekik : Boldog, ki csendes nyugalom után Meglátja a szép hajnal mint hasad ; Boldogabb, kinek álom s éj örök S nem tudja: hogy mikor lesz virradat.,.! „Sámson" a hasonló nevű izraelita hős végzetes történetét beszéli el, a kit ellenségei, a filiszteusok nem tudtak lebírni, de a bűvös Délila csókja erőtlenné tett, pedig intették jóelőre: Vigyázz ! veszélyben vagy, nincs rettentőbb veszély A csábító asszony lágy ölelésinéi. De hiába volt az óvás, a szerelem szenvedélye lenyűgözte s gyengeségében elárulta magát a szép démon előtt, a ki a filiszteusok kezére juttatta. Bibliai eseményt ád elő még ezen kívül „Jézus és a nép" s „Amnon és Támár". „Jézus és a nép" egyenesen dogmatikus kérdéseket bolygat. A vallás parancsa ellenére, annak félremagyarázásából eredő, sőt látszólagos rendelkezése alapján elkövetett gonoszságot rójja meg, mintegy azt bizonyítgatván, hogy a fődolog nem a száraz forma, nem a külsőség, — hanem a tartalom, az eszme és cél s a szellem, a mely megelevenít és a rideg keretekbe életet lehel. Isten előtt sem az a kedves cselekedet, melyik a szeretet és igazság örök törvényeit nélkülözi, bárminő tetszetős legyen is alakja, hanem a jósággal és irgalmassággal telített tett, ha még az emberektől készített szabályok valamelyikébe bele is ütközik. Nem a szertartás, nem a ceremoniális áldozat a lényeges, sőt ellenkezőleg : az egyszerű, cifrátlan és őszinte lelkesség. Boldogok, kik e szót megtartják: Nem áldozat, de irgalmasság! A mint a Mester, több tanítványával, Jeruzsálem felől jött, egy fügefa alatt egy beteg férfiút és egy „nyögő asszonyi állat"-ot talált, kit a páska-íinnepről hazatérő zsidók meg akartak kövezni, azt mondván, azért, mert a nő nem vett részt a szent áldozatban, nem nyert bűneitől megtisztulást, minthogy az útszélen fetrengő, nyavalyás embert ápolta, a helyett, . hogy a jeruzsálemi ünnepre sietett volna. De az Üdvözítő védelmére kelt az asszonynak, kemény leckét tartván a zajgó tömeg előtt : Kik ünnepen szegény- s betegnek Enyhülést hoznak : jót mívelnek ! S bizony bizony mondom tinéktek, Kik az oltárnál ünneplétek, S élvén kovásztalan kenyérrel, Imádkoztatok nappal éjjel, — Bizony bizony mondom tinéktek: Mind annyi jót nem művelétek, — S nem vagytok kedves Jehovának, — Mint maga ez asszonyi állat! „Amnon és Támár" kész drámai concepció, kerek és hatásos tragikai tárgy, egy rövid költői elbeszélés keretében. Amnon tragikuma a képzelhető legemberibb, bűnhődése — gyalázatos halála — gaztettének méltó és igazságos büntetése. A szelíd, ékes Támár csak szenvedő áldozat, fajtalan testvérének ártatlan zsákmánya. Hárman vannak testvérekül Izraelben: Amnon, Támár és Absólon. Amnon iszákos, búja gerjedelemmel teljes és tunya. Jellemzése után gyönyörű erkölcsi axiómát sző Tompa a bonyodalom szálai közé: Védő angyal áll a munkás megett, Elűz sok vétket, sok kísértetet: De ha a vérhez, melyet hizlala A heverésnek átkos pamlaga, — Melyen ezer kisértö gondolat, Megannyi álnok ördög látogat, — Ha a vérhez még lángja ér a bornak: Indúlatid kárhozatba sodornak! Részeges állapotában állati vágy támad benne, szép nővérére, Támárra. Csábítgatni kezdi, de a leány ellenáll; mikor látja, hogy így nem boldogul, erőszakkal gyalázza meg. Bűnének mikor tudtára ébred, megundorodik magamagától s a durván letört, hervadó virágszál, mint élő lelkiismeret áll előtte. Nem bírja nézni s elűzi házából. A szegény teremtés másik bátyjához, Absólonlioz menekül és elmondja a történteket. Absólon bosszút esküszik s elhatározza, hogy megöli titestvérét. Vendégül hívja, leitatja és megparancsolja szolgáinak, hogy pusztítsák el. A szolgák haboznak eleinte, de látván, hogy a részegségtől mozdúlni sem bír, így biztatják egymást: Bátran! kiált fel a lopó, ha lát: Ittas őr kezén pincét, kamarát; Bátran! mond a rossz nyelv, mit úgy se véd : Vegyük el a részeg becsületét! Bátran! lepjük meg, szól a nyavalya, A dobzódó úgyis keres maga! Bátran! síig a bün, ez most szót fogad, Vezessük, hol van inség, kárhozat! És végeznek vele. Amnon sorsa intő példa arra, hogy: Egyik bün a másiknak anyja; A vétek kárhozatba van, — Éljetek tisztán, józanon! „Bosnyák Zsófia" istenfélő hősnője a szeretet és könyörületesség mártírja. Mert a halálé lesz azért, hogy a dögvésztől elpusztított halottakat, zordon ura parancsa dacára is, eltemeti, — mondván siralmuk fölött: „Porladjon el, mi porlandó!" És ez alatt ... ki ül vala Gyémánt-tollal fényes kezében A jótett könyvénél mennyégben : Jegyzett az Úrnak angyala. „A testvérek" és „A világlátó" közös eszmekörben mozognak s mindkettőnek az a morális célzata, hogy az egyoldalú szenvedélyek, ha egyébként nemes tartalmúak, is, midőn elragadják az embert, okvetlenül romlásába viszik. „A testvérek" mindenike egy-egy külön szenvedélynek áldoz: minden gondolata, minden tette ennek szolgálatába szegődik. Az elsőt a hírvágy emészti, másodikat a kincssóvárgás gyötri, harmadikat a tudományszomj sarkalja emberfeletti munkára. De hiábavaló minden törekvésük, összes fáradságuk ; vállalkozásukat nem koronázza siker. Hiú reményeik megsemmisülése után, a költő mond fölöttük bölcs és igazságos ítéletet: Hír foglya! a legfőbb dicsőség abban áll: Ha itthon, bár kicsiny, de holtig hű valál! Ne légy a tengerek mélyében gyöngyhalász: A négy folyam között drágább kincset találsz !