Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-13 / 42. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 411 Az a helyes, az a természetes állapot, hogy a hazának minden fia, egyenlő hűséggel és szeretettel vegyen részt a haza boldogulásának munkájában. Főtisztelendő Testvér! Te mindenha vallottad ezeket a nézeteket s az egyház terén folytatott munkásságod tanúskodik arról, hogy egyenlő pásztori szeretettel viseltettél hitfelekezetünk bármely anyanyelvű tagja iránt. Ezt várják tőled egyházkerületünk vegyes nyelvű és nemzetiségű egyházközségei, hogy mint főpásztorunk egyenlő jóságos indulattal viseltessél irántuk s saját példáddal fejleszd sziveikben a hazaszeretet szent érzelmeit. Szóllanom kellene még az egyházkormányzatról, az egyház autonom jogairól, a melyek feletti éber őrködés püspöki hivatalodnak egyik legfőbb feladatát fogja képezni. De hiszen ebben bőséges tapasztalattal és gyakorlattal bírsz már is. Csakis szélesebb körben keilend ezt a fontos kötelességedet gyakorolnod. Nem mondom, hogy ez könnyű feladat lesz számodra. Előfordulhatnak nehéz megoldású ügyek és kérdések, melyek megoldása nem egy éjszakád nyugalmát fogja megháborítani. Jöhetnek állam és egyház számára súlyos, viharos napok, a mely viszonyok között nem lesz könnyű az eligazodás. Tanácsadód, támaszod nehéz viszonyok közt is a Te vallásos, hithű és hazafias lelkületed lesz, valamint oldalad mellett fogod találni nagyérdemű bölcs és az egyházi ügyekben nagy tapasztalatokkal biró elnöktársa dat ő nagyméltóságát, ki mindenkor készséggel fog támogatni bölcs tanácsával. Főtisztelendő Testvér! íme ezeket kívántam ezen ünnepélyes alkalommal, midőn püspöki méltóságodat elfoglalandó vagy, felemlíteni, s most zárom szavaimat azzal a hő kívánattal, hogy az igazságnak, a szeretetnek és vígasztalásnak lelke legyen vezérlő és támogató erő szent hivatalodban. A minden áldások örök Istene és Atyja áraszszon egyházkerületünkre s benne a Te személyedre és munkádra legjobb áldásait s engedje, hogy a mikor meg keilend jelenned az ő szent színe előtt, megnyilatkozzék feletted ama boldogító szózat: Jól vagyon — jó és hív szolgám -— kevesen voltál hív, nagyra bízlak ezután, menj be a Te Atyádnak örömébe. Amen. A beszéd után következtek a szokásos kérdések, mire Bachát Dániel térdre ereszkedve, balkezét a Bibliára téve, jobbkezének három ujját ég felé tartva letette a püspöki esküt: „Én Bachát Dániel esküszöm az elő Istenre, ki atya, fiú és szentlélek, egy bizony Isten, hogy püspöki hivatalomban, melyre az evangyeliomi ágost. vallású bányakerületben törvényesen választattam, hazám és felséges királyomhoz tántoríthatlan hűséggel viseltem; evangyeliomi egyházam javát tőlem kitelhetőleg elősegítem; az evangyeliomi szent tudomány tisztaságára, úgy mint azt a szentirat után a meg nem változtatott ágostai hitvallás adja elő, vigyázok; egyházunk s vallásunknak a bécsi s linci békekötéseken, 1791., 1844., 1848. és 1868-iki vallásbeli törvényeken alapuló jogai és szabadságai felett őrködöm; az egyházi ügyekben, félretevén minden gyűlölséget, kedvezést, felelmet és mindennemű emberi tekintetet, nem tekintvén atyafiságra, ajándékra, igaz és meggyőződésem szerint az egyházi törvényekkel megegyező ítéletet hozok; a gyülekezetek békességét, épülését, hasznát, teljes tehetségem szerint munkálom; kánonainkat s általában egyházi törvényeinket, valamint ezen bányakerület által előmbe szabott vagy szabandó utasításokat, úgy szintén az egyetemes gyúlés határozatait mind magam megtartom, minthogy mások is, a kiket illet, megtartsák, tehetségem szerint eszközlöm. A mint mindezeket teljesíteni igyekszem, úgy segítsen engem az Isten!" A Bibliát Belohorszky Gábor tartotta s az eskíimintát Petrovits Soma olvasta. Az eskü elhangzása után Sárkány Sámuel megáldotta az új püspököt. A kerület összes esperesei körülvették az oltár rácsaikövetkező s halk orgonaszó mellett elénekelték az ősi Confirma Deus hoc opus kezdetű éneket, még pedig ez alkalommal először magyarul. Utána megint közének következett. Közben a felavató püspök s az esperesek helyökre távoztak. Az új püspök egyedül maradt az oltárnál, az itt következő beszédet mondotta, imádkozott és áldást adott a gyülekezetre. Uram! áldd meg az én bejövetelemet és kimenetelemet most és mindörökké Amen. Székács, Szeberényi, Sárkány — hatalmas, tekintélyes, dicső elődeim örökébe lépek. Hatalmas elődök örökébe — én erőtlen és gyönge; tekintélyes elődök örökébe — én tekintély nélküli, kicsiny; dicső elődök örökébe én gyarló utód. Minél inkább ismertem őket, az Úr felkent szolgáit, egyházának igazi díszeit, annál inkább remeg szívem és megdöbben azon nagy és magasztos feladat megoldása előtt, a melyet ők, a dicsők fényesen, sikeresen megoldottak, de a melynek megoldására én magam elégtelen vagyok. Követni lehet őket — az feltett szándékom is, de utóiérni őket alig leszek képes valaha. Ez azonban nyugtalanságot, fájdalmat nem okoz nékem ; ha csak az ő szellemükben leszek képes működni, az ő szellemükben harcolni, alkotni, az ő szellemükben tűrni és szenvedni. Az ő szellemük pedig a krisztusi szellem volt. Nem a saját dicsőségüket keresték, — hanem a Krisztus dicsőségét; nem e világ kedvezéseit, kenyelmét, kincseit, — hanem az egyház fejének, főpásztorának, Uruknak hajlamát, kegyelmét, országát. Erre az útra kívánok lépni, az Úrnak méltatlan szolgája, én is az ő alázatosságával, az ő szelídségével, az ő türelmével, kitartásával, önmegtagadásával ma és holnap, mindenkor és mindenben reá tekintve, hozzá közeledve, az ő nyomdokaiban haladva, példáját szem elől soha sem veszítve, tőle magamat senki és semmi által eltántorítani nem engedve, tudva azt, hogy ö amaz igaz szőlőtő, mi a szőlővesszők; a ki ő benne marad és a kiben ő marad, az terem sok gyümölcsöt. Ha valaki ö benne nem marad, a szőlőn kívül vettetik és megszárad. János ev. XV. 5, 6. Az lesz az én legszentebb törekvésem, oda hatni, hogy a szőlőtőn megmaradhassunk; megmaradhassak én, megmaradhassatok ti, és megmaradhasson minden gondozásunkra megbízott keresztyén lélek. Vonakodva, aggodalommal, szent borzalommal vállaltam el a főpásztori állást, — mivel nem tekintem azt kitüntetésnek,csak méltóságnak; hanem inkább szolgálatnak, szolgálatnak a szó legnemesebb értelmében, mert a mi Urunk, a pásztorok pásztora, a ki önmagát áldozta fel az ő nyájáért, nem azért jött e világra, hogy neki szolgáljanak, hanem igenis azért, hogy ő szolgáljon mindeneknek. Ez a mi feladatunk, ez az én feladatom is. És ezen szent szolgálathoz mély alázattal, önmagát megtagadó hűséggel kell hozzá fogni, azért én sohasem kívántam, ebben a díszes állásban sem kívánok emelkedni, — r: em alászállani, Krisztus útjának