Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-06 / 41. szám

400 1905 szerint bam is jelszó; zászló, mely körül az elégedetlenek sorakoznak az elégedettek ellen. Kárhozatos, veszedelmes elv, — melynek már hangja borzaszt, megvalósulása pedig egy az élet kényelméről, kincseiről való lemondással. Az ily elvet szerinte nem szolgálni kell, hanem irtani kegyetlenül, mint vészhozó ragályt. Feledi, hogy a szeretet, ha tiszta és önzetlen, boldogabbá teszi azt, a kinek lelkében támadt, mint a kire sugarai esnek. A bibliai elbeszélés szerint a gazdag ember megkapta jutalmát: a pokol lángjai közé jutott, nem gazdagságáért, hanem végnélküli önzéséért. Sorsa arra tanít, hogy ne szeressük felettébb e világot és javait, mert kísértetbe ejtenek, tőrbe csalnak. Mindenható Atyánktól pedig kérjünk erőt arra, hogy az élet mindennemű kísértéseit legyőzhessük, a boldogabb napok idején alázatosságban, önzetlen szeretetben, Isten iránt való káládatosságban legyünk hasonlók üdvözítő mesterünkhöz. A szegénység el csüggeszthet, a fájdalom, szenvedés leverhet, de nem keményíti meg a szívet, mint a gazdagság. A szegény előbb talál, mert előbb keres útat. ajtót Istenéhez. Ne adj nékem Atyám, világi gazdagságot, mely gyarló lelkemet elszédítené, a te örökkévaló kincseidtől elszakítaná; hanem adj nékem olthatatlan vágyat szent országod örömei után, a melyek meg nem hervadnak. Végy el tőlem mindent, a mivel ingyen kegyelmedből eddig megáldottál, vedd el szemem világát, vedd el izmaim erejét, vedd el lelkem rugékonyságát, taszíts végetlen siralom, halál völgyébe, — békével viselem, csak a te szent igédnek szerelmét ne vedd el én tőlem! X. Vallásos irányú középiskolai evangyelmi ifjúsági körök. Az Evangélikus Orállő f. évi 30. számában Só. a Mária-kongregációkról s a mi feladatunkról ifjúságunk nevelése körül szólván, hangsúlyozza, hogy mi is alakítsunk a középiskolai ifjúság kebelében vallásos irányú köröket. Megmondja röviden, milyen legyen e körök címe, mi a céljok s mik a cél elérésére szolgáló eszközök. Szerettem volna, ha ezekről bővebben szól akár ő, akár más. Vártam is, hogy talán akad valaki, a ki ezt a fontos kérdést tollára méltatja, de mindhiában. Mivel e kérdésben közelről érdekelve vagyok, nem hagyhatom szó nélkül a dolgot. Megvallom, régebben gondoltam már arra, hogy célszerű lenne ilyen: az evangyélmi öntudatot ébresztő és erősítő köröket vagy egyesületeket szervezni, de vártam, hogy az erre irányuló mozgalom magából ifjúságomból induljon ki, mint lelki szükséglet. Várakozásom nem volt hiábavaló, mivel a mult iskolai év második felében felsőbb osztályú tanítványaim azzal a kívánsággal kerestek fel, hogy szeretnének evangelikus ifjúsági kört alakítani. En azonnal magamévá tettem az ügyet, hozzá is fogtam a megalakítás előkészítéséhez, de sajnálattal mondhatom, hogy ez a törekvésem nem járt oly eredménynyel, a minőt vártam. Tudva azt, mily fontos valamely egyesület működésére nézve annak szervezete, iránya, több olyan helyre fordultam, a hol ily irányú egyesület működésben van. Azonban a megkeresett kollegák közül csak egy méltatott válászára, a miért neki e helyen is köszönetemet fejezem ki, hogy közölte velem, mi az ő egyesületüknek célja, melyek az eszközei s milyen az eredmény. Tudakozódásommal azt akartam elérni, hogy a szervezés és vezetés körül valami hibát ne kövessek el, hogy munkám ilyenformán meddő vagy célt tévesztett ne legyen. Mert szerény nézetem szerint egy evangelikus ifjúsági egyesület nem lehet egyszerű kópiája a katholikus Máriakongregációknak, hanem annak magán kell viselnie az evangyéliom bélyegét, annak szellemét kell, hogy lehelje. Hiszen a két egyház között elvi ellentétek vannak s ezek következménye azután az, hogy a bennök fennálló egyesületek jelleme és szelleme más. A Mária kongregációk tagjait fogadalom útján toborozzák, mi ezt nem tehetjük s minekünk az egyéniség érvényesülésének kell útat nyitnunk. Ehhez pedig, — legalább én azt hiszem, ez a recept: „oly olvasmányokat adni az ifjúság kezébe, oly megbeszéléseket tartani velők azok felett, a melyek a szív és ész problémáit katholikus szellemben oldják meg", — se nem elég, se nem célravezető, még ha a katholikus szót eszményi keresztyén értelemben veszsziik is. Ha csak ezen a csapáson haladunk, könnyen abba az egyoldalúságba esünk, hogy csak az értelmet fogjuk táplálni, vagyis pusztán önképzőkört alkotunk, az érzelem pedig rövidséget szenved. Vagyis nevelünk protestánsokat, de nem nevelünk evangyélmi keresztyéneket, pedig nekünk az utóbbiakra van szükségünk. Elég protestánsok vagyunk mi, eléggé tudunk protestálni minden emberi tekintély, kényszer ellen, de nem vagyunk eléggé evangyélmiak. A protestáció nem elég az igazi keresztyénséghez. Minél inkább leszünk evangyélmiak, annál jobban közelítjük meg az általános eszményi keresztyénséget. Neveljük tehát az ifjat a mi történetileg kifejlett, jónak, jogosnak bizonyult speciális evangyélmi szellemünkben, hiszen egyházunktól, iskoláinktól nem szigetelhetjük el, sem azoknak speciális szellemétől nem zárhatjuk el. De nem is tudom én, megoldhatjuk-e az előttünk álló feladatot úgy, hogy az ifjút általános keresztyénnek neveljük, hogy evangyélmi keresztyénné lehessen vagy megfordítva kell tennünk: evangyélminak nevelnünk, hogy az eszményi keresztyénséget minél jobban megközelíthesse. Én azt hiszem, hogy az utóbbi a mi útunk, mert hiszen úgy nem nevelhetjük az ifjút, hogy általános, azaz egy felekezethez sem tartozó keresztyénnek neveinők, mert akkor a mi neveltjeinkből egy új felekezet: az általános keresztyéneké állhatna elő. Épen ezért azt hiszem, az ilyen ifjúsági egyesületnek egyik feladata az is kell hogy legyen, hogy az egyházhoz való ragaszkodást ébreszsze, erősítse, egyházunk nagyjainak emlékét megőrizze, ápolja, azoknak emléknapjait a maga módja szerint igazi evangyéliomi hűséggel és egyszerűséggel felelevenítse s így az érzelmet is táplálja. Ezeken kivtil jogosult lehet a reproduktiv és produktiv munka is ilyen egyesület kebelén belül. Egy-egy szavalat, bibliai tárgyú, egyház- és vallástörténeti munkáknak készítése és, a mi a speciális vallásos érzelem ébresztésére és ápolására legalkalmasabb : az ének és ima szintén helyet foglalhat programmpontjai között. De még e mellett is vigyázni kell, hogy egyszerűen önképzőkörré ne tegyük egyrészt, másrészt pedig, hogy ne legyen az a célzata, sőt még látszata sem, mintha a gyülekezeti vagy specialis ifjúsági istentiszteletet fölöslegessé akarná tenni. Ne legyen az se pápista lelkigyakorlat vagy methodista-féle kommandószóra való imádkozás, de pietista konventikulum se. Legyen benne az ének és ima annak a munkának, melyet az egyesület