Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-06 / 41. szám

I év Budapest, 1905. október 6. 41. szám. EVANGELIKUS ORÁLLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 k. A „Hivatalos Közlemények" meliéklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor , negyedévre 2.50 kor. — A Hiv. Közi. a főlap nélkül egész évre 4 kor. — A Hiv. Közl.-t az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., külön 4 kor. TARTALOM: A gazdagság próbája. X — Vallásos irányú középiskolai evangyélmi ifjúsági körök. Frenyó Lajos. — Tárca: A vallásügy a szécsényi országgyűlésen 1705-ben. Dómján Elek. — A soproni ünnepnapok. Só. — Egyházi élet. — Irodalom. — Pályázat. — Szerkesztői üzenetek. A gazdagság próbája. Luk. 16, 19—81. v. „Valaegy gazdag ember". Gazdagságról szólva ne gondoljunk pusztán vagyonra, szemkápráztató kincsre, a mit sokszor a szerencse pillanatnyi kedvezése szerez, egy szomorú perc ismét elrabol, ne bőséges ételre-italra, ne drága öltözetekre. A gazdagság a földi jólét teljességét jelenti: viruló egészséget, az anyagi gond tökéletes hiányát, az élvezetek sokféleségét, teméntelen változatát, családi örömöt, jó barátokat, a tudomány és művészet áldását, egyszóval mindent, a mit a földi vándorúton keresünk s a mit bujdostában ritka halandó érhet csak el. Mind e javak után hasztalan vágyódott a szegény Lázár; a kielégíthetetlen vágy talán még fokozta gyötrődését s mindez kéretlenül, érdem nélkül, mint égi adomány osztályrészül jutott a gazdagnak, hogy lelki gazdagságának próbakövéül szolgáljon. Földi szemnek leverő, elcsiiggesztő látvány: a jó, az igaz szendved s az önző, a kopárlelkü jólétben úszik s minden percnek leszedi rózsáit. Csoda volna-e, ha minden érző kebel fellázadna ez igazságtalan végzés ellen? De e felfoghatatlan igazságszolgáltatással kibékít bennünket az isteni gondviselés bölcsesegébe vetett hit. Isten nem súj tolhat, nem áldhat pusztán változékony kedvtelésből. A feddéssel és kedvezéssel egyiránt célja van, hogy neveljen, javítson s próbára tegye iránta való szeretetünket. A gazdag ember földi értelemben igazán gazdag volt. Példázatunk nem szól róla, de jelleméből következik, hogy már gyermeksége a vidám gondtalanság árnyékos berkeiben játszódott le szakadatlan öröm és boldogság között. A fúvó széltől is védett meleg családi fészekbe nem hatott be a világ küzdelmes országútjáról egyetlen feljajdulás, egyetlen tördelt sóhaj, mely egy-egy fáradt vándor ellankadását adta volna hírül. És ha talán behallatszott is, nem figyelt reá; hiszen a ki nem ült vele együtt ugyanazon fedél alatt, idegen volt előtte; akárcsak az út pora vagy a lehámlott veszendő fakéreg. Mit törődjék a jajszóval, hiszen az elgyengült hang mely füléhez jutott, érzékcsalódás is lehet. És ha nem érzékcsalódás, hadd emésztődjék keserű bánatában az. a kinek a jólét habzó italából, az öröm verőfényéből nem jutott! A látásán ébredt szánalom csak lehangol a kedv édes óráján s megmérgezi a legkívánatosabb gyönyört. Oh ha csak egyszer látott volna, mint fogékony gyermek, búba, gondokba merült családapát leégett hajléka puszta falainál felhős tekintettel, szülőt gyermeke betegágyánál, árvát keserves zokogással egy sírhalomra borúivá, súlyos nyavalyában sínylődőt reménytelenül feküdni kórágyán, egy percnyi életért esenkedve, talán a felnőtt férfiban olykor felújúltak volna a letűnt gyermekkor emlékei, hogy megóvják a felfuvalkodástól! De nem látott soha, — érezni még kevésbbé érzett fájdalmat. Teljes fásultságban, rideg érzéketlenségben nőtt fel. A gazdag bársonyba, biborba öltözött és mindennap vígan lakozék. De míg az édes gondtalanság lágy hullámain ringatózott, míg élvezett és örült, — nem jutott eszébe soha, hogy falatját megoszsza a szegény nyel, hogy hálát adjon Istennek jóvoltáért, gazdag áldásáért. Találó jellemzése ez a világ önző fiának, a kire nézve minden, a mi a világon van, Istentől fogva az utolsó porszemig csak vágyainak szolgája, élvezetének eszköze. A gazdagság az ő szemében természetes járuléka az életnek, törvényes járandóság az Úrtól, a ki teremtményeit táplálni és ruházni tartozik. Hogy ébredne szívében hála az áldások osztogatója iránt? Nem ismeri igaz mivolta szerint s az a gondolat fel nem tud támadni benne, hogy a sok jóval, a mit élvez, csak azért áldotta meg Isten, hogy akaratának végrehajtójává, eszközévé tegye, az éhezőket táplálja, a sírókat vigasztalja általa. De az önző gazdag nem érti meg az Úr szavát, önzése nem engedi, hogy megértse. Szeretet — az ő felfogása