Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-29 / 40. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 393 bekövetelt 150 forintnyi befizetés eszközöltessék, a fenmaradó 150 forint pedig az egyház folyó szükségleteire fordittassék. Ennek ellenében a 15 drb takarékpénztári részvény jövedelméből évente a 300 frtnyi tőke 5%-nak megfelelő összeg, vagyis 15 forint (30 korona) a népiskolai könyvtár gyarapítására fordittassék. Ebből két dolog világos. Először az, hogy az egyháznak fentebb kitüntetett 1200 koronányi befektetéséből 600 korona adomány útján fedeztetett. Másodszor az, hogy az alapítványozó maga hozzájárult ahhoz, hogy az ő alapítványa 600 korona erejéig, az egyház tulajdonát képező 15 drb részvény megfelelő hányadának alakjában kezeltessék és így ezen 600 koronányi alapítványi tőkének, az egyház akarata ellenére, más alakban való kezelése „az alapító határozottan kifejezett rendelkezésével ellenkeznék". A dolog tehát úgy áll, hogy a fentebb kimutatott 7271 kor. 06 fillér tiszta nyereséggel szemben, az egyháznak csak 600 koronányi tőkéje fekszik a 15 darab részvényben, a másik 600 korona pedig alapítványi pénz, mely az alapítónak határozottan kifejezett akaratából lett befektetve azokba. Kérdem ezek után: mi az intenciója a zsin. törv. 231. §-a e) pontjának? Nem-e az, hogy az egyházakat kockázatos vállalatok útján való károsodástól megóvja. Hát vájjon kockázatos vállalat-e egyházunkra nézve, ha 600 koronányi befektetett tőkéjét egy oly „közhitelű takarékpénztár" részvényei alakjában kezelteti, mely az egyházat 36 esztendőn keresztül 7271 kor. 06 fill, tiszta nyereséghez juttatta, melynek részvényei 60 koronáról 200 korona értékre emelkedtek és még folyton emelkedőben vannak? és nem fogna-e károsodni egyházunk, ha a felsőbb hatóság arra kényszerítené, hogy részvényeit eladván, az azért befolyó pénzt ugyanazon takarékpénztárban betéti könyvecskén 4%*

r

a helyezze el, mely most részvényei után nemcsak sokkal nagyobb kamatot, de az árfolyam fokozatos emelkedésével neki tetemes évi tökegyarapodást is biztosít ?! És hol mondja azt a törvény, hogy az egyházi tőkék csak betéti könyvecskék alakjában kezelhetők „közhitelű takarékpénztárak "-ban. Ez a szó nem foglaltatik a törvényben. Tehát nincs kizárva az, hogy az egyházi tőkék — kellő biztosíték mellett — esetleg más alakban is kezelhetők legyenek takarékpénztárilag. A lényeg az, hogy az a takarékpénztár, mely az egyházi tőkéket kezeli, „közhitelű" legyen és kellő biztosítékot nyújtson a kezelésére bízott pénzekért. Kétséget nem szenved, hogy a törvény nem ad jogot az egyházaknak arra, hogy az egyház vagyonát kellő biztosíték nélkül bármiféle pénzintézetek részvényeibe helyezzék el. Ez veszedelmes volna. De a hol az egyházak a törvény meghozatala előtt 23 esztendővel oly részvények birtokába jutottak, melyek a beléjük fektetett tökét több mint tízszeresen visszajuttatták az illető egyháznak s melyeknek értéke folytonosan emelkedik : ott az egyházakat arra kényszeríteni, hogy ezen biztosan jövedelmező részvényeket az egyházi vagyont felelősség mellett kezelő közegek becsületes meggyőződése és az egyház vagyonának gyarapítására irányuló akarata ellenére eladják és ez által nemcsak saját egyházuknak anyagi károsodást okoznak, hanem egyszersmind azon „közhitelű takarékpénztár"-nak, mely évtizedeken keresztül az illető egyháznak vagyonát, jövedelmét tetemesen gyarapította, s melyre, habár más alakban — úgyis kénytelenek volnának pénzüknek kezelését bízni — hitelét rontsák ! Ezt én sem jogosnak, sem méltányosnak, sem az észszerűség követelményeivel megegyeztethetőnek nem tartom. Ha mi, mezöberényiek a zsin. törv. meghozatala után, bár a legjobb szándékkal, puszta spekulációból vásároltunk volna takarékpénztári részvényeket az egyház pénzén: akkor igenis a törvény által meg nem engedett kockázatnak tettük volna ki az egyház vagyonát s felelősségre volnánk vonhatók a felsőbb egyházi hatóság által. De mi ezt a törvényellenes czelekedetet el nem követtük. Egyszerűen megtartottuk és továbbra is megtartani kívánjuk azon részvényeket, melyekbe egyházunk a törvény meghozatala előtt 23 esztendővel, teljes joggal — és mint az eredmény mutatja — egyházunkra nézve a legnagyobb haszonnal, fektetett egy bizonyos, aránylag csekély összeget, mely azóta több mint tízszeresen megtérült az egyháznak. Mindezeknél fogva kérdem: megsértettük-e az Alkotmány 231 §-át akkor, a midőn a mezőberényi „közhitelű takarékpénztár" részvényeit ez ideig el nem adtuk s mindaddig, míg nevezett takarékpénztár „közhitel"-nek s virágzásnak örvend, az egyház jövedelmének fokozhatása céljából, eladni nem kívánjuk? Van-e jogunk azokat az egyház birtokában megtartani mindaddig, míg abból egyházunkra nézve hasznot várhatunk? Vagy kötelesek vagyunk azokon túladni, az egyház anyagi hátrányára? Felvetettem a kérdést, mely elvi oldalánál fogva kell, hogy érdekelje egyházunk jogászi és pénzügyi szaktekintélyeit. Nagyon örülnék, ha ezek részéről valaki e b. lap hasábjain hozzászólani szíveskednék e kérdéshez — nem polémia kedvéért, — hanem tisztán a magunk s velünk esetleg hasonló helyzetben levő egyházak tájékoztatása céljából. Jeszenszky Károly, ev. lelkész. Szerkesztői megjegyzés. A kérdést ajánljuk jogászaink figyelmébe. Megvitatásra hasábjainkat készséggel átengedjük. Részünkről csak annyit jegyzünk meg, hogy a pozsonyi evang. egyháznak is vannak több százezer koronára rúgó értékű részvényei s a felsőbb egyházi hatóság a vagyon elhelyezésnek e módját eddig sohasem helytelenítette, sőt az egész vagyonkezelést egyenesen példaszerűnek nyilvánította. TÁRCA. A vallásügy a szécsénvi országgyűlésen 1705-ben. Irta: Dómján Elek. Az országgyűlés, a mint mondottuk szeptember 12-én nyilt meg istentisztelettel, melyet a katholikusok és protestánsok külön tartottak. Azok a „veni sancte-" val, emezek a „jövel szent-lélek"-kel készültek a tárgyalások megkezdésére. Ezután az ország sátorában gyülekeztek a rendek, a honnan küldöttség hívta meg a fejedelmet a gyűlésre, a kinek gyűlést köszöntő szavaira Telekessy egri püspök a rendek nevében a jó kívánságokat viszonozta. Ezután ifjabbik Ráday Pál, a fejedelem titkára „dicséretes magyar stylussal" mondotta el a fejedelemnek egyedül a haza javára végzett dolgait; a mi után ismét a fejedelem emelvén szót, kifejtette a rendek előtt a jelen gyűlés összehívásának célját: tanácskozni és határozni, teljesen szabadon szólásban, szavazásban teljes egyenlőséggel a békesség munkája tekintetében és más fontos ügyekben Ezen kijelentésével kapcsolatosan letett minden hatalmat és méltoságot, melyet az egyenként letett hűségeskü ez ideig reá ruházott, kijelentvén, hogy mint egyszerű polgár kiván a gyűlésen jelen lenni és magát mindenben a közakarat végzéseinek alávetni. Ezzel el-