Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-09-01 / 36. szám
349 EVANGELlliUS ŐRÁLLÓ 1905 már a szülői ház nem mindenütt ád. A templomlátogatás is szenved ez alatt. S a vasárnap délutánját meg mulatságra szánják. E korban a katechizáción, főkép városokban a fiatalságot alig bírja ott tartani az ember. Mit lehet e korban e téren tenni? Egyleteket alakítani. Egyházi énekkart szervezni. Itt a tanító diakónusa a lelkésznek. Ha a hajadonok bent vannak az egyházi énekórában vasárnap estéjén, majd jönnek utánuk a legények is experto crede! Azután nem kell ott csak énekelni: felolvasást is tarthatunk, főkép egyházi thémákról. A felnőttek oktatása áldott. Benéz oda a nép is. Ezen missió áldott, főkép ha a lelkésznek működése odaterjed, hogy a vegyes házasságok esetén az evang. fél legyen előre felvértezve a reversalisok ellen. E téren a mi evang. hiveink a leggyengébbel:: 2/3 veszítünk. Azelőtt hazánkban az evangélikusok hitfelekezeti öntudata a legerősebb volt: most a leggyengébb. Igen nagy szükség van e téren nálunk a lelkipásztorkodásra. Tudom, hogy más közegeknek, a gyakran se meleg, se hideg szülőknek is kellene segédkezet nyújtani a lelkipásztorkodás e terén, de a fő az ő cura pastorálisa. 0 a lelki atya. Ott, a hol felsőbb iskolák léteznek, a hol kell a lelkész, a hitoktató, a hol külön hitoktató van, a lelkész collegialis viszonyban álljon a hitoktatóval s ez az ifjúsági istentiszteleteknél diakónusa legyen. S kell, hogy a felsőbb iskolák hitoktatói legyenek missionáriusaink is. A fiatalságban kell az evang. öntudatot ébreszteni: egyházi énekórának, énekkörnek, gyámintézetnek kell lenni felsőbb intézeteinkben s ott kell az evangelikus iratokat terjeszteni tanulóink közt. A katholikusok e célból nem rég értekezletet tartottak, helyesen rendezték be a maguk szempontjából a missionálást; katholikus intelligenciát akarnak nevelni, náluk a hitoktató még a katholikus ifjúsági újságok terjesztője is, még az evang. intézeteken is (exempla illustrant, sed sunt odiosa, — tudok esetet) s mi evangélikusok tétlenül nézzük, hogy még evang. ifjaink kezébe is nem evang. iratok jöjjenek? A tétlenségnek és hivalkodásnak ideje letűnt, mert ha azon ponton maradunk, elseper minket az ellenáramlat. Visz is magával már többeket: az áttérések százaléka nőttön nő. Ezen körülmény nem folyománya az egyházpolitikai törvényeknek, a mint sokan mondják. Áttérések voltak 1895 előtt is s most áttérnek többen, nemcsak azon törvények által teremtett helyzetből kifolyólag, de ott, a hol felekezetüket eldobják, egészen más indokokból teszik: „nem fizetjük az egyházi adót", közömbös nekik a vallás stb. E téren a lelkésznek a missiói működése a legnehezebb pontra kerül, de kell. hogy e helyütt is végezze tisztét, S én ezen ponton is a missiói működést egybekötném a hitoktatói , teendőkkel. Hogy értem azt? Tudjuk, hogy délutáni istentiszteleteinkre keves ember jár, sok helyütt azt már be is szüntették. Tudom, hogy ez társadalmi baj nagyobb részében. De nézzük tisztán egyházi oldalát. Vasárnap délután egyszerű könyörgés nem elég a népnek, új prédikáció pedig többnyire nem kell; volt már délelőtt. Gondolnám, hozzuk be azt, a mi más országokban itt-ott dívik: azon időben, a midőn nincs katechizáció, felolvasásfélét tartsunk, de úgy és azt, a mi a templomba, az istentisztelet keretébe való. P. o. Jézus élete, a keresztyén egyház történetének szakaszai: apostolok, reformáció, üldözések korából, kapcsoltassék egybe a mi hitvallásunk tételeivel — hisz ép az támadtatik meg napjainkban. Jó, ha az augustana confessio fonalán hitvallásunknak a bibliával való szoros összefüggéséről tud a hivő nép. Ily szabad előadások, a katechizációnak némileg analóg tere, gondolom üdvösek és templomba is valók ; ima és ének úgyis istentiszteletté alakítja át az órát. Ezzel végzem. Tudom, hogy a thémát még ki nem merítettem, mert a lelkipásztorkodás hitoktatómissiói teendőiről volna még mondani való: de az időt nagyon is lefoglaltam, pedig több dolgom is lenne most, Azért mondok Áment s megnyugtatásomra szolgálna, ha Tisztelendő testvéreim is mint igent, erre Áment mondanának, nem a részletek egyes adatait tekintve, de a célt szem előtt tartva, mely engem vezetett. Kérem a kegyelem Istenét, hogy az Ő kegyelmének Ámenje legyen velünk lelkipásztorkodásunk terén. . . . Ámen. OKTATÁSÜGY. Megjegyzések az új népoktatási törvényjavaslathoz. A Berzeviczy-féle 1904. évi népoktatási törvényjavaslatot a nógrádi esperesség tanítói kara f. évi SziráIcon tartott értekezletén tárgyalta, alulírott referatuma alapján. Minthogy e javaslat népoktatásügyünket mélyen érinti s egész hazai evang. egyházunk beléletére kiható, nem lesz tán érdektelen, előadásom lényeges tartalmának — esetleg szélesebb körben való megbeszélés végett — rövid kivonatban való közlése. Az 1868- évi 38. t.-c. a magyar népoktatás ügyében korszakalkotó munka volt. Ezzel a törvénynyel léptek be iskoláink a kulturnemzetek iskolái közé. Ezzel a törvénynyel lett lerakva alapja tanügyünk mai állásának. Sajnos azonban sok tekintetben nem felelt meg a mai kor követelményeinek s így jött létre az 1904. évi törvényjavaslat, mely hat fejezetre oszlik. I. Tankötelezettség. Az 1. §. csak annyiban tér el az 1868. évi 38- t.-c. 1. §-tól, hogy a javaslatban határozottan ki van mondva, hogy a gyermek 6 éven át mindennapi, 3 éven át pedig ismétlőiskolába tartozik járni. A 3. §. kimondja, hogy a mely gyermek 6 év alatt el nem sajátítja a szükséges tudnivalókat, még 1 éven át köteles mindennapi iskolába járni. Ez a §. sok kellemetlenséget fog szerezni különösen a felekezeti tanítóknak. A falusi szülők úgyis nehezen várják, mikor szabadul meg gyermekük az iskolától, hogy vagy a háztartásban segítkezzen, vagy esetleg szolgálatba mehessen. És ha figyelemmel kisérjük azon tanulókat, látjuk, hogy azok vagy gyenge elméjűek vagy hülyék s ha még 1 évig is fognak járni, akkor is szellemileg hátramaradottak lesznek, hátráltatni fogják a tanítást s rontják a többi tanulókat. Meggyőződésem szerint ezen §. a javaslatból kimaradhatna. A 7. §. a vallásoktatás címén fennálló zúgiskolákat egyszersmindenkorra megsemmisíti, a mi nagyon helyes intézkedés. Az iskolamulasztásokról intézkedik a 8. §. a midőn súlyos pénzbírsággal sújtja a szülőt, gazdát v. gyámot, ha gyermekét visszatartja az iskolától. A milyen helyesen intézkedik ezen §., olyan helytelen és káros a 12. §., a mely kimondja, hogy 10 éven feliili gyermekeket a szorgos munkaidején feloldja az iskolalátogatás alól s csak annyit követel meg, hogy hetenként két napon át taníttassanak. És itt felmerül az a kérdés, mikor is van faluhelyen szorgos munkaidő ? Március 15-től november l-ig. E szerint a tenév 4 x/ 2 hónapig tartana. Kérdem most, létezik-e oly ügyes tanító ki a nagy halmaz tananyagot képes volna feldolgozni? Létezik-e oly gyermek, a ki ily rövid idő alatt kellő sikerrel befejezné a tanévet? Ki fog azért szenvedni? A tanító. Ezen §-t módosítani vagy kihagyni kellene.
