Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-08-18 / 34. szám

334 1905 ennek kell odahatni a gyűléseken, hogy a a gyakorlati lelkészképzés dolgában végrevalahára intézményes úton intézkedjünk — s erre legalkalmasabbnak vélném, ha a különböző lelkészi értekezletek a kérdést napirendre tűzve, egyöntetüleg odahatnának a kerületeken s végül az egyetemen, hogy itt azt véglegesen dűlőre vigyék. Ezt pedig így gondolom. Eszközöljük ki a kerületi gyűléseken s aztán az egyetemen, hogy ez utóbbi, amaz előbbeniek javaslatára, minden kerületben szemeljen ki 5—6 tekintélyes, kiváló praxissal biró s elismert sikerekkel ékeskedő lelkészt, a kiknek kezébe adatnék a theologiákból kikerült ifjú Timotheusok további gyakorlati kiképzése. Történnék pedig ez oly formán, hogy az ifjak a szakvizsga után egy évre okvetlen ily lelkészhez küldendők, a hol okvetlen ennek családja körében, teljes ellátásban is részesülnek. Nagy súlyt helyezek arra, hogy fiatal emberünk mintegy családtagjává legyen atyai főnökének és mesterének, mert ebben nagy ethikum rejlik. Természetes dolog, hogy ez ingyen nem történhetik s e végből az egyetemes gyűlésnek évről-évre 40—50,000 K-t fel kellene a költségvetésébe vennie, illetőleg intézményesen ily tételt meg kellene egyszer s mindenkorra állapítani, a melyből — mondjuk az illető lelkipásztorok kapnának évi 1000 K-t s a fiatal emberek is ugyanennyit. Ennek az ú. n. collaboratori systemának kettős nagy. haszna volna. Egyrészt ifjaink megkapnák az igazi gyakorlati előkészültséget a legjobb iskolában, az élet iskolájában, a leghivatottabb mesterek személyes atyai vezetése mellett, a honnan aztán nyugodtan mehetnének akár segéd, akár rendes lelkészi állomásaikra; másrésztpedigazintézmény kitűnő hatással volna lelkészeink ambíciójára is, nemcsak, mert a munkában segítséget, sőt e mellé jutalmat is kapnak, de mert ez a megbízatásuk egyenes kitüntetés számba menne, mi csak jótékonyan emelné lelkészi karunk tudományos és társadalmi színvonalát. E mellett az illető egyházak is feloldatnának a káplántartással járó költség terhe alól. Ily nagy célra pedig az a 40—50,000 korona nem is sok, ennyibe egy seminarium is okvetlen bele kerülne. És hozzá ily intézmény létesítéséhez nem kell se külön épület, se költséges felszerelés, se internátus: a leytermészetesebb életiskola volna ez s úgy hiszem, a legáldásosabb is. Tegyék meg hát lelkészeink ez irányban teendőjüket. Ha ez eszme tetszésükre talál, úgy — mint mondottam — vegyék azt értekezleteik programmjába, vigyék át onnan az administrativ közgyűlésekre, s ne nyugodjanak, míg az egyetemes egyház ily intézményt nem létesít. Gondolom, evvel a kérdést gyökeresen megoldhatjuk s a felpanaszolt lelkészhiányról jóval kevesebb okunk lesz majd panaszkodni. Stromp László. Politizáltunk-e egyházunkban ? A fejér-komáromi egyházmegye anyagyülekezetei két törvényhatóság: Fejér- és Komárom vármegye területén feküsznek. Mindkét törvényhatóság közgyűlési határozattal utasította tisztviselőit, hogy az önként befizetni szándékolt adókat se fogadják el, míg az alkotmányos kormányzat helyre nem áll. A gondnokok hiába vinnék be az egyházközségeik adóját, az adópénztárak visszautasítanák őket. Vájjon politizáltunk-e, mi több: pártpolitikát űztünk-e egyházunkban akkor, mikor az egyházmegye az E. A. 87. §. j) p. s az egyházközségi szervezetről és ügyvitelről szóló szabályrendelet 77. §. e) p. értelmében hasonló tartalmú utasítást adott a hatósága alá tartozó egyházközségeknek, kiegészítve ezt azzal, lipgy tegyék az időnként esedékes részleteket takarékpénztárba, hogy ha majd az alkotmányos kormányzat helyreálltával az összes esedékessé vált adót megkövetelik, zavarba ne jöjjenek s új kivetéssel ne kelljen zaklatniok a népet?! Ez az egyszerű, száraz tényállás, melyre az „Őrálló" megüti a nagy dobot, illetéktelen, a legabsolutistikusabb eljárásnak minősítve azt, a melylyel pártpolitikát viszünk egyházunkba; a másik egyházi lapunk plane királyi ügyészért is kiált ellenünk. Természetesen; mert ezzel az „érdemileg, hazafiúi szempontból nem tárgyalt" határozattal talán egy téglát vittünk mi is ahhoz a bástyához, a mely mögül oly sikeresen folyik a nemzeti önvédelem harca napjainkban, — ezért vagyunk az Evang. Egyházi Szemle szemében lázadók és lázítók s ezt rójja meg az Evang. Őrálló is, hisz „procul abeste profani" ; ezért fogják ránk megható egyetértéssel a politizálás, sőt a pártfoglalás — dicsőségét! Nézzünk szemébe a vádnak! Az Őrálló szerint a népe pusztulását látó s a fölött könyező Üdvözítő politikai irányadásul (?) jelenti ki: „Adjátok meg a mi a császáré, a császárnak és a mi Istené, Istennek!" — elismervén ezzel földi hazája tényleges kormányát. A másik lap arra az apostoli intésre figyelmeztet: „Minden lélek a felső hatalmasságnak engedelmes legyen, mert nincsen hatalmasság, hanem Istentől és a mely hatalmasságok vágynák, Istentől rendeltettek". Az evangéliumi keresztyénség amaz elvét fejezvén ki mindenik idézet, hogy el kell fogadnia amaz ország felsőbbségét, a melyben földi szervezetének életgyökerei vannak. Nos hát ez a hatalmasság nálunk is meg vagyon, de nem ám a császári hatalomban, mint a Jézus korabeli Zsidóországban, vagy az apostoli kor Rómájában, hanem a nemzetgyűléstől hozott s királyi szentesítést nyert törvények ama foglalatában, abban az alkotmányban, a mely szigorú fenségben uralkodik egyaránt király és nemzet felett, a mely legfőbb oltalma e földön minden intézményünknek, a mi magyarhoni evangeliumi anyaszentegyházunknak is — t. Evang. Egyházi Szemle! Nem a királyok és kormányok kegye, hanem az isteni gondviselés és népünk hithűsége mellett a törvény, az alkotmány tartott meg és tart meg ezután is minket a hármas bérc és négy folyam hazájában. Ennek a hatalmasságnak minden lélek engedelmeskedjék, engedelmeskedjék akkor is, mikor ez az engedelmesség a hatalom tényleges birlalóira kényelmetlen. S vájjon politizáltunk-e egyházunkban, mikor ezt mívelte a fejér-komáromi egyházmegye ? Ez a hatalmasság, ez az alkotmány áll ismét harcban, mint annyiszor negyedfélszázad óta, azzal a sötét idegen hatalommal, a mely az ellenreformációt, a Bástákat, Kollonitsokat, Karaffákat hozta reánk, a mely elszedte templomainkat, gályákra vitte, földönfutókká tette lelkészeinket, kiirtotta véreinket, a mely mióta csak hatalmi körébe ragadott bennünket, minden évszázadban egész hekatombákat áldozott népünk fiaiból, a mely miatt máig sem juthatunk jogos örökünkhöz s elnéptelenednek gyülekezeteink,, mert ennek a népnek minden munkáját, véres verejtékének minden csöppjét ama Moloch oltárain kell feláldoznunk, elvonva azokat legéletbevágóbb szükségeinktől. Nem egyes yártok harca ez egymás között, hanem a nemzet törvényesen megnyilatkozott akaratának az egész országgyűlés s az összes törvényhatóságoknak harca ama sötét ellenség ellen, nem fegyverrel, de a törvénykönyvvel kezeinkben. S ebben a harcban részt kell vennie egyházunknak is az Üdvözítő ama szavai