Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-08-11 / 33. szám

—. • rr. 1905 1905 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 327 államé, csaknem egészen s helyén az egyházra egészen más égetőbb feladatok várnak. Mondom, nem sopánkodom ama változás fölött, sőt örülök neki, hogy az állam immár az iskolaügyet elsőrangú feladatának ismeri s annak vezetésére törvényes igényt formál. Megilleti, tegye. Az egyház e téren kénytelen neki engedni — s ez a kényszerűség az egyháznak még csak előnyére válhatik, mert így megszabadulva az iskolaügy felette nagy terheitől, erőit oly célok szolgálatába fordíthatja, a melyek őt sokkal közelebbről érintik. Özvegyek, árvák, elaggottak esdve kérik védelmét. Sinlő, pusztulóban lévő templomok, tornyok, harangok, felszerelések nélkül szűkölködő, csapások által sújtott gyülekezetek várva-várják szabadítását. A jövő nemzedéknek a reformáció szellemi örökében való megtartása — mely csak a család által lehető — sürgetőleg követeli leánynevelésünknek minél intensivebben vallásos irányú felvirágoztatását. Tanítóképző ügyünk még vajmi kezdetleges s a szükségletnek megfelelő számban nem képes hithű és művelt ifjú tanítónemzedéket nevelni: és féltett középiskolai oktatásunk is nem egyenes képtelenség-e evang. tanárképző nélkül ? De minderre nincsen pénz, mert a középiskolák sokat, nagyon sokat felemésztenek. Nem jobb volna hát ezeknek szaporításával felhagyni s erőinket más, az egyház természetes hivatásának inkább s közelebbről megfelelő feladatok szolgálatába fordítani? Oly kérdések, a melyek felett — úgy hisszük — méltó gondolkozni, különösen most, a mikor annyira vállalkozókká lettünk, hogy protestáns egyetemet is szeretnénk állítani — az államnak !!. .. Mindezekből elvileg igen megfontolandónak tartjuk s csakis igen nyomós okok és feltétlenül kényszerítő körülmények mellett tudnók helyeselni erőinknek oly irányú lekötését, a midőn az államtól a segélyt elfogadva, tulaj donképen magunk segélyezzük az államot és pedig egyéb közvetlenebb s vitálisabb érdekeink nyilvánvaló hátratolásával. A mi a kérdést in concreto illeti, tudósító úr egyoldalú információja alapján nem látjuk azt oly tisztán, hogy benne Ítéletet mondhatnánk. Ezt rábízzuk azokra, a kikre az ügy tartozik : azon biztos feltevésben, hogy végső megállapodásukban a lelkesedés mellett az ügynek mindenoldalú mérlegelése s első sorban evangelikus egyházi érdekeinknek szemmeltartása fogja vezetni. — p. KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Szent Bonifáciusnak a németek apostolának, ki 755. jún. 5-én halt vértanú halált, emlékét a m. jún. havi fordulón nagy fény és pompa kifejtésével ünnepelte meg a német r. k. világ, a vértanú apostolnak a fuldai dómtemplomban levő sírja mellett. Az ünnepségre összegyülekezett Németország egész r. kath. püspöki kara, a politikusok, tudósok, katonaság, egyletek, társulatok, diákság igen nagy számban s a szerzetes rendek egész özöne. Vasárnap reggel harangzúgás s tarackdörgés hangjai mellett vonult be az ünneplő sereg a dómba, élén a püspöki kart vezető 3 bíborossal. Kopp boroszlói biborosérsek végezte az ünnepi misét, dr. Korúm trieri érsek prédikált, a maltai lovagok ünnepi szolgálatot végeztek, a diákság teljes díszben állott sorfalat, a templomból kiszorult tömeg számára pedig a dómtéren felállított oltárnál Nachtwey pater, apostoli präfektus tartott misét, a melynél 2 néger fiú ministrált. Délután ünnepi körmenetben hordozták körül a vértanú szent ereklyéit: fejét, egy karját, püspök botját s egy tőrt, miközben zeneharsogás, tarackok puífogása és harangzúgás között Kopp érsek mintegy 40,000 embernek osztotta áldását. Előző napon nagy ünnepi gyülekezet volt, a melyen dr. Schmidt mainzi igazságügyi tanácsos Bonifáciust, mint „a kath. ember fénylő példányképét" méltatta. Gröber heilbronni törvényszéki elnök „a katholikusoknak 8-ik és 20-ik századbeli szervezkedéséről" elmélkedett, Kopp érsek pedig „a hitben való szakadás" gyászos dolga felett kesergett, mely megbontotta Bonifácius nagy művének egységét. Az ünnepnapot fényes illumináció zárta be, nagyszerű tűzijátékkal. Sajnos, egy rakéta szikrájától a dómtemplom jobb tornyának egyik ablaka tüzet fogott s éjfélkor az egész torony égő lánggal lobogott, miközben a gyönyörű hangú harangok elpusztultak. Szerencsére a toronytető a dómtérre dőlt le, mert ha esetleg a templomtetőre esik, az egész dóm, összes ereklyéivel — miket éjidőn lázas sietséggel menekítettek ki a veszedelem helyéről — a lángok martalékává lesz. A „der alte Grlaube" c. egyh. lap, melyből e tudósításunkat merítjük, e jelenségben intő jelt lát, mintegy a gondviselés tiltakozását az ultramontanismus ellen, a mely Bonifáciust a modern pápás egyház apostolává igyekszik tenni s a mely a vallásos igazságok kifejezésére legjobb eszközül a rakéták, kivilágítás, tarackdurrogatások s hasonló látványos s zajos külsőségeket tartja. Ily egyházi ünnepekből — úgymond — nem szabad hiányozni mint functionáriusnak — a tűzoltóságnak sem . . . A Vatikán úgy látszik, megint nagyon megszorulhatott a Péterfillérek dolgában, mert ultramontán lapok egész elégiákban nyögik el panaszaikat, különösen a „liberális" lapok „rosszakaratú hiresztelesei" ellen, mintha a „Szent atya" nem szorulna rá a Péterfillérekre. így legutóbb a „Magyar Állam" is, július 13-iki számában elmondja, hogy a „Szent atyának" csak a legszükségesebb kiadásokra havi 400.000 lira kell. A pápának „feladata — úgymond — fentartani oly intézményeket és méltóságokat, a melyek az ő világhatalmi állásával járó reprezentáláshoz okvetlenül szükségesek" stb. . . . Ujabban, az aug. 5-iki számban ismét foglalkozik e témával s elegikus hangon panaszolja fel, hogy „a pápai udvarnak csillogó fénye elmúlt s ezzel a kardinálisok kilátásai is alászálltak. A hatalmas dísztemplomok és műkincsek fentartására és restaurálására hiányzik a pénz ... A pápa nem tudja támogatni a jó sajtót sem . . . Macenásságról szó sincs már . . . Rómában egymásután dől össze minden: egyház, vallás, erkölcs, művészet". Sajnos, a modern katholikusok nem tudják felfogni — panaszolja tovább — hogy a pápa a modern helyzetben él. Hogy „egy világegyház egészen máskép él és gondolkozik, mint 1900 év előtt Kelet egy kis községe". Hogy a „mostani sociális és gazdasági életviszonyok teljes függetlenségét kívánják a római pápának, Krisztus földi helytartójának, a kinek országa ugyan nem e földről való, de el kell terjednie mégis az egész világon ..." így emelkedik hát a pápa, Krisztus földi helytartója, a világ urává s vonul megette hátra a Krisztus — egy 1900 év előtti keleti kis községbeli rabbi igénytelen hivatalába... Hát persze, persze, a Világ Urának sok pénz kell, a mi még az ő rabbi elődjének nem kellett. Nevezett lap könnyű módját tudja, hogy lehetne a „Szent atya" szorongatott helyzetén segíteni. „Ha minden katholikus havonta, vagy évente egy akármilyen kis összeggel hozzájárulna a Péterfillérekhez, úgy plébániánként, egyházmegyénként és országonként oly összeget lehetne küldeni Rómába, a mely teljesen elég lenne ahhoz, hogy a Szentatyát anyagilag teljesen függetlenné tegye". Vagyis amolyan fejadó-féle eszme, a melynek megvalósításával egész világ „O Szentsége a Szent atya" adófizető tributáriusává lenne. Amint hogy ez