Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-06-16 / 25. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 253 Egyik költeményében az „Enfer"-ben („Pokol") maga mondja, hogy Cahorsban született. Születésnapját nem ismerik határozottan, de 1495—97 közé teszik. Atyja Marets, vagy Marét János, kinek a Marót név csak mellékneve, normandiai eredetű volt és fiatal korában egyik-másik nraságnál iródeákoskodott. 1505 körül de Sonbise asszonyt a királyi udvarhoz követi. Itt nemsokára kedvenc titkára lesz Bretagnei Annának, majd a király, XII. Lajos választja maga mellé komornyikul. A fiatal Kelemen az udvar légkörében nőtt fel s tanulmányai befejezése után Messire de Neuville apródja lett. Első költői kísérletei feléje fordították a nagyok figyelmét s 1519-ben I. Ferenc Yalois Margit hercegnő kíséretéhez rendeli. Itt éli legszebb napjait: kegyeibe fogadja a hercegnő, kedveltje lesz a királynak és a főuraknak. Ez a boldogság azonban nem tart soká. Elkíséri Ferencet háborúiba, Pávia ostrománál fogságba esik, honnan csak nagy nehezen szabadulhat ki. A mint visszatér hazájába, gyanúba veszik, hogy a protestánsokkal tart s a Chatelet-börtönben el is zárják. Pártfogói Madridban vannak s így nem segíthetnek a szegény dalnokon; csak jó barátjának, Lyon Jametnek köszönheti, hogy megszabadul. Nyugtalan vérmérséklete és a roformáció tanaihoz nyílt ragaszkodása megint veszedelembe döntik. 1534 novemberében a katholikus vallást gyalázó és a papságot sértegető plakátokat ragasztottak ki a Louvre-palota falára, egészen a király szobájáig. Ez ügy kegyetlen üldözéseket vont maga után és Marót — kompromittálva lévén — Néracba menekült, hol Yalois Margit, már akkor Navarra királynője, adott neki menedéket. Itt sem maradhatott sokáig, mert jelenlétével nem akart kellemetlenségeket okozni jóltevőjének és egy éjjel Ferrarába szökött. De a pápa és a papság üldözése elől innen is kénytelen volt Velencébe futni. Időközben kálvinistává lett. 1537-ben már Párisban találjuk, hol de Tournon kardinális előtt újból belép a katholikus egyházba. A király jutalmul visszahelyezi régi állásába és megadja azelőtti jövedelmét. írói munkálkodása közben, Vatables tanácsára, fordítani kezdi Dávid zsoltárait versben, melyekből 1541ben megjelent harminc („Trente psaumes de David"), 1543-ban pedig ötven („Cinquante psaumes de David"). Ezzel magára vonta megint a Sorbonne haragját és futnia kellett. Turinba menekült, mert a szigorú Kálvin megtiltotta neki hűtlensége miatt, hogy Genfben húzódjék meg. És a „fejedelmek költője" elhagyottan, nyomorultul halt meg idegen földön 1544-ben. Marót költészete elég kiterjedt és kölönféle irányú. A pléiade előtti irodalomnak Villon mellett legkimagaslóbb alakja. írt elégiákat, balladákat, rondeaukat és kitűnő epigrammákat; de költői levelei alkotják múzsája virágait. Az egyházi költészet terén zsoltárfordításaival, énekeivel és imáival örökítette meg nevét. A francia aeszthetikusok szerint összes művei közt a vallásosak a leggyengébbek. És ezt annak tulajdonítják, hogy érzései nem voltak igazak, hanem affectáltak és minden bensőséget nélkülözők. Őt megihlethette ugyan az emberi rendeltetés misztikus gondolata, az istenség nagy eszméje, a mely mindenek fölött uralkodik; meg a vallás, az új szellem maga, mely Németország felől röppent át az Alpeseken: ezek őt a zsoltárok megírására késztethették, de egyénisége olyan volt, nevelése, az udvari élet kétszinűsége az ő lelkét is olyanná formálták, melyben az igaz nem, csak valami ahhoz hasonló, annak visszfénye születhetett meg. Altalánosságban való, hogy a vallásos költészet varázsát az érzések mélysége, közvetlensége és igazsága milyen egyszerű volna így a tanulmányozás! Az író évről-évre haladna előre a nélkül, hogy valami véletlen hiány pótlásán kellene tűnődnie. A mostani rendszer mellett könnyen elhányódik-vetődik. Talán a százados autonómiához való ragaszkodás nem zár ki olyas fajta megegyezést, hogy a jegyzőkönyveket egyházmegyék, kerületek s az egyetemes gyűlések ugyanazon nagyságban s alakban nyomassák. (Tolnai pap) TÁRCA. A magyar zsoltárok eredete. Irta': Gagyliy Dénes. Dávid király örökszépségű zsoltárai, a héber költészet gyöngyei, kerülő úton ugyan, de elég korán eljutottak hozzánk. Azután harminc esztendővel, hogy a német református templomokba bevezették, a magyar hivők ajakán is felhangzott. És azóta, úgy, miként Szenei Molnár Albert lefordította, mais tekintélyes részét képezik egyházi énekeinknek. Mivel a zsoltárok megjelenése irodalomtörténeti szempontból feltűnő esemény, nem lesz tán minden érdek nélkül való, ha fölkeressük azok legrégibb eredetijét és nyomon követjük idegen irodalmakon keresztül, mígnem szép hazánkba eljutottak. A wittenbergi tiltakozó pontok hatása alatt a reformáció tisztító szelleme feltartóztathatatlanul tör előre és meghódítja az elméket, az eleddig kétkedő lelkeket az új tanok igazságainak. A katholikus egyház nagy egységéből kiszakadt protestáns felekezet eldob mindent, a mi a régi felfogással csak látszólag is közösséget tartott. A híres vallásos himnusok, melyek Máriához és a szentekhez vannak intézve, nem kedvesek már az új egyház tagjai előtt s helyüket Luther énekei foglalják el. Majd, midőn a keresztyén hit reformálásában Zwinglivel egy radikálisabb áramlat indul meg s kialakul Kálvin egyháza: a lutheránus énekek kiegészítéséül, részint pótlásául szent Dávid zsoltárainak verses alakját iktatják be hivatalos egyházi énekekül. A héber zsoltárok első feldolgozója egy francia költő : Marót Kelemen. Rendkívül érdekes alakja a francia irodalomnak ; mint író az elsőranguak közé tartozik, de azért is fontos, mert az összes nemzetek kálvinista felekezetei •— közvetve vagy közvetlenül — utána indultak zsoltáraik készítésénél. Sajátságos jellem, a mely tele van ellenmondásokkal ; olykor még az emberi természettel is összeütközésbe jön. Hite és gondolkozása határozottság és meggyőződés nélkül való : ő sem buzgó katholikus, sem hithű református, mert ott hagyja az elsőt és átlép az utóbbiba, majd visszatér ismét. Vallásos érzése tehát közönyös és minden mélység nélküli s inkább a szeszély, vagy pillanatnyi behatások irányítják eszét és lelkét. Különben egész élete ilyen hullámzások közt telik el; nyugodt, gondtalan életet folytat egy darabig, de ezt börtönnel és száműzetéssel kell később fölcserélnie. Azonban balsorsában sem hagyja el soha elméjének élénksége, a mely minden helyzetből talál kibontakozást; költői genialitása, a mely minden körülmények között megnyilatkozik ; képzelő ereje, a mely elhagyatottságában mulattatja és derült kedélye, a mely szomorúságában megvigasztalja. A fogságban és üldöztetései alatt ép úgy megőrzi szelleme könnyedségét, mint a jólétben, a kényelemben; és ép úgy gúnyolódik saját maga fölött, mint hajdan a rászedett, vidám cimborákon.