Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-06-09 / 24. szám
246 EVANGELlli US ŐRÁLLÓ 1905 Nem azért volt ott Knox, hogy adja az udvaroncot; más feladata volt neki. A ki olvassa ezeket a beszélgetéseket a királynővel, s azt gondolja, hogy ezek egy plebejus pap közönséges izetlenségei egy finom, magasállású úri asszonynyal szemben, félreismeri azok tartalmát és lényegét. Szerencsétlenségre, lehetetlen volt udvariasnak lenni a skót királynéval szemben, a nélkül, hogy a skót nemzeti ügy iránt hütelen ne legyen. A ki nem akarta, hogy szülőföldje a becsvágyó Guisek ármánykodásainak legyen tág tere, s az Isten ügye lábbal tapodtassék a csalárdságok, formulák és ördögi műveletek súlya alatt, az nem kellemkedhetett. „Jobb, ha az asszonyok sirnak, — mondá Morthon — mintha a szakállas férfiak kénytelenek sírni." Knox a skót alkotmányos ellenzéknek volt híve: a nemesek, a kik pedig állásuknál fogva hivatva lettek volna arra, hogy oda tartozzanak, nem voltak láthatók; de ha valakinek, úgy Iínoxnak ott kellett lennie. A szerencsétlen királyné; — de a még szerencsétlenebb ország, ha ő boldog is lett volna I Mária se volt ment a nyerseségtől, többi rossz tulajdonságai között: „Ki vagy te, — mondá egy alkalommal — hogy a fejedbe vetted leckéztetni az ország nemeseit és uralkodóját?" — „Madame, egy olyan alattvaló, a ki itt született", felelte ő. Észszerű válasz. Ha az alattvalónak feladata: kimondani az igazságot, az alattvaló jogos téren mozog. Korholjuk Knoxot türelmetlensége miatt. Helyesen, bizonyára jó, ha mindnyájan a lehetőségig türelmesek vagyunk. De, alapjában véve, mindazok után, a miket erről a tárgyról mondanak és mondottak, mi a türelmesség ? Türelmesség az, a mikor a lényegtelent tűrjük s jól megnézzük, mi az. Legyen a türelmesség nemes, mérsékelt, igazságos, még a folgerjedésben is, ha már tovább tűrni nem lehet. De utóvégre nem azért vagyunk itt, hogy tűrjünk! Azért vagyunk, hogy ellenálljunk, ellenőrizzünk és diadalmaskodjunk. Nem tűrhetjük a hanyagságokat, tolvajságokat, igaztalanságokat, a mik ránk nehezednek ; azt mondjuk : hazug vagy, tűrhetetlen vagy. Azért vagyunk, hogy kiirtsuk a hazugságokat s valami helyes úton-módon véget vessünk nekik! Nem akarok sokat vitatkozni a mód fölött, csakhogy meglegyen, ez a fő. Ebben az értelemben Knox bizonyára türelmetlen volt. Egy, francia gályarabságra és sok egyébre azért kárhoztatott ember, mert szülőföldjén az igazságot hirdette, bizony nem lehet mindig szelíd kédélyű avagy jókedvű ! Nem akarom azt mondani, hogy Knoxnak szelíd természete volt, azt se tudom, hogy olyan volt-e, a kit mi rossz természetűnek nevezünk. Gonosz indulatú bizonyára nem volt. Becsületes, nemes érzések lakoztak ebben sokat a kiállott, nehéz küzdelmek közt élt, folyton harcoló emberben. Hogy ő királynékat volt képes rendreutasítani, súlylyal bírt azok közt a büszke, lázadó nemesek közt, a kik ugyancsak büszkék voltak, ha egyebek nem is, s ebben a vad országban utolsó lehelletéig egy bizonyos szellemi fenhatóságot volt képes gyakorolni, ő, a ki nem volt egyéb, mint egy „ugyanott született alattvaló" : ez, magában véve, azt bizonyítja, hogy a hozzá közel állók benne nem egy kiállhatatlan, hanem egy életteljes, erős SZÍVÓS embert láttak. Csak ilyen tudott fölényt gyakorolni. Szemére vetették, hogy székesegyházakat rombolt le és így tovább, mintha kapcáskodó, lázongó demagóg lett volt: tényleg épen az ellenkezője áll, a mi a székesegyházakat és egyebeket illeti, ha megvizsgáljuk a dolgot! Knox nem akart középületeket lerombolni; ő az emberek életéből akarta kivetni a söpredéket és sötétséget. A zavargás nem az ő eleme volt: életének tragicus vonása épen az volt, hogy kénytelen volt oly soká abban élni. Minden ilyen ember született ellensége a rendetlenségnek ; gyűlöli az abban léteit, de mit csináljon ? Sima hazugság nem rend; ez a foglalatja minden rendetlenségnek. Rend az Igazság, — minden dolog álljon azon az alapon, a hova tartozik : rend és hazugság nem férnek össze. Egészen váratlanul, ebben a Knoxban a pajkosságnak adománya is megvan, a mit, kapcsolatban egyéb tulajdonságaival, nagyon szeretek. Éles szeme van a nevetséges iránt. A skót reformációról írt története, durva komolysága mellett, tanúságot tesz erről. A mikor a glasgowi székesegyházba belépő két praelatus a fölött veszekszik, hogy kit illet meg az elsőbbség; siettetik lépteiket, egyik a másik elé akar vágni, megráncigálják miseingük szélét, végre pásztorbotjaikat harci bárdként emelintik: mindez neki pompás látvány lehetett ! Nemcsak gúny, harag, keserűség szól belőle, bár ebben sincs hiány. De igaz, szeretetteljes, egészséges nevetés deríti föl a komoly arcot; nem harsogó kacaj, hanem inkább a szemekben fölcsillanó mosoly. Becsületes, testvéries érzésű ember; a magas állásban levőknek és az alacsony sorsúaknak egyaránt testvére; rokonszenvében mindenkivel szemben őszinte. Kégi, edinburghi házában neki is megvolt a maga bordeaux-i bora; azok iránt, a kik őt szerették, vidám, társaság-kedvelő ember! Nagyon tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy Knox komor, rideg, eszeveszett fanatikus. Épen nem: ő egyike a legszolidabb embereknek. Gyakorlati, óvatos, tele reménységgel, türelmes; nagyon eszélyes elmékedő, nyugodtan szemlélődő ember. Tényleg typusa volt a most élő skótoknak; egy bizonyos sardonicus hallgatagság van benne; elég belátás és bátrabb szív, mint a miről önmagának is sejtelme van. Megvan az ereje hozzá, hogy olyan dolgokkal, a mik reá voltakép nem tartoznak, nem törődik. „Hát ez ugyan mire való?" De arról azután, a mi szorosan reá tartozik, arról ugyancsak akar beszélni és pedig olyan hangon, hogy az egész világ meghallja, annál nyomatékosabban, minél tovább tartott hallgatása. A skótoknak ez a prófétája előttem nein gyűlöletes! — Egész élete keserű küzdelem volt: pápákkal és fejedelmekkel viaskodott, bukás, élet-halálharc léptennyomon, mint gályarab evezett s számkivetésben bolyongott. Nehéz küzdelme volt, de győzedelmeskedett. „Van-e reményed?" kérdezték őt utolsó pillanatában, a mikor már beszélni se tudott. Fölemelte ujját, fölfelé mutatott és úgy halt meg. Tisztelet neki! Művei nem haltak meg! Munkájának betűje, mint minden emberé, meghal, de szelleme soha. Még egy szót épen erről a betűről, Knox munkáját illetőleg. Az a sérelem, a mit neki meg nem bocsátanak, abban állt, hogy ő a papokat a királyok fölé akarta helyezni. Más szóval, Skócia kormányát theocratiává akarta változtatni. Valósággal hibáinak ez a foglaltatja, főbenjáró bűn, a mit nem lehet neki .megbocsátani. Igaz, öntudatosan vagy öntudatlanul, ő a theocratiát, az Isten uralmát, akarta megalapítani. Azt akarta, hogy királyok és miniszterelnökök, minden néven nevezendő ember, köz- és magánügyben, a diplomatia terén és minden téren, a Krisztus szellemének megfelelően járjanak el, s értsék meg azt, hogy ez az ő törvényük, ez minden törvény fölött áll. Azt remélte, hogy ezt a dolgot egykoron megvalósulni fogja látni, s a könyörgés : „Jöjjön el a te országod" nem lesz többé üres szó. Fájt neki azt látni, hogy kapzsi bárók az egyház javait maguknak kaparították el; a mikor előterjesztést tett, hogy az nem világi, hanem egyházi vagyon volt, s igazán
