Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-06-02 / 23. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 224 Az országos evangelikus tanáregyesület. Albert József pozsonyi evang. lyeeumi tanár az Evangelikus Őrálló f. évi május hó 5-én megjelent 19. számában egy oly eszmét vetett fel, a melynek mielőbbi megvalósítása nézetem szerint minden evang. tanintézetben működő tanárnak hő óhaja. Arról van szó, hogy a hazai evang. középiskolák tanárai, református testvéreink mintájára, alakítsanak egy országos tanáregyesületet. Magyarországot sokan, a kik a kevés beszédnek, de az intenzív munkának a hívei, az egyesületek hazájának szokták nevezni, mert tagadhatatlan tény, hogy nálunk alig van város, a mely egysületi túltengésben ne szenvedne. Nemcsak, hogy különféle célok megvalósítására alakulnak úgyszólván városonkint külön egyesületek, hanem még azok az elemek is, a melyek azonos vezéreszmét követnek, számtalan helyen különböző egyesületekbe tömörülnek s ily formán valódi céljaikat kevesebb erővel szolgálhatják. Elég, ha e helyütt a társadalmi egyesületekre, a kaszinókra, no meg a sportegyesületekre hivatkozom, a mely kategóriákból majdnem minden városban találhatunk többet, ezáltal elérve azt, hogy együttes működés helyett egymás ellen, vagy legalább is egymásra reá sem hederítve „szolgálják" a közös célt. De bármennyire perhorreszkáljuk is az egyesületi élet aránytalan kiterjedését, senki sem zárkózhatik el az elől az igazság elől, hogy az egy irányban, közös cél felé haladók munkálkodásának, működésük sikerének majdnem elengedhetetlen kelléke erőik összesítése. Az egyéni akarat és eszme, legyen még oly nemes, nem igen bírja felvenni a versenyt a társadalomnak minden szépirányú mozgalmat tönkretevő betegségével, a közönynyel. Az egyén elenyészően csekély ereje nem tud megküzdeni azzal az általános felfogással, hogy az új tervek és áramlatok csak akkor érdemlik meg a megvalósítást, ha többen karolják fel azokat, Ebben van az egyesülés nagy fontossága. Illetékes helyen, a hatalom kezelőinél sem fogadják egyenlő mértékkel a szórványosan jelentkező egyéni indítványokat, kérelmeket és azokat, melyeket egész társadalmi osztályok, a közélet valaminő terén szerepet játszó egyesületek sürgetnek. Arról tehát, nem lehet szó, hogy az egyesületi élet nagy hatása ne volna érezhető. A kérdés csupán az lehet, valamely megalakuló egyesületnek van-e elég programmja arra, hogy önállóan szervezkedhessék ? Ha van, akkor nem lehet tagadásba venni az egyesület létjogosultságát sem. Már pedig egy megalakuló országos evang. tanáregyesület nemcsak ideiglenesen, de az állandóság jellegével is képes volna oly programmért küzdeni, a melynek megvalósítása messze felülemelkednék a szűkkeblű céhbeli érdekkörökön. Hisz a nevelés, az ifjúság képzésének nagy problémái folyton-folyvást elegendő anyagot nyújtanak az ilyen társulati működésnek. Csak a most szőnyegen lévő két fontos kérdésre, az 1848. XX. t.-c. végrehajtására és a középiskolai reformra vessük a tekintetünket és látni fogjuk, hogy mennyire időszerű volna e tárgyban a közvetlenül érdekelt tanári elemek számára lehetővé tenni azt, hogy a dolgot minden oldalról megvitathassák s legyen hely és alkalom, a hol eszméiket kicserélhessék. Albert József hivatkozott cikkében — igen helyesen — megpendíti azt az eszmét is, hogy az országos egyesületben a hazai evang. theologiai akadémiák tanárai is vegyenek részt, hisz — úgymond — nem szolgálna-e közoktatásunk javára, ha azokkal, a kik számára mi szállítjuk a növendékeket, néha-néha iidvös eszmecserét folytatnánk'? Kétségtelen, lio/y a tanáregyesületnek nem volna szabad csakis a középiskolai tanárokra szorítkoznia, annál kevésbbé, mert hiszen az érintkezőpont a fő- és a középiskolák tanárai között nemcsak ott található fel, a hol a növendékek szállításáról, vagy más szóval a főiskolai tanároknak a középiskolákat végzett ifjak értelmi színvonalát illető véleményéről van szó, hanem hazai protestáns egyházszervezetünk szelleme a fő- és középiskolák merev elválasztását úgysem tekinti követendő célnak, sőt a gyakorlatban is azt látjuk, hogy — mint pl. az eperjesi collegiumban — a közép- és főiskolák, bár önálló tanulmányi szervezettel élnek, de azért közigazgatásilag egységes jellegüknek fentartása az irányadó tényezők célzatainak, felfogásának a következménye. Szerény véleményem szerint tehát de lege ferenda szólva, legcélszerűbb volna az egyesületet a fő- és középiskolák, illetve ezek tanárainak közös egyesületévé tenni. Azonban ha ezt az eszmét helyesnek és mielőbbi sikerre érdemesnek találom, sajnálattal kell constatálnom azt, hogy Albert József collega idézett cikkében a főiskolák közül csak a theologiai akadémiákra óhajtja kiterjeszteni az egyesülés kétségtelen jótéteményét. A pozsonyi, eperjesi és soproni evangelikus theologiai főiskolákon kívül van még egy főiskolája a magyarhoni evangelikus egyháznak és ez az eperjesi jogakadémia. Illetlen dolog volna, ha különösen meleg szavakkal kísérelném meg ennek az egyetlen evang. jogi főiskolának a fontosságát jellemezni, mert hisz magam is annak a köíelékébe tartozom. De ha tudjuk, hogy az Albert-féle indítvány szerint az országos evang. tanáregyesületben minden magyarországi evang. fő- és középiskola tanári kara benne volna s csupán az egyetlen jogi főiskola rekesz tetnék ki onnan, akkor aligha méltányolnák értéke szerint azt az intézetet, mely 236-ra rúgó hallgatói létszámával egymagában is elég fontos helyet foglalhat el a hazai evang. tanintézetek sorában, nem tekintve azt, hogy ugyanazok a szempontok, a melyek a theologiai akadémiai tanárkaroknak a középiskolaiakkal való egyesülését befolyásolják, teljes mértékben fennállnak a jogakadémiák és a középiskolák között is. Hisz a theologiák ma már túlnyomórészt lelkészképző-intézetek ; igen kevés azok száma, a kik theologiai tanulmányaik végeztével — kellő egyetemi studiumok befejezte után — középiskolai tanári pályára lépnek. Az a tekintet tehát, mely a theologiák és a középiskolák tanárai között, mintegy a hasonló vagy azonos pályaválasztás ötletéből fokozottabb összeköttetést tartott fenn, ma már kevésbbé megokolt. A döntő, hogy evangelikus intézetekbeli tanárok egyesüljenek, mert ezeknek vannak közös érdekeik, közös eszméik, közös céljaik. Es most még csak egyet. Igen szerencsésnek tartom azt, a mit Albert kollega a megalakulandó tanáregyesület vezető személyiségeit illetőleg hivatkozott cikkében proponál. Valóban, ha a magyar közoktatásügy két olyan kiváló bajnoka állna az egyesület élére, mint Zsilinszky és Schneller, az a sikert már nagyrészben biztosítaná. És nekünk szükségünk is van oly férfiakra, kik az egyházi és iskolai élet terén élvezett kiváló hírnevükkel a mozgalom erkölcsi értékét emelnék. Mert itt is, ott is hallani lehet oly hangokat, hogy egyházi szervezetünk a tanári elem működésének a meglevő egyházalkotmányi keretekben is teret ad. Némelykor talán agressiv jelleget is tulajdonitanának a tanárok egyesületalapítási intencióinak. Már pedig meggyőződésem, hogy a mozgalomtól mi sem áll távolabb, mint az agressivitás. A saját ügyeinkre, a saját érdekeinkre, a saját eszméink megvitatására szükséges az az egye-