Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-26 / 22. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 217 III. 21. §• g) p- a. kijelenti, hogy „lelkészi hivatalra nem jelölhető, a ki nem ev. prot. házastárssal él". S viszont igen helyesen levonja e helyzet consequentiáját egyetemes lelkészi nyugdíjintézetünk törvénye és szabályrendelete, a mely a 18. §. e) pontban kimondja, hogy „ellátási díjra nem tarthat jogigényt, illetőleg a már megszerzettet elveszti azon özvegy, a ki az ág. h. ev. egyházból kitért". Ez utóbbi helyen tehát a kitérés még az ev. ref. egyházba sem engedtetik meg, illetőleg az ily kitérés is nyugdíj veszteséget von maga után. Nagyon helyesen. A kitérés azonos annak kijelentésével, hogy nekem ez vagy amaz egyházzal, mint ilyennel többé semmi közöm, dacára, hogy megmaradunk ő is, én is keresztyéneknek, sőt — jelen esetben — a reformáció híveinek. Ámde az egyház az illetőt mint ilyen alkalmazta, az illető lelkész neje is az egyháznak mint ilyennek volt a javadalmazottja — azért, ha a kettő közti jogi viszony megszűnik, szükségszerűleg megszűnik annak minden következménye is. Cessante causa cessat effectus. Természetes, ha a lelkész neje már eredetileg ev. ref. vallású volt, úgy férje után a nyugdíj teljes joggal megilleti, mert hitvallása ellen — házassága alkalmából — az egyház nem emelt kifogást, sőt azt törvényeivel védelmezi. Az egyet, nyugdíjintézet törvénye tehát — nézetem szerint e pontban, a mily morális, ép oly szabatos és világos. Félreértésre egyáltalán okot nem szolgáltat. Sajnos, nem mondhatjuk ugyanezt pl. a dunáninneni kerület idézett §-áról, a hol az „ev. prot." kifejezés r nagyon is ruganyos és bizonytalan. Nézetem szerint az v „ev. prot." gyűjtő fogalma alá tartoznak pl. az unitárius r testvérek is, mert hiszen ők is — mint a reformáció ^ egyik hajtása — tiltakoznak hit és erkölcs dolgában minden lelkiiismereti kényszer ellen ; úgyde, sajnos, lesznek bizonynyal nálunk is, a kik e tekintetben inkább Debrecennel tartanak. . . Ismétéljük, a lelkész házassága, hivatásának sajátos természeténél fogva, egész más megítélés alá esik, mint az egyéb egyházi tisztviselők s így a tanárok házassága is, a kiknek feleségeik — bárha kétségkívül egyénileg és társadalmilag sokat tehetnek az egyház érdekében de már, férjeik állásánál fogva, messzebb esnek a hivő nyájjal szemben egy papnéra való feladatkörtől, mert míg a papné, hogy úgy fejezzem ki magamat — mintegy közjogi személy, addig ők csak tisztán magánszemélyek a gyülekezetben, miként ennek bármelyik más nőtagja. Ázért itt a nő vallásának kérdésében nem is szabad oly, intrasingenseknek lennünk, mint pl. a lelkész feleségének vallásánál. Itt meg kell elégednünk annak erkölcsi elvárásával, hogy a felügyelő, a ^ tanár és a tanító is tudni fogja e tekintetben kötelességét és választottját meg fogja tudni nyerni a szíveiket , egybefüző szeretet hatalmas erejénél fogva, hogy elmondja kész örömmel Ruth vallomását: „A hová te mégy, veled megyek; a hol lakol, veled lakom; néped népem, Istened Istenem ... A hol meghalsz, ott temessenek el engem is.. S ha tán a nő, minden szerelem dacára, hitétől megválni mégsem volna képes, óh ne kényszerítsétek öt! A hol nincs meg az önkéntes hajlam, a hol sokkal erősebbek a gyermekkori emlékek traditiószálai, mint a szerelem kötelékei s azoknak elszakítása csak a nőiélek önmagával való meghasonlása árán volna lehetséges: ott kényszert alkalmazni bűn. Valóban helyesen idézi Zsindely István is Rousseau e szép szavait: „Valakit arra ösztönözni, hogy a vallást elhagyja, a melyben született, annyi mint őt rosszra ösztönözni, tehát rosszat cselekedni." Ámde annyival inkább el lehet várni az ilyen nőtől, hogy gyermekeit — nem reversális alapján, de önként, férje és családi érdeke iránti helyes megfontolásból — eyy vallásban, férje vallásában fogja neveltetni. S ha teszi: teljesen eleget tett női kötelességének. S ha nem teszi: keressétek a férjet, a ki nincs... Mert nem tudok elgondolni férjet, a ki ha férfi, nejére ez irányban hatni nem volna képes. Nejére, a ki őt szereti s a kinek „a függés életeleme." Hithű, buzgó evangeliomí szellemű és jellemű férfiről teljes mértékben áll az, a mit a vegyes házasságokra nézve Pál apostol a Korinthusbelieknek mond, hogy „a hitetlen asszony megszenteltetik az ő férjében.". (I. Kor. 7, 14.) S a hol ez nem áll be ! Ott újból hangsúlyozom, keressétek a férjet, a ki nincs. Mert a mely férfi és épen oly exponált állásban, mint egy felekezeti tanáré vagy tanítóé, de tán felügyelőé is, nem bír nejére a szeretet köteléke révén e hitbeli megszentelő erővel: hát bizony abból hiányzik legalább is valami, a mi a teljes férfit és férjet jellemzi. Azért mi amondók vagyunk, hogy a mi zsinati törvényünk e kérdést már helyesen megoldotta, a midőn annak erkölcsi momentumait emelte érvényre. Tovább menni s a dolgot más irányba terelni nem haszon volna, de kész veszedelem. Stromp László. OKTATÁSÜGY. Országos evangelikus Tanáregyesület. Lelki örömmel olvastam Albert Józsefnek, a pozsonyi lyceum kiváló tanárának e lapokban megjelent cikkét, a melyben felveti az országos evangelikus tanáregyesület eszméjét. Az országos református tanáregyesület budapesti gyűlésének impozáns lefolyása bírta Albert Józsefet e cikk megírására. Valóban ügyesen választotta meg az alkalmat hívó szózatának közzétételére, mert a református atyámfiainak életre való egyesülete — most különösen a budapesti gyűlés után — megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy mi evangelikus tanárok hazafias s kulturális missiónkat csak akkor fogjuk igazán betölteni, ha egymást megértjük s egyes iskoláink hagyományos szellemét, sajátosságát megismerjük -s hogy ez csakis ilyen tanáregyesület keretén belől lehetséges. Miután az eszme ilyen módon a sajtó útján is fel van vetve, azt hiszem, hogy az ügyet szolgálom, ha közlöm, hogy a tiszai egyházkerület tanárainak körében az országos szervezkedés eszméje miképen vált általános óhajtássá. A tiszai egyházkerület theologiai intézete, jogakadémiája, hat középiskolája és tanítóképezdéje együttvéve olyan szellemi tőkét képvisel, mint a milyennel — joggal elmondhatjuk — más ev. egyházkerületünk alig dicsekedhetik. Ez iskolák közül nem egy évszázadokon keresztül a legválságosabb időkben nagy és megbecsülhetetlen szolgálatot tett a magyar kulturának s megvívhatlan erőssége volt itt a felvidéken a magyarságnak. Nem tudom, hogy ki volt az a derék férfiú, a ki ez iskolák tanárait, a kerületi közgyűlések helyén és idejében egy értekezletben először összehozta; kétségkívül azonban nemes munkát teljesített. Ez értekezletek ép az egyház szempontjából rendkívül fontos missiót töltenek be; a papi értekezletekkel hasonló jellegűek. Célja ez értekezleteknek a kerület tanáraiban a kartársi együttérzést megteremteni, protestáns szellemet ápolni, didaktikaipaedagogiai kérdéseket megvitatni, az egyház és az iskola viszonyát minél bensőbbé tenni. A mint tudom, az értekezlet e fontos missióját eleinte maguk a ker. tanárok sem méltányolták kellőképen s az értekezlet régi volt elnökének, Hörk Józsefnek a legnagyobb kö-