Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-19 / 21. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ áthatott és megszentelt igazi s nem a szájhősködésben, de a szivek tiszta érzelmében és a tettekben megnyilatkozó hazafiságunk. Szívesen hiszsziik, hogy e tekintetben a hazai evangelikus tőt sajtó támogatására és közreműködésére is feltétlenül számíthatunk. Stromp Lsázló. SZEMLE. A leghazafiasabb egyház. Az „Alkotmány" egyik minapi száma a csalatkozhatatlanság büszke érzetével a róm. katholikus egyházról, mint a leghazafiasabb magyarországi egyházról beszél. Nyilatkozata természetesen tiszta forrásból fakad: meleg egyházszeretetéből és csak óhajtanunk lehet, hogy protestáns hitsorsosainkban is kivétel nélkül megteremne a hasonló fokú önérzet. Magához a nyilatkozat tartalmához azonban van egy kis megjegyzésünk. Kérdjük az Alkotmányt: hazafias egyház-e az, a mely teljesen idegen — mondjuk nemzetközi, — de tényleg olasz befolyás alatt álló hatalomtól, a pápaságtól való függését nemcsak eltűri, hanem legfőbb cél gyanánt szolgálja, még nemzeti érdekek kárával is ? Hazafiság-e nyilvános, vallási ünnepélyeken, gyűléseken előbb a pápát üdvözölni s csak mellékesen, utána, ráadásul a magyar királyt is? Ezen a földön a magyar király, mint államiságunk fő képviselője lévén a legfelső hatalom, a pápát nemcsak fölötte, de még mellette állónak sem ismerheti el igaz magyar ember. Hazafiság-e a pápai hymnust unos-untalan énekelni s a magyar nemzetnek szívünkhöz forrott hymnusát ünnepélyekről, templomokból számkivetni ? A nemzeti önállóság egyik legfontosabb tényezője a nemzeti nyelv érvényesülése. Hogy lehet ezzel összeegyeztetni a merőben idegen és holt nyelvnek, a latinnak népünkre való erőszakolását? E tényben a nemzeti követelésnek a nemzetközi róm. kath. szemponttal szemben való feláldozását látjuk. Hazafiság-e, ha a róm. kath. püspökök, mint magyar törvényhozók, nemzeti jövőnket illető kérdésekben megint a curia merőben nemzetközi szempontból fakadó utasítása szerint foglalnak állást? Grünwald Béla, a ki a róm. kath. vallásban nevelkedett, de világos fejű s igazságos itéletü történetíró volt, a „Régi Magyarország" c. munkájában szomorú képet fest a r. katholikus papság hazafiasságáról. Az üldözések korában kipusztították a prot. magyarságot s helyükbe idegen kafholikusokat telepítettek. Nemde ez a nemzeti erőnek gyarapodása s a hazafiság megdönthetetlen bizonysága. Grünwald találóan jegyzi meg, hogy a róm. kath. papság az egyetemes egyházi szervezetében elfoglalt állásánál és az engedelmesség elvének feltétlen uralmánál fogva nem szolgálhatja igazán a nemzeti érdekeket. Nemzeti, ha az egyház és a nemzet törekvése megfér egy mederben, de mindjárt nemzetellenessé válik, ha ez a két érdek elválik egymástól. Világos, hogy nem az emberekben, hanem a rendszerben van a hiba. Ily körülmények között azt mondani, hogy a róm. katholikus egyház a leghazafiasabb, vagy a tiszta látás hiányára vall, vagy pedig azt a hitet kelti, hogy a cikkírónak kiváló tehetsége van az iróniára. TÁRCA. „Novella d' Andrea". (Dráma 4 felvonásban. Irta: Fulda Lajos.) (Folytatás.) „Novellád' Andrea" — így nevezve hősnőjéről — egy nagyratörő leánynak az élettragédiája, a ki a tudomány mezején borostyánt szerez ugyan, de boldoysáya árán, saját magán tapasztalva, hogy a tudomány még nem boldogság, de a boldogság tudomány. Drámánk szintere a jogtudomány klasszikus fészke, a híres egyetemi város, Bologna; cselekményének ideje — az ébredő renaissance kora, a XIV. század. Tudnunk kell, hogy a renaissance magasabb társasköreiben a nőt a férfival teljesen egyenrangúnak tekintették és műveltsége is ugyanaz volt, mint a férfié. Minthogy pedig a kor szellemének megfelelően e műveltség az antik világ klasszikus művészetének és tudományának elsajátításában állott, hát abban leányaikat is részesítették, úgy, hogy a renaissance női valóságos virtuozitásra tesznek szert a latin beszédben és írásban.* Voltak nők, a kik — mint pl. Isotta Nogarella, Quarino barátnője, azért nem mentek férjhez, hogy kizárólag tudományuknak szentelhessék magokat. Előszeretettel vesznek részt a komoly bölcseleti beszélgetésekben és vitákban, így pl. a szép Cosa, ki Antonio Alberti firenzei villájában egy ily vitában a győzedelmi pálmát is elragadja s büszkén vallja, hogy „a firenzei nők azon vannak, hogy beszédben és cselekedetben a saját erejükre támaszkodva haladjanak, nehogy a férfiak őket elámíthassák." Sokan a költészet terén híresek — Vittoria Colonna meg épen halhatatlan. Bárha szerelmi szonettjeik, canzoneik hangja annyira férfiasan őszinte és leplezetlen, hogy teljesen férfiak műveinek tartanok, ha kétségbevonhatlan adatok az ellenkezőt nem igazolnák. E mellett a renaissance kora, a melynek eszménye az egyéniség volt, az erős, határozott, dacos egyéniség : ez egyéniség elvét a rangbéli nőnél is teljesen érvényre juttatta. A legnagyobb dicséret, a melylyel a nőt illethették, ennek férfiassága volt, jellemben, szellemben egyaránt. A szűzből, a „virgo"-ból „virago" lett, mely szó férfias nőt, amazont jelentett: oly címet tehát, a melyet még secessionalista korunk is vajmi kétes bóknak tartana, akkoriban azonban egyenes dicsőség számba ment, mint ezt Caterina Sforza példája igazolja. A mint látjuk tehát, költőnk a dráma cselekményének idejét igen ügyesen és találóan választotta meg, a minthogy a millieu is. a melybe hősnőjét beállítja, a leggondosabb kortörténeti tanulmányra vall. A szemlélő szinte a XIV. század Olaszországába képzeli magát, rá sem gondolva, hogy míg képzeletével egy rég letűnt vajúdó korszak téréin csatangol, a mese, melyet élvez — korunknak, korunkról szól. * Maga e mese a következő. Bolognára mozgalmas reggel virradt. Várják a küldöttség megérkezését, a mely hét hónappal előbb Avignonba ment, hogy a pápát a városra kimondott átok megszüntetésére bírja. A küldöttség sikerrel is járt s ezért a dicsőség babéra vezetőjének, Giovanni da Sangiorgiónak, az egyetem ifjú jogtanárának a homlokát ékesíti. Az egész város talpon van. A városkapunál a tanács, élén a podastával, a klérus, élén az archidiakonussal, nemkülönben az egyetem tanári kara, vala* (V. ö. Burckhardt I. „A renaissance-kori műveltség Olaszországban" c m. II. k. VI. f.)