Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-19 / 21. szám

1905 209 oktatásuk tót anyanyelvükön folyt le, ünnepélyes hitbeli megerősítésök is e nyelven történt, hát az erről szóló ünnepélyes okiratot is szükségképen e nyelven kapták meg. Ez eljárás természetszerűleg foly nemcsak e cselekmény paedagogikai célzatából, de egyházunk azon helyes alapelvéből is, hogy „a gyülekezetben inkább öt szót értelemmel, mint ezret értelem nélkül" s hogy kihezkihez azon nyelven szóljunk, a melyen néki az Igét megértenie adatott. Ez okból mi, bármennyire örüljünk is annak, ha valamely gyülekezet a maga szabad és spontán elhatározásából a magyar nyelvet hozza be istentiszteleti nyelvül: viszont nemcsak áldatlan, de kárhozatos munkának tartjuk azt, a midőn bármely gyülekezetben erőszakosan akarunk magyarosítani; sőt nem habozunk kijelenteni, hogy azon lelkészt, ki ily eredményekkel kérkedik a napi lapokban (erre is volt eset!) s az olcsó hazafiság dicsőségét aratja be oly hírekkel, hogy gyülekezetébe a magyar nyelvet o hozta be: nem elismerésre, de dorgálásra tartjuk méltónak. A mi elvünk nem a kívülről befelé irányuló magyarosítás, de a belülről kifelé törekvő magyarosodás; mert itt is áll az örök igaz elv, a melyet Üdvözítőnk így fejezett ki: aoro<xar7] f, yfj xapjcocpopsi. (Mark 4, 28.) Az erőszak rendszerint ellenhatást szül s félő, hogy alkalmazásával épen ellenkező eredményt érünk el. Ez okból mi a pazdicsi ev. lelkész eljárását csak helyeselni tudjuk s hogy e gyülekezet és ennek lelkésze minden ú. n. „pánszláv" velleitásoktól távol áll, mutatja épen a gyülekezet magyar pecsétje s a lelkész magyar névaláírása, egyébként annak elegendő biztosítéka épen a lelkész személyisége, a kit ily képtelen váddal csak az elvakultság és a sovinizmus illethet. Hanem hát ez nálunk bizonyos körökben sajnálatos bevett szokás, hogy büszke és rövidlátó hazafiságunkban szívesen felcsapunk sovinisztáknak s mindenki gyanús nekünk — értsük meg jól: e bizonyos köröknek — a ki tótul beszél. Tudok én ehhez a pazdicsi bűnvádhoz hasonló eseteket. Neveket nem említek, mert még élő személyekről van szó s „nomina sunt odiosa". De adataim hitelességéért kezeskedem. Egyik kerületben mintegy 20 éve történt, hogy egy alkalommal valamely ünnepet tartottak az akkori püspök tiszteletére s azon a környékbeli intelligencia és papság körében megjelent egy . . . .megyei ev. tót lelkész is, a kit — ne kutassuk most az okát, joggal-e, avagy jogtalanul — „pánszlávizmussal" gyanúsítottak. A lényeges a dologban az, hogy ez ünneplő alkalomra az illető lelkész is eljött, hogy azon ő is részt vegyen. És mi történt? Egyik kimagaslóbb világi férfiú a közebéd előtt elébe áll s odavágja neki, hogy nem átallja idetolakodni stb. . . Tehát a helyett, hogy örömét fejezte volna ki a tévelygő megtérte vagy legalább is közeledése fölött, őt kicégérezte s szívének mélyéig megsértette. Kérdeni: hazafiság volt-e ez, avagy sovinizmus? Három évvel ezelőtt a pozsonyi ev. theol. akadémia ifjúsága egy tanárnak a vezetése mellett, egy nyitramegyei város értelmiségének meghívására, e túlnyomó részében tót ajkú városkában hazafias ünnepélyt rendezett, természetesen tisztán magyar nyelven s magyar nemzeti programmal s az estélyen egy ottani előkelő tót egyháztag is megjelent, a kiről biztos forrásból tudom, hogy az illető tanárt és az ifjúságot is kitűntető magyaros vendégszeretettel fogadta. És íme az estélyen előáll valami alsóbbrendű nagymagyar államhivatalnok s hazafias felháborodásának hangos kifejezést ád az illetővel szemben, mert hogy ide mert jönni... Újból kérdem: hazafiság volt-e ez, avagy sovinizmus? Nem, édes uraim, így nem szolgálhatjuk, így semmi esetre sem szolgáljuk a hazafiság szent ügyét. Igy nem nyerünk lelkeket, így nem gyűjtünk erőt, nem szerzünk a nemzeti ügynek sympathiákat. Sovinizmus ez, a legripőkebb fajtából s idején valónak tartjuk, hogy ez irányt, mint a mely sem hazafias, sem egyházi felfogásunkkal és elveinkkel nem fér meg — hiszszük s joggal állítjuk, hogy egyházunk komoly és számottevő köreinek nevében is — a leghatározottabban elítéljük s desavouáljuk. De a midőn e kijelentést teszszük, nem hallgathatjuk el a felett való csodálkozásunkat sem, hogy a komoly és egyházias tót sajtó ily ripőkségeknek oly szívesen felül, azokat oly készséggel általánosítja s olvasóinak úgy adja elő, mintha azokhoz a komoly és tisztességes magyar hazafiságnak bármi köze is volna! Nem, atyámfiai, ez igazságtalanság s tévedés, igen nagy tévedés; mert szándékosságot e részben feltenni nem akarok. Bár e tekintetben is vannak tapasztalataim. íme pl. egy felsőmagyarországi túlnyomó részben tót lakosságú városban történt meg mintegy 20—25 éve — teljesen megbízható és komoly forrásból tudom — hogy az ottani lelkész egyszer az ottani magyar evangelikus családok gyermekeit magyar nyelven konfirmálta. Ez ép oly természetes dolog volt, mint a pazdicsi tót konfirmáció. És mi történt? Az, hogy a mint az illető lelkész a magyar konfirmációba fogott, az egész gyülekezet tüntetőleg felállott s otthagyta a templomot. Hát bizony ennél bántóbb botrányt nem gondolhatok. Kérdeni: egyházias, hazafias dolog volt-e ez a gyülekezet részéről, avagy — sovinizmus ? Más példa. A horvát kormány evangelikus theologusok részére évi 1000 kor. stipendiumot folyósít oly feltétellel, hogy ezek tanulmányaikat egy magyarországi theologián vagy Ausztriában végezzék. Úgy tudom, hogy e stipendium élvezői rendszerint Bécsbe járnak, magyarországi theologiára soha egyetlenegy sem jött még s aligha csalódom, ha e jelenség hátterében bizonyos irányítást keresek . . . Pedig a horvát-szlavon esperesség egyházjogilag a magyarhoni evang. egyetemes egyház integráló része s csak a legújabban is egyik horvát-szlavonországi lelkész, a ki a theologiát a pozsonyi akadémián végezte s most a theol. tanári vizsgára jelentkezett, iratai között a hivatalbeli szolgálatáról szóló bizonyítványát német nyelven küldötte be, helyesebben: az ottani esperes, ki pedig évrőlévre ott van Budapesten az egyetemes gyűlésen, azt inkább német nyelven állította ki, mint magyar nyelven.* Kérdeni miért? És erre a kérdésre a felelet ismét csak az a másik kérdés: hazafiság-e ez, avagy sovinizmus ? Mind e példákat csak azért hoztuk fel, mert meggyőződésünk, hogy „exemplum docet" s érvelése nyomósabb a legsubtilisabb dialektikánál; s mert az velők a célunk, hogy „ad oculos" demonstráljuk jobbra is, balra is, hogy „peccatur intra et extra muros" s hogy e tekintetben mindkét oldalt egyaránt illeti úgy a gáncs, mint — ha ugyan erről szó lehet — a mentség is. A tanulság pedig: mindkét oldalról kérlelhetlenül üldözni a ripőkséget s miként a hídépítésnél szokás, egyszerre mindkét oldalról építeni a pilléreket s rajtok az egymásfelé törekvő hídívet. Nem kétlem, hogy e tekintetben mindnyájan, a kik hazánk és egyházunk érdekét lelkiismeretesen s hűséggel szolgáljuk, mindkét oldalról összefogunk, összetartunk; a sajnálatos sovinizmust itt is, ott is leszállítjuk magas paripájáról, hitelét a becsületes nép előtt pellengére állítjuk s útját nyitjuk a zajtalan, de annál intensivebb az igazi evangeliomi szellemtől * Természetesen az akadémia tanári kara az okiratot mint törvénytelent visszautasította s a folyamodót annak magyar nyelven való beszerzésére utasította. * 8. L.