Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-03-03 / 10. szám

104 1905 netes ostorát, a melynek papi rendjében a képmutató farizeismus élő megtestesülését látja. „Elöl Péter kulcsai, hátul Júdás erszénye; a fejben az írás, a szívben érzéki vágyak és kívánságok; a nyelven áhítat, a szemekben bűn". Ám a reformáció egyházával szemben is van panasza, hogy t. i. külön felekezetekre szakadt, a melyeknek hi vei „sokat tanakodtak azon, mikép lehetne egységre jutniok: hanem egyik sem engedett a másiknak. Ki mit egyszer beszopott, azt nyalogatta, azon igyekezvén, hogy másokat is a maga kaptájára üthessen. A kegyesebbek híven megmaradtak abban, a mibe a véletlen folytán jutottak. A számítóbbak és fortélyosabbak meg köpenyüket mindig a szél irányában fordították, így remélvén a legtöbb előnyt. Hát bizony ez az egyenetlenség, tétova és zavar nagyon elszomorította az én lelkemet". Egyszóval a vallásos élet terén is mindenütt csak fonákságot, hiábavalóságot lát . . . Az eredmény itt is a legkiválóbb „vanitatum vanitas". Hasonlóan áll a dolog a felsöség rendjének útvesztőjével is, a hol jog, törvény, igazság, hatalom és méltóság mind-mind fonáknak, hazugnak s eszményéhez méltatlannak bizonyul. Érdekes a kép, a melyet pl. az igazságszolgáltatásról fest. „Egy perdöntő tárgyalást hallgattam végig. A bíróság, a mely itéletmondásra készült, a következő tagokból állott: Athens, Versengéskedvelő, Részrehajló, Hallomásból itélő, Személyválogató, Aranykedvelő, Próbálatlan, Tudákos, Bánomisén, Restelkedő, Hirtelenkedő. S elnökük : Igyakarom. A vádlott Együgyűség volt, a panaszos meg Fondorló s a vád tényálladéka, hogy Együgyűség némely jó ember tisztességébe gázolt volna, a mennyiben az uzsorást — fösvénynek, a részegest — iszákosnak nevezte volna stb. Mint tanuk szerepeltek: Pletyka, Gyanú, Ráfogás és Hazugság. A vádat képviselte Agyafúrt, a védelmet pedig Csácsogó. Megjegyzem, hogy a védelemről Együgyűség mindjárt a tárgyalás elején lemondott, kijelentvén, hogy beismeri a vád igazságát, hanem abból, a mit mondott, nem von, nem vonhat vissza semmit: „Itt állok, máskép nem tehetek, Isten engem úgy segéljen!" S evvel szabad folyást engedett az ítéletnek. A bírák tehát összeültek, hogy szavazatukat leadják. ... És elítélték Együgyűséget egy liíjján 40 arculcsapásra, hogy máskor a tisztességes embereket be ne mocskolja ..." Az élet tehát összes viszonyaiban tele fonáksággal és hiábavalósággal. Ez a morál, a melyre Bujdosónk tapasztalatai révén eljut. Tehát nem volna e földön sehol boldogság ? Gazdagság, földi gyönyörök, világi méltóság, dicsőség nem nyujthatják-e a léleknek az óhajtott üdvösséget? Hiszen minden életpálya végeredményben e javak után törekszik, minden út Szerencse vára felé vezet . . . És nézzünk csak be Bujdosónkkal ide is . . . Stromp László. KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Az úrvacsorareform. A protestáns egyház nem a maradiság, nem a megállapodás, hanem a folytonos haladás és fejlődés egyháza. A fejlődés nélküli lét, az állandó nyugalom, az egyöntetűség lelket öl s folyton fürkésző természetünket nem elégíti ki. Ez magyarázza meg azt, hogy az úrvacsorareform iránt az érdeklődés világszerte éledezik. Ez a reform vallási, egészségi és aesthetikai szempontokra hivatkozik elodázhatatlansága bizonyítására és a közös kehelynek kiszorítását, a külön kelyheknek behozását célozza. Az úrvacsora a Krisztus testével és vérével való közösülésünk; „mert egy kenyér és egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan egy kenyérből eszünk" (I. Kor. 10. 16. 17.) mondja Pál apostol s eddig úgy van, hogy a hivők nemcsak egy kenyérből — avagy egyféle ostyából esznek, de egy és ugyanazon egy hálaadásnak poharából — egy kehelyből isznak is. Az úrvacsorareform pártolói és szószólói az úrasztalához való tömeges özönlésben s a megszentelt ostyának és megszentelt bornak a lelkész által való kiosztásában s szájhoz vitelében nem látják a Megváltó gondolta úrvacsorai ünnepélynek megfelelő s méltó kifejezését. A közös kehely ellen főleg azért támad a reform, mert révén mindenféle ragadós betegség könnyű szerrel terjed. Egy flensburgi presbyter azzal a megokolással követelte a külön kehely behozatalát, mivel egyik rokona a közös kehely útján kapott rákbetegséget. Á tlidővész és sokféle bőrbetegség ilyformán terjed el a bacillus terjedésének gyorsaságánál és veszélyes voltánál fogva. Ilyen ok továbbá, hogy a dohányzók s a dohányaljélvezők szájának szaga az úrvacsorai bornál a közös kehelyben a nem dohányzókra kellemetlen és undorkeltő; hogy egyeseknek bajuszáról egyes cseppek a kehelybe esnek, a mi csömörletes; hogy sokszor a nők kalapja, vagy egyes hívők különös fejtartása miatt a lelkészek nem oszthatják ki oly biztosan és kifogástalan formás mozdulatokkal a megszentelt elemeket, nem akadnak rá sokszor a hívők szájára. Minden kapkodás, a mi különben a szolgáló lelkész közellátásából is származhatik, árt a szertartás komolyságának s az áhítat bensőségének. A reform hívei szerint az egészségügyi és aesthetikai érdek elég ok a közös kehely ellen — s a külön kehely mellett. Amerikában és Skandináviában már a kormányok is napirendre tűzték ezt a kérdést; legtöbb gondot azonban németországi testvéreinknek ad. Ott már a XVIII. század vége felé támadt egy kis kehelymozgalom, mely azonban csakhamar elaludt. A mostani két év óta folyó mozgalom már szélesebb mederben folyik s mindenesetre nyoma marad. Jelenleg főkép a sokféle népbetegségek, kórok meggátlása szempontjából, közegészségi, aesthetikai és hitbeli szempontból buzgón pártolják e mozgalmat és pedig minden theol. irány képviselői közül. A lelkészek sorából említendők : Josephson és dr. Weis brémai lelkészek és D. Faber berlini generalsuperintendens. A tanárok közül buzgó pártolója e mozgalomnak Spitta tanár Göttingában tavaly megjelent könyvével: „Kelchbeiveguny und Reform der Abendmahlsfeier

a. A mozgalom indítója a 70 éves előkelő Pfeiffer Trinkaus-né Düsseldorfban, ki 1903-ban 279 aláírással folyamodott ez ügyben a porosz egyetemes zsinatnál s utána nemsokára Brémában dr. Weis lelkész első kisérletetet tett ülő communióval és padonkint külön kelyhekkel. A düsseldorfi kérvényre a porosz egyetemes zsinat azt a választ adta: „hogy a zsinathoz külön kelyhek engedélyezése végett érkezendő folyamodványokat jóakaró méltatásban részesíti". 1904-ben húsvétkor már több német templomban osztották az úrvacsorát külön kelyhekkel; még pedig: Hamburgban, Hanauban, Hirschbergben, Bergisch-Gladbachban, Ürdingenben, Bremenben 2 templomban s egy kórházban, Strassburgban 4 templomban. Valószínű, hogy a folyó évben még több németországi gyülekezet ad rá példát. Igen ünnepélyesen folyt le az úrvacsora tavaly húsvétkor a strassburgi Tamás-templomban, a hol a résztvevők megelőzőleg nyomatott útbaigazítást kaptak. Hering