Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

igyekezett, az Egyházegyetem közgyűlése óva inti a kormányt, hogy a vallástanulás és a vallástanítás fennálló rendjét megváltoztató lépést kezdeményezzen. A történelem tanúsága szerint semmiféle állami és társadalmi rend — legalább is tartósan, vagy súlyos következmények nélkül — nem nélkülözheti a valláserkölcsi nevelést. Legkevésbbé nélkülözheti azt a magyar állam és magyar társadalom új demokratikus rendje, amely az állam és társadalom minden egyes tagját számbavenni kívánja és minden egyes tagjára építeni kíván. Nem szabad ugyanis szemelől téveszteni, hogy szilárd állami és társadalmi rendet, akár mint cselekvőkre, akár mint engedelmeskedőkre, csakis erkölcsös emberekre lehet ráépíteni. Márpedig nincsen tökéletesebb erkölcse az ember világnak, mint amit Isten nyilatkoztatott ki számára. Vájjon volt-e valaha is olyan korszak, amelyben nagyobb szükség lett volna az emberek erkölcsi felemelésére, mint a inai súlyos válságokat rejtő idő, mely a hosszú háború után. a kimondhatatlan szenvedések és nyomorúságok közepett a valláserkölcsi követelményeket megcsúfoló kormányzati rendszerek után keresi az emberiség jobb jövendője felé vezető utat. A magyar nép is a szellemi és erkölcsi felemelkedés útját szinte ösztönösei? keresi a vallási életnek általánosan megnyilvánuló újjáéledésében. Meggyőződésünk szerint a magyar kormány nem helyezkedhetik szembe nemzetünk közvéleményének egészséges megnyilatkozásával, hacsak a demokratikus állami és társadalmi rend értékébe vetett hitet a nép millióiban megrendíteni nem akarja. De nemcsak óvó szavát emeli fel Magyarországi Evangélikus Egyházunk egyetemes közgyűlése, hanem tiltakozó szavát is. A vallásszabadságnak az 1946. évi I. tc.-be iktatott elve alapján tiltakozni kell az ellen, hogy szülőnek, vagy bárki másnak jog adassék gyermeke vallástanításában és vallásnevelésében történő döntő beavatkozásra s ezzel lehetővé tétessék, hogy akár ellentétes meggyőződésből, akár önkényből, kényszerűségből, anyagi, avagy egyéb előnyből, tudatlanságból, félrevezetésből, vagy bármi más okból is olyan elhatározást vigyen keresztül a gyermek lelkiéletében, ami egész jövendőjére döntő következménnyel jár. A vallásszabadságnak az egyes emberre vonatkoztatott követelménye ugyanis megkívánja, hogy mindenki megkaphassa azokat az alapokat, amelyeken lelki és szellemi egyénisége kiépülhet, úgyhogy a megfelelő korban eldöntheti jövendő életének elhatározó lelkiformáját és tartalmát. A vallásszabadság durva megsértését jelentené tehát, ha a zsenge, önelhatározásra képtelen gyermek minden időkre előre megfosztatnék attól a lehetőségtől, hogy gyermekkori és serdülő ifjúkori vallási életélményeinek és ismereteinek birtokában dönthessen az egész életére kiható nagy életkérdésben. Evangélikus Egyházunk közgyűlése mellőzi a tervbevett intézkedéssel szemben felhozható, szinte kimeríthetetlen indokok felsorakoztatását. A fentebb kiemelt intő és tiltakozó szó ismétlésével kéri a kormányt, hogy ebben a nagyfontosságú kérdésben ne engedjen politikai jelszavaknak, vagy külföldi törvényekre utaló, de hazai viszonyainkra nem alkalmazható példák követésére irányuló kívánalmaknak, hanem egyesegyedül hallgasson a magyar nép mii-' lióinak a szívéből feltörő, a hitbeli életre olthatatlan szomjúsággal vágyódó követelésre, amely tűrhetetlenül ragaszkodik vallási életének összes értékeihez.